Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14 / 63. szám
8 A Kde t - kifogy a rország ünnepi meCCékCete 1992. március 14. EMLÉKEZETES ÜNNEPEK A zongoránál Tolnay Klári ült Bodnár István Nyíregyháza (KM) — A legszebb magyar ünnep, március 15. megünneplése mindig is valamiféle hitvallásnak, s kicsit talán afféle megtűrt tüntetésnek számított. A kokárda feltűzése, magyarságunk hirdetése, hazafias dalok éneklése a magyar függetlenség felidézése, vegyítve mindez a tavasz örömével — valódi szép ünnepnek számított. Talán ezért nem is véletlen, hogy a hatalom bár tűrte, de nem nézte mindig jó szemmel megünneplését. Sok március 15-re emlékszünk, néhány pedig különösen emlékezetes marad. Az idősebbektől érdeklődtünk, számukra melyik március marad a legemlékezetesebb. Szitha Mária nyugdíjas tanárnő: — Régen a nyíregyházi iskolákban .gaz hazafiasságra neveltek. Ennek része volt március 15. méltó megünneplése, ezért sok szép ilyenre emlékezem. Egy jellemző példa: az Angolkisasszonyok Leánynevelő Intézetét 1929-ben alapították, de a felsőkereskedelmi iskolákban az első közös fellépése a város színe előtt március 15-én történt (1930-ban). Egy érdekesség: a zongoránál Tolnay Klári (akkor még Rózsi) ült, aki itt diákoskodott. Ebbe az iskolába jártam én is, ahol már hónapokig tartott az ünnepi előkészület. Az önképző kör minden nemzeti ünnep előtt pályázatot hirdetett, s a díjnyertes dolgozatokat bemutatták. — Emlékezetes marad az 1948-as .centenáriumi ünnepség. Új színt jelentett, hogy március 14-én együtt ünnepelt a város ifjúsága. Nyíregyháza legkülönbözőbb helyein tábortűz volt. Minden tanulónak a kezében mécses égett, így meneteltünk a városon kereszmárcius 15-e jelentőségét csökkenteni, az ünnepségeket korlátozni. Az iskolákban nem is igen lehetett megemlékezést tartani. Sok diáknak szóltak, hogy szedjék le a kokárdát, mert abból, csak baj lesz. Persze kevesen engedelmeskedtek. Minket külön figyelmeztettek, hogy mise után egyenesen menjünk haza, nehogy belekeveredjünk valamibe. De mi kíváncsiak voltunk, és többen mégis elmentünk egy tüntetésre, amelyet az egyik pesti sportpályán rendeztek. A szokásos Kossuth-nóták éneklése közepette sürgő-forgó férfiak jelentek meg és röplapokat osztogattak. Valószínűleg szoc- demesek lehettek. Az írások teljesen szokatlanok voltak számunkra, mert németellenesek voltak, és a háború elleni tüntetésre szólítottak fel. A röplapok szétosztása nagyon ügyesen történt. Tudomásom szerint a rendőrség gumibotokat is használt. Papp Viktor: — Olykor Budapestre utaztunk, hogy március 15-ét megünnepeljük, mert ott valahogy egészen más hangulata volt az egésznek, mint Nyíregyházán. Az 1988-as március 15-e gyönyörű élmény volt. Dél körül gyülekeztünk a Petőfi-szó- bornál, ahol észrevehetően feltűntek a civil ruhás rendőrök. A tömeg egyre nőtt, Kossuth-nótá- kat énekeltünk, virágokat helyeztünk el, s többen is beszédet mondtak. Furcsa láz öntött el minket. Elindult a tömeg a Parlament elé, s meglepő volt, hogy rendőrség biztosította az utat. Úgy tűnt, kissé tanácstalanok voltak, őrködtek, de közbeavatkozni nem igen akartak. A puha diktatúra éve volt. A tömeg bejárta a belvárost, a Bem- szoborhoz, majd a Batthyány- örökmécseshez ment. Úgy tűnt, a rendőrség olykor egy-egy embert azért kiszedett a sorból: gondolom az ismertebb személyiségeket. Furcsa feszültség volt a levegőben és öröm, hogy talán mi győztünk. tül. A tábortűznél ünnepi műsorral fogadtuk Nyíregyháza körénk gyűlt polgárait. Előkészületek folytak már akkor is hetekkel előtte: megalakult a 48-as bizottság. Ennek feladata volt az egész tanévben folyó megemlékezés szervezése. Tóth Józsefnének egy budapesti március idusa maradt emlékezetes: — 1942-ben Budapesten folytattam tanulmányaimat. Tudvalévő, ez az év a háború idejére esett, a német befolyás erősödött, nem csoda hát, hogy akkor is igyekeztek Este történt az emlékezetes „lánchidi csata", amelyre én ugyan nem mentem el egy színházi előadás miatt, de hazafelé a késő éjszakai postavonaton nyíregyházi barátaim elmesélték az eseményeket. A tömeget szépen beengedték a Lánchíd- ra, majd a híd két végét lezárták. Mindenkit igazoltattak és sok embertől, diáktól elvették a személyi igazolványát azzal, hogy majd visszaküldik a munkahelyre. Ezt többnyire nem a legörömtelibb szavak kíséretében adták vissza. Magyar paraszti viselet; csupán az egyenesre kalapált kasza árulja el, hogy harcba indul HITET HOZÓ Ha kiülhetnénk. az idő kapujába, s végignézhetnénk. a vonuió századokat, Bizonyára mi magunk.is meglepődnénk: hányszor kötőd- tünk.makacsulaz újrakezdés hitéhez. Tedig hányszor vonták, kétségbe a létezéshez való jogunkat is, karddal, politikával, tudománnyal. Ä kardot ügyesen forgatták, eleink, de a politikából már gyakrabban hiányzott az előrelátó ravaszság, a tudomány pedig a mi szemünkben tűnt felesleges fényűzésnek, égy aztán sok.minden a költészetre maradt: játék.és szerelem, a sorskérdésekkel való gyötrődés, a [étigazolás hite és öröme, az ébren maradásért vívott folytonos küzdelem. ‘Talán ezért sem vonulhatott a költészet a tiszta szépség bűvös elefántcsonttomyába, ezért éghetett rá a szívünkre, fészkelhette be magát a lelkűnkbe. Hányszor volt szükségünk, a hitre, a bizalomra, az imára és a káromkodásra, hogy megmaradjunk előrehaladjunk önmagunk_szá- mára is megmutassuk: van helyünka világban. Zsendüla vetés, pattannaka rügyek fészkelődika tavaszi mosoly az arcokon. ‘Téli nyűgöktőlszabadutunkvalamennyien, a hidegtől, a fénytelen nappaloktól. Äreunkat a reggelbe mártjuk megtörölkö- zünfa csöndbe, könnyűnek, frissnekérezzükmagunkat. Hitet hozó március. Szükségünkvan rád most is, ma is. “Kétségek gyötörnek bennünket, teli vagyunk hitetlenséggel, bizalmatlansággal. Ke engedd, március, hogy visszasüllyedjünkkgrábbi önmagunk ba, fagyos teleinkbe, sugározdránktiszta fényed, megromolhatatlan hited! Kinek gerinc, kinek mankó Beszélgetés a forradalomról Tapolcai Zoltán Nyíregyháza (KM) — Ez a beszélgetés úgy kezdődött, hogy majdnem véget ért. A főiskola folyosólabirintusának egyik zsákutcájában, oktatói szobájában az egyik oldalról csak a köznapi gondolkodással megáldva hangozhattak el a kérdések, felületesen, általánosítva, a világot feketére és fehérre felosztva. Ám ezzel a korrekt, történészszellem vajmi keveset tudott kezdeni. v — A forradalom, mint fogalom, annál jóval összetettebb, hogy egy köznapi társalgás szintjén könnyen meghatározzuk. A forradalom is ugyanolyan, mint minden más a történelemben, konkrét események sora. (Háttérinformáció: Fazekas Rózsa a nyíregyházi tanárképző főiskola tanársegédje, történész, a magyar történelem 1790 és 1918 közé eső szakaszát oktatja.) — Miért vettük közös kalap alá '48-at, '19-et, miért vesszük most '48-at és '56-ot? Miért mondjuk mindre, hogy forradalom? Ez is az utóbbi negyven év látásmódjának az átka? — Kortól és politikai berendezkedéstől függetlenül a 48-as eseményeket forradalomként értékelték mindig, megkülönböztetve a 30—40-es években folyó átalakulásoktól, a rendszer lassú átalakításától, az úgynevezett reformkortól, a békés eszközökkel történő változtatásoktól. Hisz a liberális nemesség abban az időben úgy érezte, hogy a rendi országgyűlés keretein belül minden megoldható. A nemzetközi események alakultak úgy 1848-ban, a párizsi forradalom... — Tehát az is forradalom volt! — Persze! Attól, hogy közna- pian nehezen megfogható, még használjuk a fogalmat! Nem hosszú, lassú folyamat, hanem gyors változás, a fennálló gazdasági, társadalmi és politikai rendszer átalakulása. Vannak olyan történelmi pillanatok, amikor összesűrűsödnek az események, amikor a problémákat már nem tudják tárgyalásos, egyezkedéses úton megoldani, s az adott szituáció úgy alakul, hogy robbanás következik be. — Mondjon példákat erre konkrétan 48 esetében! — A jobbágyfelszabadításról szóló törvényt azért fogadták el március 18-án, mert az a hír terjedt el, hogy Pesten, Rákosmezején a parasztok gyülekeznek. Attól tarthatott az udvar, a konzervatív nemesség, hogy nem várják meg a törvényes rendezést. — Kanyarodjunk vissza a forradalomhoz, mint eseménysűrűsödéshez, mint döntéskényszerekhez... Volt-e ebben valami tudatosság? — Hogy forradalmat akartak- e csinálni? Nem. A polgári átalakulásért küzdő liberális politikusok sem. A konzervatívok csak látszólagos változtatásokra voltak hajlandók a 40-es évek végén, ami nem érintette a lényeget, a feudális rendszer felszámolását és áttérését egy polgári berendezkedésre. Az 1847- es országgyűlésen kialakult patthelyzetet oldja fel a párizsi forradalom hatására a birodalomban megindult lavina. — Magyarul egy politikai szituációt lovagol meg valaki, vagy lovagolnak meg valakik? — Nem, nem! Ezt nem így kell felfogni! Megjön a hír Párizsból. Mit csinál Kossuth? Feliratot készít a követelésekről. Párizs hatására a Habsburg Birodalom meginog. Bécsben, Pesten, Berlipben, Milánóban is kitör a forradalom. — Számomra a forradalom eddig sokkal inkább hasonlított belső dühkitörésre, felszakadó gátra, mint egy profi sakkozó villámkezű végjátékára. Talán azért, mert a lánglelkű Petőfik mögött eltűntek a hosszú évek óta törvényt alkotó Deákok, Eötvösök, Kossuthok. — Ne legyen egyoldalú! Nem mondhatjuk még azt sem, hogy Pozsony a politikai vonal, Pest az érzelmi. Kölcsönösen hatottak egymásra, aminek az lett az eredménye, hogy az uralkodó V. Ferdinánd április 11 -én szentesíti a törvényeket, amelyek megteremtették a polgári átalakulás feltételeit, feloszlatja az utolsó rendi országgyűlést, a magyar felelős kormány Pestre költözik, s megkezdődhet a törvények végrehajtása, amelyeken lázasan dolgoztak március 18-tól április 10-ig. Kiírják a választásokat, s összeül a népképviseleti országgyűlés. — Ezekután sem tudunk va lami általánosat levonni a fórra dalomról? Talán hibás szemlé lettel áldattam meg, amikor ana lógiákat keresek történelmi ese mények között? Ma, amiko nem csak én szajkózom tizedjé re azt, hogy forradalom, haner mindenki, aki hordót kap a talp, alá, akkor tudnom kell, mikc használhatom nyugodt szívve Vagy legalább jelenítsük meg kétségünket! — Ez a kétség valóban elé arra, hogy feleslegesen ne álts lánosítsunk a régvolt történ« sekből, politikai mondanivalón! hoz ne használjuk azokat mar kőként! — Bocsánat! Miért ne aktua, záljunk, miért ne vonjunk párhi zamokat? — A tényeket közvetlen kö nyezetükből kiragadva mást ji lenthetnek! — De ha nincs aktualizálá hogyan van ünnep? Felejtse a forradalmat! Mi az, hogy ü nép? — Nem egyszerű a visszat kintés 144 évvel ezelőttre, i raértékelése hajdanvolt esem nyéknek. A történelem nem pi datár, amelyből meríteni, ame re hivatkozni lehet. Negyve nyolcnak, a történelmünkn' valahol soha ki nem mondott a gerincünket kell adnia, ame nek léte nem közvetler befolyásolja napi döntéseink hanem mindennel együtt a t ténelmet adja, bennünket jele Egy nemzeti Jókai Mór ■ esemondás! LeM hetett is az valaha! Hogy egy kicsiny, elszigetelt országnak ro- 1111 ■■•'l kontalan nemzete valaha saját haderejével, kilenc oldalról rárohanó támadás ellen védelmezte volna magát, diadallal, dicsőséggel! Hogy. ne bírt volna vele „egy” óriás, hogy rá kellett volna ereszteni Európa másik kolosszát is, s még azzal is megbirkózott, még akkor is saját magának kellett lefeküdnie, hogy rágázolhassanak! De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt, az újabb kornak e Nibelun- gen-énekéhez? Elmondom, ahogy megértem. Egy véghetetlen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik bércfalától a másikig verődött az vissza, s midőn másodszor visszatért, már nem volt jajkiáltás, hanem harci riadó! Megnépesült a kitűzött zászlók környéke. A földmíves elhagyta ekéjét, a tanuló elhagyta iskoláit, a családapa boldog tűzhelyét, és ment a zászlók alá. Tizenhárom-tizennégy éves gyermekek csoportja emelte a nehéz fegyvert, mely alatt még válla meggörnyed, és hetvenéves galambősz férfiak álltak a gyermekekkel egy sorba. Nem kellett félpénzzel csalogatni senkit; egy nemzeti színű kokárda volt az egész ajándék, amit a belépő kapott. Úri családok elkényeztetett fiai, mágnások, nemesek jöttek önként, s együtt sanyarogtak a parasztfiúkkal, esőben, zivatarban, sárban, szemétág^n, rongyban és dicsőségben! Egy ügyvéd itt hagyta irodáját, kardot kötött, s a legelső csatában maga vitte a zászlót legelöl Pahrendorfnál a kartácszáporral szemközt. A végén ezredes lett. Sohasem tanulta a háborút. Egy fiatal földesúr.mennyeg- zőjét megtartotta ma, másnap csatába kellett mennie; a római sáncokat ostromolták; ott első volt, ki zászlója élén felhatolt; lelőtték, még menyasszonya csókja meg sem hült ajkain. A cisztercita barátok kolostorából, három növendék kivételével, minden kispap elment honvédnek. A prior maga látta el őket úti élelemmel, mikor szekérre ültek. Amint a refectorium- ba visszatérve, a honn maradt kegyeseket megpillantá, sírva mondta nekik: „Ti gyávák, minek maradtatok itthon?” Elmentek az ügyvédek; nem akart most pörlekedni senki. Elmentek a birák; hisz nem volt senkinek panasza. A mérnökökből lettek tüzérek, utászok. Az orvosokbul tábori sebészek, ágyban meghalni nem volt most divat. Híres korhelyekből híres hősök lettek. Csöndes jellemekből oroszlánok. Még a rablók is megtértek. Egy hírhedt rablóvezér amnesztiát kért magának és társainak, s százhatvan lovast állított ki a csatamezőre. kiknek nagy része a hazát védve nyerte el a halált, mit a haza rontásáért előbb megérdemelt. Egy főúr maga egész húsz ezredet szerelt fel; másik szárezredet két hét alatt állf ki a jászkun főkapitány. Nem volt fegyver. Vettek el ellenségtől. Elébb kaszá\ puszta kézzel kellett kicsit- niok a harc eszközét, hogy tán küzdhessenek vele. Egy közönséges székely dész kitalálta, hogyan kell ác önteni, fúrni és ellátta né csatalövegekkel. Vashámc átalakultak golyóöntödékké, fogyott, s nem volt kaphat gyutacs a puskához. Vo gyógyszerészek a csapatok kik papírosbul készítettek c tacsokat, s azok is jók volt« harcban. Az egyházak odaadták rangjaikat ágyuércnek. Egye vezér száztíz ágyút vett el a donkint az ellenségtől. így támadt a nemzeti hai reg. Jól van. Ez ideig poezis hol a próza? Ház a pénz? I Pénz nélkül nem viselnek dat.
