Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14 / 63. szám
1992. március 14. Ä 9(eíet-Maßyarorszm ünnepi meílékíeü 7 Maroknyi székely utolsó győzelme Baraksc Erzsébet T izenhatezer torint a család havi összbevétele, beleszámítva a két kisgyermek utáni családi pótlékot. Nem tipikus, de vannak ilyen családok is. Tizenhatezret nyertem tegnap este pókeren — meséli a huszonöt év körüli fiatalember a baráti társaságnak, és senki sem lepődik meg, hogy jé, hát vannak, akik tízezrekkel a zsebükben ülnek esténként a kártyaasztalhoz. Miközben panaszáradatban él az ország, kialakulóban van egy új társadalmi réteg, akik útjainkon Opelekkel, Mazdákkal megjelennek. Kik azok, akik ezeken száguldoznak, gyakran megszegve a közlekedési szabályokat, olykor balesetveszélyes helyzeteket keltve? Feltehetően az új típusú gazdagok, a vállalkozók csemetéi lehetnek, akik talán még nem is voltak munkavállalók, talán még a kisujjukat sem mozdították a luxuscsodáért, ölükbe pottyantott a papa egy Toyotát. Ugyanakkor a vállalkozók tele vannak sérelemmel, hogy a társadalombiztosításon, meg a nyugdíjjárulékon felül akár hétféle adóval is terhelhetők, a nyereségük minimális. Hát akkor kik hozzák be a nyugati és japán meseautókat? Valószínűleg ugyanazok, akiknek a bukszája dagadozik a zsebben, telik a tízezres kártyaveszteségre is, esetleg nem is forintban, hanem kemény valutában. Történészek, politológusok napjainkban egyre gyakrabban elemzik azt a folyamatot, amelyben most eltávolodni látszanak egymástól bizonyos társadalmi csoportok, szétszakadófélben a társadalom, az anyagi helyzet szerinti rétegződés egzisztenciális veszélyeket jelez. Egyik oldalon megtalálható a vagyonosok szűk rétege, akik, meglehet, épp egy afrikai szafarin akarnak a pénzüktől megszabadulni. Nem jött még el annak az ideje, hogy ez a pénz netán a művészetek menedzselésében jelenne meg, ami által az ország értékeit támogatnák. A másik oldalon a nagy tömegei találjuk, főként a bérből és fizetésből egyre nehezebben élők nagy táborát. Azután a kukában turkáló öregeket, az élet kapujában kilátástalanul álló pályakezdőket, a helyzetüket szégyenérzettel megélő munkanélkülieket. a három vagy annál több gyermekei számláló nagycsaládosokat. Kétmilliónál több a nyugdíjasok száma, két és fél millió az eltartottaké, és az aktívak között is nő azok aránya, akik veszélyhelyzetbe kerülhetnek. A középosztály stabilizálódását kellene most erősíteni, az lehetne az egyik kapaszkodó, hogy a csődből kilábalhassunk. Amikor már-már természetes, hogy elidegenedési folyamat van jelen a társadalomban, mégiscsak most kellene jobban odafigyelni azokra, akik önhibájukon kívül kerülnek megélhetési végveszélybe, élnek örökös rettegésben a holnaptól. Most derülhet ki a nagyobb családok összetartó ereje, segítse testvér a testvért, rokon a rokont, barát a jóbarátot, ha teheti. Ebben a végveszélyben megmutatkozhat azok jelleme, akik anyagi helyzetüknél fogva megtehetik, hogy szegényeket segélyező alapítványokat létesítenek, támogatnak. Persze, ez nem lehet a végső cél, a megoldás, de átmenetileg, amíg még jobban nem' élhetünk, felkarolhatnánk a legelesettebbeket. Nyelvében él M egérne talán egy közvélemény-kutatást, mennyire tartjuk figyelemre méltónak, fontosnak azt, miként alakul napjainkban a közéleti nyelvhasználat, a magyar politika édes anyanyelve. E sorok írójának tapasztalatai szerint vannak olyan politikusaink, akik kamerakész, akár azonnal nyomdába adható nyilatkozatokat adnak, beszédüket hallgatni, olvasni kellemes, stílusuk csiszolt. nyelvünk szépségeit szónoklataikban felszínre hozzák. Vannak, akiknek ez nem mindig sikerül, mert nincsenek meg hozzá a nyelvi-stiláris eszközeik, mások nyelvhelyességi problémákkal küszködnek, ismét mások beszéde követhetetlen, hadarnak, nyelvük keresztben megakad. Olykor a sajtó egyes termékeinek közleményei adnak okot a kérdés feltevésére: vajon ez a nyelvi-stiláris, gondolati kifejezési forma volt a legalkalmasabb az információ, a publicisztika közzéadására. íme néhány példatáram ékes darabjaiból: .Horváth Balázs maga után húzza a farkincá- ját...” — ezt humornak szánták, erre utalt az országos napilap fejléce is a cikk fölött. Egy másik: ,,Misi Mókus ma- tekozik" — természetesen a (Kupa) — félreértések elkerülése miatt ezt így, zárójelben közölték. Feltűnnek a magyar sajtóban ragadványnevek imigyen — ez is idézet egy országos napilapból: ,,Az általános bölénynek kiosztott szerep szerint gyakorlatozik Csurka Pista." Fröcsögnek a rádióból az in- dulatoskodó, acsarkodó, személyeskedő kirohanások, a televízióban a dupla fordulatszámmal beszélő ifjú titán csalhatatlan meggyőződéssel vágja bele a képembe, premier plánban, hogy ami most a tévé vezetőségében történik, az nem más, mint „a hazug kormány hazug televíziója a hazugságo kát terjeszti". Megfellebbezhetetlen értékítélet, mintha senki másnak nem lehetne ellenkező vagy más véleménye. Ezek a nyelvhasználati modellek is megjelennek a demokráciát még csak tanulgató magyar állampolgár előtt, aki, ha lehetősége van a nyilvánosság előtti szereplésre, esetleg hasonló hangnemet üt meg, azt gondolván, ez a követendő példa. Ma egy politikai gyűlés alkalmilag, spontán összeverbuválódott közönsége legfeljebb kis cinkos kuncogások kíséretében, de természetesnek veszi, hogy percemberkék, hordószónokok „antaljóskázzanak”, ..torgyánpapázzanak", „göncz- árpizzanak”. Nem működik még az a mechanizmus — a gyűlések levezető elnökeinek figyelme is ritkán terjed ki rá —, hogy az ilyen nyegle, tisztelet- len nyelvi magatartást, stílust visszautasítsa, kirekessze. Nyelvében él a nemzet — idézhetnénk a klasszikus mondást Ha a magyar köznyelvben, sajtóban és gyűléseken eluralkodhat a trágár szóhasz j - nálat, a nyelvi pimaszság, a sértegető stílus, akkor az nem mutatja a-nemzet méltóságát, és nem is vt ahhoz, csak a bajainkat se. tja. Emlékoszlop Mátészalkán A SZÉKELY HADOSZTÁLYNAK 1978-19 ÉVBEN A HAZA INTEGRITÁSÁÉRT VIVOTÍ DICSŐ HARCAI ES £ HARCOKBAN ELESETT H05 SZÉKELY HONVÉDŐ KATÓNAK KEGYELETE* EMLÉKEZETÉRE. Emléktábla hirdeti a Székely Hadosztály utolsó győzelmén kegyelettel adózva az áldozatok emlékének Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Egy régi, megsárgult irat zörög az ujjaim között. 1933. Oktober 5- én bocsátottá ki Budapesten a Székely Hadosztály Egyesület a csapattest egykor* parancsnokának Kratochwi! Károly- nak az aláírásával. Az irat mindössze két lapból áll, s arról értesíti a híveit, hogy Mátészalkán, „Csonka Szatmár földjén, a Székely Hadosztály utolsó győzelmes, de véres harcának szinterén ezeknek a kétségbeesett harcoknak, s a nemzeti becsület hosszú időre utolsó fellángolásának emlékét kívánja emlékoszloppal megörökíteni a Székely Hadosztály Egyesület.” Talán tíz éve is több már annak, hogy Túristvándiban vendégeskedvén bekopogott házigazdánkhoz egy idősebb helybéli. — Tanító űr- — súgta az istvándi gazda. — Adja már oda újságíró vendégének ezt a papírt, hátha kezdeni tud vele valamit. De mit kezdhettünk volna azzal 1980-ban? Hiszen akkor még az a nóta járta, hogy a magyar katona az mind becstelen, megszálló, fasiszta martalóc, ellenben a szovjet, a szerb, a román az mind egy szálig becsületes, tiszta lelkű, igaz hitű keresztes lovag. A kis értesítőt egy borítékba zártuk hát, s eltettük a fiókba. Egy éve sincs azonban, hogy megjelent a Hiteken a neves, Mátészalkáról elszármazott festőművész, Csizmadia Zoltán tollából egy írás. Az olvasó figyelmét egy 1934-es eseményre hívta fel, amikor Mátészalka lakossága „honfiúi kegyeleti érzéstől vezérelve” emlékművet állíttatott a Székely Hadosztálynak a Kraszna hídfőjénél. Néhány sorban beszámolt a hadosztály megalakulásáról, s harcairól is. A mintegy háromezer főből álló csapatot Kratochwil ezredes kezdte szervezni 1918 decemberében főként azokból a hazatérni akaró erdélyi katonákból, akiknek a szülőföldje román megszállás alá került, hogy megállásra kényszerítsék a demarkációs vonalai átlépő román csapatokat. Azonban 1919 áprilisában elfogyott a lőszer, megszűnt az utánpótlás, s a kis sereg fegyverletételre kényszerült. Utolsó győztes csatájukat 1919 húsvét- jának második napján vívták, amikor a mindössze négy ágyúval rendelkező székelyek a Ko- csord és Mátészalka közötti hídfőállásból visszaverték a román támadást. Húsvét harmadnapján azonban már a románok voltak az urak Szálkán, s az előző napon elszenvedett veszteségeik megtorlásaképpen huszonhárom ártatlan civilt koncoltak fel. A harcok színhelyén emelték fel a már említett emlékoszlopot, ami a második világháborúban a helyiek szerint találatot kapott, majd a Rákosi-korszak itteni prominensei úgy ítélték meg, semmi keresnivalója egy ilyen „irredenta”, népek barátságát megbontó emlékműnek — lebontatták tehát. A múlt év őszén azonban a kocsordi és a mátészalkai önkormányzat, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint Csizmadia Zoltán a székely hadosztálynak „a haza integritásáért vívott dicső harcai és e harcokban elesett, hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére” emelt, majd lerombolt emlékműve visszaállítását határozta el. A költségek fedezetére egy alapítványt hoztak létre, s az OTP mátészalkai fiókjában megnyitották a 449-98077 9004- 806-os számlát. S miután az eredeti tervek elvesztek — a szerkesztőségünkben őrzött tervezetről pedig később értesültek —, felkérték Makovecz imrét az új emlékhely megtervezésére. A nemzetközi hírű építész örömmel teljesítette a kérést, a tervezetet már meg is kapta a kuratórium. A kocsordi hídfőben egy mesterséges dombon hatalmas életfa, három székelykapu vezet hozzá. Az alapítvány számláján már szépen gyűlnek a forintok, ám szükség van még a támogatásra, hiszen azt talán mondanunk sem kell, hogy az emlékmű teljes egészében közadakozásból épül majd meg. A kuratórium reménye szerint egy-másfél éven belül. . Huszár István: Érettségi bankett /Vagy István Attila* elrejtem magam hogy megtalálhass alkonyatbái vetek neked ágyat kiszólok érted az éjszakámból elengedlek ha a hajnal lángol tűnődő ujjaimmal vigyázok ne riassza el a csönd az álmot elrejtem magam hogy megtalálhass szavaimból vetek neked ágyat metaforákkal üzenek érted végigfut a láz ha megérted vacogsz? borítalak takaróval: melledre hajlok perzselő szókkal elrejtem magam hogy megtalálhass karjaimból vetek neked ágyat szólok a májusi orgonának a már elköszönő gyöngyvirágnak és neked is ne siess maradj még — hullajtja szirmát a tavaszi ég * Költő munkatársunkat a Sajtónap alkalmából Sipkay-díjjal tüntették ki. Önhibájukon kívül MÜZcSAK, ha Laíálkoznak ■; - ’..-í • n ’ aV ■■■■■- '—f.>...Tral.M.íirr.r ■ • Z— , ■ - a a ^ - - - - —' - ■ Elrejtem magam
