Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-02 / 258. szám
1992. november 2., hétfő SPORT Kelet-Magyarország 15 Védekezés szőtte Jiadal idegenben Százhalombatta (M. B.) — salainak nem jött rendbe a rdsérülése, így nem ját- ott. Viszont a Tanárképző B I-es férfi kosárlabdacsa- atának utazói között volt az Verebélyi, akit hét közben ;azoltak Nagykállóból. Dunai Kőolaj-Nyíregyházi anárképző 74-82 ( 53-44). zázhalombatta, 200 néző, v.: íartyáni, Kovács. Tanárkép- 5: Skurin 34, Fejes 18/9, Ta- iszov 9/3, Zomborszky 8, zemerszki 9. Cs.: Sitku 2, ,'servák 2, Garay I. Edző: Elek amás és Sallai József. Az redmény alalakulása, 5. perc: -■7, 10.': 21-20, 15.: 32-33, 8.: 48-39(1), 26.: 55-59, 32.: >6—65, 37.: 71-78. Az emberfogással védekező :sapatok közül a vendégek ;ezdtek jobban, feltűnt Skurin átékkedve és eredményessége. A félidő vége felé megtorpantak a nyíregyháziak, és megugrott a hazai együttes. Szünet után változott a kép, Zomborszki szemfüles kosaraival és Skurin és Fejes pontjaival, no meg az erőszakos védekezéssel felzárkózott a Tanárképző, sőt előnyhöz jutott. A vendégek ráéreztek a győzelem ízére, és jeleskedtek a lepattanók megszerzésében. A hajrát is jól bírták, így megszületett a siker, amelyben döntő szerepe volt a második félidei ragyogó védekezésnek, hiszen az ellenfél ekkor mindössze 21 pontot tudott szerezni. Elek Tamás: A fiúkban az idegenbeli győzelem is benne van. Ezt most bizonyították, amihez gratulálok. Várjuk lelkes szurkolóinkat a következő nagy csatára. Tünde megérett Írország után írásbeli és szóbeli Nyíregyháza (KM - G. Dézsi M.) — Nem volt elég Barcelona; Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszónőnk újabb megmérettetésen van túl. Két hete letette az érettségi vizsgát, mint a Vasvári Pál Gimnázium testnevelés tagozatának végzős magántanulója. — Végre túl vagyok rajta! Sok időmet vette el a tanulás, de most már ez a gond is lekerült a vállamról. • Gondolom, érezhető volt a vizsgabizottság jóindulata a vizsgán. — Nehogy azt hidd! De egyébként sem szoktak érettségin szigorúak lenni a tanárok. • Említetted, hogy sok idődet vette el a tanulás. Hogyan tudtál felkészülni, hisz Barcelona után elutaztál? — Az itthon töltött szabad időmben bejártam tanáraimhoz, nagyon segítőkészek voltak. Külföldi utam során is szakítottam időt a tanulásra. Most egy kicsit elegem is lett belőle, de nem mondtam le a továbbtanulási szándékomról sem. • Merre jártál az elmúlt hónapokban? Sikerült kipihenned magad? — Németországban és Írországban nyaraltam, de úgy terBalázs Attila felvétele vezem, hogy a téli időszakban is elmegyek egy külföldi útra. • Ha most azt mondod, hogy azóta nem voltál úszni, úgysem hiszem el. — Pedig ez az igazság! Egyáltalán nem hiányzik, azóta az uszoda tájékára sem mentem. Majd januárban. • És Egér? Vele azért nem szakadt meg a kapcsolatod? — Nem, azóta is telefonálunk. így tudtam meg, hogy ő is csütörtökön érettségizett. • További program? Férj- hezmenetelről még nem gondolkodtál? — Nem, arra még ráérek! Januárig pedig csak pihenés, pihenés, pihenés! Hírős volt a kecskeméti sánc Nyíregyháza (Horányi) — Legutóbb egy hétvégén két meccset is játszott idegenben a Tanárképző NB I-es fér- firöpiabda-csapata. Most az egykor szebb napokat megélt kecskemétieket látták vendégül. Nyíregyházi Tanárképző - Kecskeméti FC 1-3'(-8, -6, 9, -5). Stadion játékcsamoka, 100 néző, v.: Varga, Zalánfi. Tanárképző: Jaross, Izsai, Bugyi, Mondi, Járosi, Bamucz. Csere: Hengsperger. Edző: Járosi János. A mérkőzés első két perce nagyszerű volt (3-0), utána azonban csak bosszankodhattak a szurkolók. A hazaiak játékában nagyon sok volt a hiba, nem értették meg egymást a pályán lévők, a kecskemétiek pedig éltek a hibákkal, és hamar nyertek két szettet. A harmadik játékrészben összekapták magukat a nyíregyháziak, és szépítettek. Sajnos csak egy játszmányira futotta erejükből, mert a negyedik szettet, és ezzel a mérkőzést is a vendégek nyerték. A határozatlan nyitások, gyenge nyitásfogadások és a helyezkedési hibák vezettek a vereséghez. A könnyen kiismerhető hazai támadásoknak magabiztosan állítottak áthatolhatatlan védőfalat a vendégek, így megérdemelten győztek. Reggeli randevú Júliával Nyíregyháza (KM - Mán László) — Nem is vagyok én normális — megvallom őszintén ez jutott elsőként eszembe, amikor a meleg paplan alól kikászálódtam. Fürdőnadrág, melegítő, dzseki, és irány a Júlia. Az asszonyok már rendszeresen járnak, most mi is kipróbáltuk kollégámmal. Hogy mit ? A reggeli úszást. A takarítónő szokásos penzumát teljesítette, a péztáros- hölgy pedig már rutinból adta a jegyeket. Gyors átvedlés és irány a zuhany. Mert a fejes előtt illős a tisztasági tusolás. A meleg medence feltöltés alatt, a levegő kellemesen langyos. Aztán már ott is voltunk az úszómedence partján. Ki mást pillantottam volna meg elsőként, mint Totót. Nagy sportember, rendszeresen focizik, és amint a példa mutatja másként is karbantartja testét. Óvatosan merültünk az először hűvösnek tűnő vízbe, amit hamar meg lehetett szokni. Ahogyan kell, lassú tempóÚsszunk az egészségünkért! Balázs Attila felvétele zással melegítettük be izmainkat. Aztán neki a hosszoknak! Az a nagy igazság, hogy a monoton tempózást elég hamar meguntam. Eszembe is jutottak az úszók, akik éveken át gyűrik a vizet. Kell hozzá idegrendszer, az biztos. Taktikát változtattam. Izomból nyomtam le a hosszokat, és azután a falnál kifújtam magam. így volt idő a bámész- kodásra. Ahány ember, annyiféle technika. Az úszósapkás szinte azonos iramban úszott oda-vissza. A fiatal, kombi- náltszekrényi vállú srác erőből rótta, miként az úszószemüveges lány. Két hölgy a kocogóúszás híveként, a „lassan ússz, többet trécselhetsz” elv alapján múlatta az időt. A fordulók között komótos tempóban nyugodtan lubickoltak, így kitárgyalhatták a világ sorát, a családi gondokat és örömöket. Egy szó mint száz, úsztunk, úszogattunk. Hét óra felé jött a váltás. Többen is szedelőzködtek, helyüket újak foglalták el, így mindig maradt jó harminc vízkedvelő a kötelekkel behatárolt pályák között. Mi is hamarosan véget vetettünk a zenének, és irány a finist jelentő zuhany. Ez már tisztasági volt, hajmosással egybekötve. Amíg a plussz tíz forintot jelentő hajszárító alatt főnöztük a frizurát, újabb eresztés érkezett a pénztárhoz. Aztán elköszöntünk, hazafelé vettük az irányt. Az egész mindössze egy órába és negyven forintba került, a jó fél órás úszás pedig igazán jól esett. Már azon gondolkodunk, hogy tudunk egyezkedni az asszonyokkal, hogy a péntek mellett még egy reggeli randevút össze tudjunk hozni Júliával. Batai elvágta a csomót Kilencgólos vereség Nyíregyháza (KM) — Az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára vasárnap este a Nyíregyházi KC első osztályú férfikézilabdásai Szegeden. A tavalyi bronzérmes Tisza Volán igazolva a papírformát, magabiztos győzelmet aratott. Tisza Volán-NYKC 24-15 (10-7). Szeged, ezer néző, v.: Cserepes, Kiss. NYKC: Bo- czák - Berényi, Medve 3, Déváid, Helleinger 2, Kerekes 3, Tóth. Csere: Szabó (kapus), Kun 1, Afanaszjev 1, Krasznij 5/2, Jankovics. Edző: Rácz Sándor és Bartha Dénes. Hétméteresek: 5/3, ill. 4/2. Kiállítások: 4, ill. 4 perc. Nyíregyháza (Bodnár Tibor) — Korábban már beszámoltunk róla, hogy Batai János az NYVSC NB I-es férfi röplabdacsapatának válogatott centere a múlt héten benyújtotta felmondását. A hír igencsak meglepett mindenkit, de a 29 éves játékos még a Malév elleni mérkőzés (amely egyben a búcsúfellépése is volt) előtt megerősítette. — Elhatározásom végleges, november 1-jétől befejezem aktív pályafutásomat. □ Minek köszönhető mindez, hiszen játékára nagy szüksége volt a csapatnak? — Az utóbbi időben egyre inkább úgy éreztem, hogy ebben a csapatban egy gócpont vagyok. A srácok sehogyan sem tudták elfogadni azt, hogy én csak felfokozott állapotban tudok a pályára lépni, s a meccsek alatt szinte kiabálok. Emiatt rengeteg személyi ellentétbe keveredtem. Biztos, hogy bennem is van hiba, de ez az állapot tovább nem tartható. Véglegesen úgy három hete döntöttem el, amikor egy öltözői beszélgetésen elmondtam a véleményemet, és ez nem nyert tetszést. Ennek az lett a következménye, hogy leváltottak csapatkapitányi tisztemről. A legjobban az bánt, hogy a fiatalok a rutinosabb játékosok tanácsait meg sem hallgatják, sőt éppen az ellenkezőjét csinálják. Úgy vettem észre, hogy hangulatilag rontom a közösséget, ezért gondoltam azt, ha kiszállok, talán javulni fog a közösségi szellem. □ Sokan azt gondolják, hogy ezzel a tettével cserbenhagyta a csapatot... — Én viszont azt hiszem, hogy ezzel csak használok a fiúknak, így talán feloldódik a hangulat. Mindenesetre én a gondok nyitját abban látom, hogy az együttesben rajtam kívül csak Drotár Gyuri és Za- jácz Bandi tősgyökeres nyíregyházi. Ráadásul az új kapitányválasztáskor sem helyi játékos nyerte el a csapattársak bizalmát. Ennek nem lesz jó vége... Döntetlent játszottak a megye éllovasai Kisléta-Nagy halász 2-1 (2-0). Kisléta 150 néző, v.: Gombkötő. Kisléta: Babicz — Borza, / Kosztik, Arezanou, Ujfalusi, Szőke /., Bihari, (Szőke J.) Szabó, Herczku, (Vránszki), Rézműves, Tanyi. Edző: Pataki László. Nagyhalász: Kormány — Árokszállási Gy., (Árok- szállási L.), Hegyes, Nagy, Kaponyás, Ballai (Kovács T.), Földi, Budaházi, Kovács M., Ónodi, Nagy A. Edző: Korpái Ferenc. Forró hangulatú mérkőzésen sok kihagyott gólhelyzettel alakult ki a végeredmény. Gól: Rézműves, Szabó illetve Hegyes. Ibrány-Levelek 2-0 (1-0). Ibrány, 300 néző, v.: Franyó. Ibrány: Vattai — Sziráki, (Szász), Bárdi, Herman A., Kardellás, Bíró, Herman L., Horpai, (Szentesi), Kató, Mik- hárdi, Papp. Edző: Herman László. Levelek: Szabó — Svelta A., Sitku, Svelta Z., Takács, Bagoly, Zurinka, (Hu- dai), Horváth, Oláh, Nagy, Sitku J., (Tokár). Edző: Maj- láth János. Sportszerű mérkőzésen, kitűnő játékvezetés, biztos hazai győzelem. Gól: Papp, Herman L. Baktalórántháza-Tiszalök 4-1 (1-1), v.: Ajler. Baktalórántháza, 200 néző. Baktaló- rántháza: Tóth A., — Tóth I., Hrobák, Benkő, Dudás, Kozma, Kapin, Maries, Bamucz, (Lamos), Virtázs II. (Nagy), Horváth, (Koskovits). Edző: Jávor Pál. Tiszalök: Barócsi — Kiss, Gál, Erős, (Katona T.), Suhaji, Marozs, Csatlós, Pap (Katona J.), Újj, Péntek, Losonczi. Edző: Csáki Miklós. Kiváló játékvezetés mellett könnyed játékkal, megérdemelt hazai győzelem. Gól: Horváth 2, Maries, Kapin illetve Csatlós. ÚjfehértóSényő 0-0. Újfe- hértó, 800 néző, v.: Márta. Újfehértó: Cziotka — Polon- kai, Dubóczki, Bagoly, Lácza J., Lácza S., Kukk, Urr, Ötvös, (Szalóki), Barna, Lácza Gy. Edző: Szilvási István. Sényő: Rabcsák — Bunkóczi, Szik- szai, Novák, Zsiga, Rubóczki, Mónus, Magyar, Valerij, Ka- nyári, (Pataki), Illák, (Ványi). Edző: Hajdú József. Kemény, küzdelmes mérkőzés, igazságos eredmény. Tarpa-Csenger 0-1 (0-1). Tarpa, 200 néző, v.: Németh. Tarpa: Molnár — Csapó, Siti, Holt, Simon, Guti, Varga (Fer- kó), Tóth, (Koncz), Szécsi, Tivadar, Szűcs. Edző: Nagy Elek. Csenger: Mándi — Fehér, Szilágyi, Juhász J., (Kiss), Juhász P., Petrik, Ozsváth, Szilágyi T., Barcsai, Eszenyi, (Borzsa), Herczeg. Edző: Szilágyi Tibor. A gyámoltalan hazaiak gólhelyzetek sorát hagyták ki. Gól: Barcsai. Nyírtelek-Nyírkárász 2-4 (1-3). Nyírtelek, 100 néző, v.: Adorján. Nyírtelek: Fábián — Bódi, Varga J., Krajnyák, Muri, Setét, Mokánszki, Bertli, Farkas, Szlovenszki, Varga A. Edző: Varga János. Nyírkárász: Tóth — Juhász, Nyerges, Kántor, Rácz, (Ungvári), Cze- tő, Badar, Pogorilják, Kubá- nyi, (Kapin), Szántó, Oláh. Edző: Komáromi György. A tartalékos hazai csapat ennyire volt képes az egységesebb vendégekkel szemben. Gól: Mokánszki, Setét illetve Szántó, Badar, Oláh, Nyerges. F ehér gyarmat-Ny írbátor 1-1 (0-0). Fehérgyarmat, 300 néző, v.: Bodnár. Fehérgyarmat: Varga — Cserepes E., Nagy, Kosán, Juhász, Cserepes O., Gyüre, (Kocsis), Kondor, Lőrincz, Úrr, Hadadi. Edző: Tapasztó Ferenc. Nyírbátor: Kormos — Szegedi, Er- dősi, Simái, (Herczku), Lukács, (Bécsi), Szilágyi, Szabó, Szalontai, Bajusz, Krasznai, Kertész. Edző: Tóth János. Nagy iramú mérkőzésen, igazságos döntetlen született. Gól: Nagy, illetve Kertész. Vásárosnamény-Záhony 0-2 (0-1). Vásárosnamény, 200 néző, v.: Ficze. Vásárosnamény: Pap — Udvarhelyi, Varga, Smajda, Nagy, Súgta, Berettyán, Orosz, Balogh, Hasik, Kolozsi, (Jeremcsuk). Edző: Tóth József. Záhony: Rácz — Onder, Hegedűs Z., Gal- góczi, Hegedűs I., Balázsi, Lipcsei, Győri, (Csernyi), Rajzinger, (Szabó), Márton, Pokol. Edző: Gerliczki János. A szerencsésebb csapat nyert. Gól: Márton, Pokol. A bajnokság állása 1. Nyírbátor 12 8 3 1 34-7 19 2. Újfehértó 12 8 3 1 24-7 19 3. Csenger 12 8 2 2 23-11 18 4. Sényő 12 7 4 1 19-8 18 5. Bl.háza 12 7 2 3 27-13 16 6. Záhony 12 6 2 4 16-7 14 7. Ibrány 12 2 9 1 19-11 13 8. F.gvarmat 12 5 3 4 18-14 13 9. V.namény 12 5 2 5 19-13 12 10. Kisléta 12 6 — 6 16-24 12 11. Ny. karász 12 3 5 4 18-20 11 12. Levelek 12 4 1 7 14-28 9 13. N. halász 12 1 5 6 9-23 7 14. Tiszalök 12 2 2 8 11-30 6 15. Tarpa 12 1 2 9 9-24 4 16. Nyírtelek 12 — 1 11 12-50 1