Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-15 / 140. szám
1992. június 15., hétfő EGYRŐL TÖBBET Kelet-Magyarország 11 fi KM közbiztonsági rovata ŐRSZEM Az ifjiságvédelmis Cselényi György A közelmúltban a megyei rendőr-főkapitányságon megalkult a bűnmegelőzési alosztály, melynek Megbízott vezetője Herka Béla százados, aki az úgynevezett ifjúságvédelmi vonaltartó, emellett a megyei bűnmegelőzési kuratórium titkára is. — Az ifjúságvédelemmel összefüggő tevékenységet a kormány hároméves intézkedési programja határozza meg — említette Herka Béla. — Ebben nemcsak a rendőrség, hanem az iskolák és az egészségügyi intézmények feladatait is kijelölték. nül muszáj, akkor azt tegyék taxival. Ha arra valami miatt nincs mód, akkor ha csellengő embereket látnak, próbáljanak időben útirányt változtatni. Így valószínűleg elkerülhetik azt,, hogy beléjük kössenek, vagy megtámadják őket. Ha az említett próbálkozások nem vezetnek eredményre, akkor igyekezzenek kiabálni, hogy azáltal a cselekményre mások is figyeljenek fel. Ha valakit lespréznek, igyekezzen a legközelebbi helyen a szemét bő folyadékkal kimosni. A pénzüket és értéktárgyaikat lehetőleg ne mutogassák stb. S ha bűnA kábítószer-fogyasztás elleni prevenció jegyében a rendőrség többek között magára vállalta azt, hogy röplapokat és más szóróanyagokat terjeszt, különböző helyeken. intézményekben előadásokat tart. Ezt különösen a 7—8. osztályosokra való tekintettel teszi, mert sajnos, az onnan kikerülő fiatalok egy része a későbbiekben szervezett oktatásban nem vesz részt. Az alosztály a fiatalokat arra buzdítja, hogy ha a diszkóban, a moziban, vagy másutt valaki kábítószeres cigarettát árul, jelezzék a rendőrség bűnmegelőzési alosztályának. Az ifjúságvédelmi szakember előadásaiban kitér az adott településen jellemző bűncselekmények elkövetési módjaira, illetve az ellenük való védekezés lehetőségeire. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a fiatalok lehetőleg éjszaka ne közlekedjenek. Ha feltétletettet látnak, vagy annak sértettjei, akkor minél előbb értesítsék a rendőrséget. — Az önök tevékenységéhez megfelelő pénzösz- szeg áll-e rendelkezésre? — Sajnos, csupán háromszázezer forintunk van, pedig a gyerekek és a fiatalok körében az eddiginél szélesebb körű propagandát kellene kifejteni, melynek komoly anyagi vonza- tai vannak. — Nagyon örültünk, hogy sok, s egyre több iskolába hívnak meg bennünket. Ahová eljutottunk, ott arra törekedtünk, a gyerek is tanítsa a szüleit. Olyan értelemben, hogy például ha valaki elmegy otthonról, mondja meg, hová tart, s mikor várható a hazaérkezése. A különböző ügyekben folytatott nyomozáskor gyakran tapasztaljuk, hogy az anyának és apának fogalma sincs arról, a gyermeke napok óta hol kószál. Polgárőrség Baktalórántiiázán Hetvenegy fővel polgárőrség alakult június 11-én Baiktalórántházán. Az ülésen a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság, a Baktaló- rántházá Rendőrőrs, valamint a helyi közintézmények vezetői is részt vették. A belépési nyilatkozatot aláíró tagok elfogadták az alapszabályzatot, megválasztották az elnökséget, valamint az ellenőrző bizottságot, továbbá eldöntötték: a polgárőrség milyen formában tevékenykedik. Elhatározták, hogy az egyesület cégbírósági bejegyzése után Baktalórántházán minden éjjel szerveznek polgárőri szolgálatot. A polgárőrség tagjai szeretnék, ha a nagyközség lakói a lehetőségeik szerint anyagilag támogatnák őket. Magánemberek esetében telkenként és évenként száz, a közintézmények körében pedig ezer forintra gondoltak, de nyilván, a fizetés nem kötelező. A helyi MDF-szervezet nevében egy férfi 20 ezer forint támogatást ajánlott fél. A polgármester pedig vállalta, hogy a hivatalhoz tartozó közintézmények által évente nyújtandó pénzt a polgármesteri hivatal kifizeti. Az alakuló ülés résztvevői a rendőrség vezetőinék, s azon belül is a baktaló- rántházi őrsnek köszönetét mondtak az elmúlt hetekben a nagyközségben és annak környékén nyújtott, s a lakosság körében kedvező visszhangot kiváltott közbiztonsági akcióikért, intézkedéseikért. A izlim «lista Meleg víz. Polisvites szójadarával Üjfehértó (KM — Tóth Kornélia) — Körbefutja a földet, de honnan vesz rá pénzt? Testőrséget, kíséretet, no és jó pár napra való hideg élelmet kellett volna szereznie Csukrán Mihálynak enre a nem mindennapi vállalkozásra. Benézett a zsebébe és nem talált any- nyit, amennyi egy ilyen nagy dobásra elég lenne. Osztott, szorzott és rájött: a földet Úgy is körbe lehet funi, hogy naponta megtesz minimum tíz kilométert és röpke 12 esztendő alatt képzeletben körbehalad az amúgy is képzeletbeli egyenlítőn. Szerzett egy naptárt, mindennap kockáját 12 egyenlő részre felosztotta és amint lekocogta a napi penzumot, már satírozza is a megfelelő rubrikát. A meglehetősen szó- katlan, ám szemléletes naptárt Monspart Sarolta sokszorosítani szeretné. A most 34 éves szigetelő előbb bokszolt, majd megnyerte az országos szkander- bajnokságot 1986-ban. Hogy az erős emberek közt helytálljon, a testsúlya is szépen gyarapodot, mígnem 96 kilót nyomott a mérlegen. Ekkor 1987-ben kezdte el a futást. Azóta rendszeres résztvevője az IBUSZ maratoni versenyeknek, legutóbb a 140. lett a sok százból. — Ügy gondoltam, hogy az étkezésemet is forradalmasítani kellene — s beavat egy egészen különleges diéta titkaiba. — Egy hétdecis be- főttesüveget félig megtöltök meleg vízzel, Polisvittel édesítem, szójadarával megszórom, ez megduzzad, kakaóval ízesítem, három evőkanál Compakt müzlivel fel javítom, egy nagy jonatán almát belekockázok és a hűtőben tartom két óra hosz- száig. Emellé legfeljebb kekszet, vajat, fagylaltot eszem, az italom tea. Ugyanis 10 éve nem iszom alkoholt, 15 éve nem dohányzom, 6 éve nem kávézom. S mire jó mindez? Sokkal egészségesebb vagyok, reggelente körbefutom Üjfehértót, ez 11 kilométer. Már Schirilla György is érdeklődött a speciális étrend iránt. Nősülni pedig akkor fogok, ha letudom az egyenlítő hosszát. Csukrán Mihály most újabb egyéni csúcsra készül: ugrálókötéllel akarja megtenni a Fut a Pest verseny mind a 11 kilométerét. Boldog, kiegyensúlyozott ember. Petrikoricsék továbbjutottak a Brockstedtben rendezett salakmotorversenyen Brockstedt (MTI) — Miskolcon teljes kudarc, Brockstedtben viszont elsöprő siker. Így foglalható össze az egyéni salakmotoros világ- bajnokság két kontinentális középdöntőjének magyar mérlege. A németországi viadalt Kócsó Antal nyerte Nagy Róbert előtt, s nemcsak ők ketten jutottak tovább, hanem az első hét helyezett, köztük a nyíregyházi Petrikovics József is. A végeredmény: 1. Kócsó Antal (magyar) 14 pont, 2. Nagy Róbert (magyar) 12, 3. Bohumil Brhel (csehszlovák) 9, 4. Gerd Riss (német) 8, 5. Petrikovics József (magyar) 8, 6. Petr Vandirek (csehszlovák) 8, 7. Miroslaw Kowalik (lengyel) 8, 8. Robert Sawina (lengyel) 8. Bajnokverés Csengerben Labdarúgó megyei I. osztály CSENGEK—NAGYKALLÓ 4:0 (3:0). Csenger, 400 néző, v.: Ficze. Csenger: Cimpián — Bodnár, Petrih, Szilágyi M., Juhász J., Tóth (Dindiligán), Ozsváth, Juhász P,, Herczeg (Rózsa), Eszenyi, Szilágyi S. Edző: Moldvai János. Nagykálló: Cziotka — Kulánda, Horváth, Viszokai, Kalapos, Farkas B., Krasznai, Kaszab, Kovács, Tóth, Tréfán (Má- nyák). Edző: Farkas Béla. Taktikus, fölényes játék, a hazai csapat tavasszal nem kapott gólt pályáján. Gól: Eszenyi 2, Ozsváth, Juhász P. NYÍRKÁRÁSZ—ibrány 3:0 (2:0). Nyírkárász, 400 néző, v.: Kerezsi. Nyírkárász: Tóth J. — Kapin (Rácz), Nyerges, Kántor, Tóth L., Czető, Pogorilják (Kontra), Dudás, Szántó, Fecslku (Nagy), Oláh. Edző: Komáromi György. Ibrány:. Deák — Cziráki, Kovács, Hermán (Száz), Gyöngyösi, Korpái, Balogh, Kató (Mátyás), Szentesi, Mikhándi, Papp. Edző: Herman László. A hazai csapat jó játékkal és megérdemelt győzelemmel fejezte be a bajnokságot. Gól: Szántó, Dudás, Fecsku. NYÍRBÁTOR—TYÚKOD 3:0 (3:0). Nyírbátor, 300 néző, v.: Nagy L. Nyírbátor: Takács — Szegedi, Erdősi, Erdei, Lukács, Tóth (Szabó), Magyar, Salinger (Vinnik), Komáromi (Szilágyi), Bécsi, Munkácsi. Edző: Unciás Demeter. Tyúkod: Kiss Zs. — Varga (Magos), Kasu, Péter, Vaszil, Tarosa, Tordai, Va- szusz, Kiss J., Czuprák, Kertész (Fékete). Edző: Berki Béla. Biztos hazai győzelem. Gól: Salinger, Tóth, Munkácsi. NAGYECSED—ÜJFE- HÉRTÖ 0:1 (0:0). Nagyecsed, 200 néző, v.: Dávid. Nagyecsed: Cir — Rostás, Anda- lik, Bíró, Bulyáki, Gila, Czine Petrohai M., Balogh (Petrohai J.), Oláh, Kulik. Edző: Kovács László. Űjfe- hértó: Cziotka, — Koskovics, Lácza J., Lácza F., Ur, LuránsZki, Kukk, Papp, Hajdú, Szalóki, Lácza Gy. Edző: Kukk Zoltán. Megérdemelt vendéggyőzelem. Gól: Papp. baktalórAntháza— NYÍRTELEK 5:1 (4:0). Bak- talórántháza, 700 néző, v.: Márta. Baktolórániháza: ViTtás I. (Tóth A.) — Tóth I., Kozma (Hrobá'k), Borza, Barnucz, Benkő, Maries, Kapin, Soós, Gdovin, Vir- tás II. (Juhász). Edző: Gajdos Gábor. Nyírtelek: Szöőr — Joó, Daniké, Hudák, Setét, Farkas, Papp (Muri), Puki (Horváth), Szekrényes, Muri, Tóth, Sehmilling (Bertli). Edző: Hudák Mihály. A bajnokság nem, de a száz gól az sikerült. Gól: Maries 3, Gdovin, Soós, illetve Tóth. TISZALÖK—SÉNYŐ 1:3 (0:2). Tiszalök, 500 néző, v.: Szegedi: Tiszalök: Szőlősi — Erős (Papp), Gál, Kerekes, Suhai, Marozs, Aszalós, Pente (Zellei), Balázs (Ujj), Péntek, Losanczi. Edző: Csáki Miklós, és Bugya Ferenc. Sényő: Rabcsák — Szobonya, Szilkszai, Novák,' Ru- bóczki, Nagy, Mótjus (Bun- kóczi), Kovács (Pataki), Valér, Kanyári (Illáik), Knob lak. Edző: Kiss Miklós. A Sényő jobb csapat, a ti- szalökiek ezt tudják, éppen ezért érthetetlen volt számukra Szegedi játékvezető nagyon gyenge közreműködése. KÓTAJ—FEHÉRGYARMAT 2:2, (0:1). Kótaj, 300 néző, v.: Varga F. Kótaj: Hajdú — Ranhóczki Tamás, Sánta, Korsoveczki, Lingl (Oláh), Ferkó (Bak), Mihály- falvi, Harsányi, Ádámszki, Tóth. Edző: Lengyel László. Fehérgyarmat: Varga — Tóth, Kiss, Kosán, Juhász (Jóni), Cserepes (Botos), Gyü- re (Juhász Zs..), Juhász A. Lőrincz, Szabó, Űr, Domokos. Edző: Tapasztó Ferenc. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, a gyarmatiak az utolsó percben egyenlítettek. Gól: Bak; Ádámszki, illetve Lőrincz, Ur. ZÁHONY—KISLÉTA 5:1 (2:0). Záhony, 400 néző, v.: Hekmann. Záhony: Rácz — Dudás, Hegedűs I., Moko- tovszki, Hegedűs II., Balázsi (Szabó), Rajzinger (Lipcsei), Csobáj, Győri (Vass), Márton, Pokol. Edző: Karasz Lajos. Kisléta: Vránszki — Magyar, Szőke, Papp Tibor, Tomah, Bihari, Üjfalusi (Or- - gován), Herczku, Orosz, Cse- héj, Földesi (Rézműves). Edző: Pataki László. Biztos hazai győzelem. Gól: Pokol 3, Márton, Hegedűs II., illetve Csehéj. A VÉGEREDMÉNY 1. Nagyk. 30 22 4 4 60-33 48 2. Bl.-háza 30 21 4 5 102-43 46 3. Sényő 30 18 9 3 63-23 45 4. üjfehértó 30 12 9 9 45-37 33 5. F.-gyarmat 30 14 5 11 62-57 33 6. Záhony 30 13 6 11 71-46 32 7. Ibrány 30 13 5 12 49-48 31 8. Kisléta 30 13 4 13 45-48 30 9. Tiszalök 30 11 7 12 35-51 29 10. Nyfrb. 30 10 8 12 38-42 28 11. Nyfrk. 30 12 4 14 34-63 28 12. Csenger 30 9 6 15 36-39 24 13. Nyírt. 30 7 10 13 36-50 24 14. Kótaj 30 6 7 17 34-71 19 15. Nagyecs. 30 5 6 19 37-74 16 16. Tyúkod 30 4 6 20 29-73 13 Előny, ha csak egygólos is Nyíregyháza (KM — Mán) — Nagy nap virradt vasárnap az NYV- SC férfi kézilabda-szakosztálya ifjúsági csapatára. A piros-kékek az első helyen végeztek az országos bajnokság Keleti-csoportjában, így az aranyéremért játszhattak a másik ág győztesével, a Komlóval. Az oda-visszavágós küzdelem első találkozója tegnap délelőtt volt. NYVSC—KOMLÓ 25:24 (13:14). Epreskert utcai csar nok, 400 néző, v.: Halmai, Koutny. NYVSC: Erdélyi - Halcsák 1, Tóth 8/5, Papp 6/2, Tardi 1, Déváid 6, Varga 3. Csere: Ádám, Moldvay. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások 6, illetve 14 perc. Hétméteresek: 8/7, illetve 2/2. Óriási hangorkán biztatta mindkét együttest, akik bajnoki döntőhöz illő iramú mérkőzést játszottak. Hazai pályán az NYVSC volt az esélyesebb, hiszen a kezdőcsapat szinte valamennyi tagja korosztályos válogatott, Erdélyi kapus pedig a napokban a felnőtt B-válo- gatottban is lehetőséget kapott. Ráadásul a vendégeknél nem játszott az a Bognár, aki már a felnőtt NB I-es csapatnak erőssége. Sajnos ezt a terhet nem bírták elviselni a hazaiak, a mérkőzés nagy részében a komlóiak vezettek. Szerencsére a hajrára feltámadt valamelyest Bartha Dénes legénysége, és mentette a menthetőt. Az egygólos győzelem soványka, de csak győzelem! A vasárnapi mérkőzésen sokszor csúszott hiba a védekezésbe, a támadások végén nagyon sok ziccer kimaradt, Erdélyi kapus pedig finoman fogalmazva nem élete meccsét produkálta. Egy szó mint száz, rosszul játszott az NYVSC, ám csütörtökön egv jó játékkal révbe érhet a visszavágón. Nem lesz köny- nvű, és csak kitűnő formával lehet nagy az öröm. Tóth Edmond próbálkozik. balAzs attila felvétele