Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14 / 63. szám
1992. március 14. Ä ‘KcUt-Mafmarorszáfl ünnepi meÜét&te 9 EMLÉKEK 1848—49-BŐL. Díszszablya és lovas nemzetőr zászló. MT!-felvétel A magyar szabadság napja Csonkaréti Károly Budapest (MTI-Press) — Ma már hihetetlennek tűnik, hogy Magyarországnak nem volt mindig Himnusza, állami zászlója, nemzeti dala és nemzeti ünnepe, holott napjainkban mindezek szerves részei magyarságtudatunknak. Pedig mindezek a 19. század közepének gyümölcsei. Mégpedig — a Himnusz kivételével — az 1848. esztendőhöz kapcsolódnak, s annak is egy bizonyos napjához: március 15-éhez. Annak ellenére, hogy tudjuk, a rendiséget megszüntető liberalizmus eszmevilágában alkotott, és az ország újjászületését ezzel garantáló törvényeket április 11-én szentesítette az uralkodó. De március 15-e volt az a nap, amikor — még a törvényjavaslat szentesítése, tehát kötelező erejűvé válása előtt, következésképpen a fennálló rend ellenében —, a nemzeti követelések közül az egyik vérontás nélküli forradalomban valósult meg: a gyűlölt cenzúra mellőzésével nyomtatták ki a 12 pontot és Petőfi Sándor Nemzeti dalát. S ezt a közóhajt megvalósító dicső küzdelmet az ifjúság vitte győzelemre nemzeti színű kokárdákkal ékesített, nemzeti zászlókat lobogtató (és eser- nyős) tömeg segítségével. Március 15. nyilvános megemlékezésére azonban még hosszú ideig várni kellett, hiszen Haynau bitófái, Bach huszárai és Schmerling provizóriuma voltak mérföldkövek a szabadságharc utáni közel két évtizednek. De a szívekben és lelkekben élt, lángolt ennek a napnak az emléke, s a Nemzeti dal strófái kitörölhetetlenül beleivódtak a nemzet minden tagjába. Hivatalos, állami ünneppé azonban még az 1867. évi kiegyezés után sem vált március idusa. Már az is nagy eredménynek számított, hogy az 1898. évi V. törvénycikk nemzeti ünneppé nyilvánította április 11-ét, az 1848. évi rendiséget megszüntető törvénycikkek szentesítésének, s egyúttal a polgári átalakulás hivatalos, törvényes kezdetének napját. Mindez megváltozott akkor, amikor Trianonban szétzúzták a Monarchiát, és Magyarország valóban független, önálló állammá vált. Az 1927. évi XXXI. törvénycikk a nemzeti ünnepek sorából törölte április 11-ét, és helyébe március 15-ét helyezte. Ekkor, 1927-ben vált ez a nap hivatalos, piros betűs nemzeti ünnepünkké. hadsereg Tehát az történt, hogy akinek ezüstkanala, ezüstsarkantyúja volt, összehordta egy rakásra. Fiatal lyánkák függőiket, özvegyasszonyok megtakarított filléreiket odarakták a nemzet pénztárába. Gyűjtögetett nyugdíjak vándoroltak e helyre Ki akarna nyugdíjra gondolni, ha nincs haza? Nem volt elég. Akkor rányomtatták papírdarabokra, hogy „Ez a papír a nemzet pénze". S mindenki úgy fogadta azt. Senki sem kétkedett abban. Mindenki azt mondta: ,,A nemzet nagy úr, amire az ráütötte a címerét, az szent, az a mienk!” És volt pénz elég. És aztán — a fináncminiszternek nem volt egy jó kabátja. A hadügyminiszter krajcáros szivart szitt, többre nem telt. S a fő hadi intendáns mindennap más ismerőséhez ment ebédre, hogy arra se költse az ország pénzét. így állt fönn a nemzeti hadsereg. S fél év múlva már csodáiról beszélt a történelem. A kisfiúk már babérkoszorús hősök. A kis alhadnagyok már tábornokok, hadvezérek. A tépett trikolór már a világ tiszteletét bírja! Kiállták a próbát a tűzben, kiállták a próbát a hózivatarban. Kiállták a próbát a veszteség kétségbeejtő hónapjaiban. A komáromi sáncokon táncoltak zeneszó mellett az ellenfél bombazápora alatt. Szolnoknál kaszákkal rohanták meg az ágyukat és elfoglalták a gyilkoló tűztelepet szembehunyva. Pákozdnál tízezer emberrel rakatták le a szuro- nyos puskát a kaszás nemzetőrök. Győrnél lovasságot kergetett meg szuronnyal a ll-ik zászlóalj. Budánál lováról szállt le a huszárság várat ostromolni. Losoncon egy táblabiró egy alispánból lett hadvezér, hat- szorta nagyobb ellenfélnek fényes nappal elfoglalja ágyúit és táborkarát. Piskinél naphosszat védi. az Inczédi-zászlóalj hússzoros ellenerővel szemben a vitatott hidat és győz. < S végre, midőn ereje teljes összeségét egybegyűjtve megáll a küzdhomokon az egész százezer karú nemzetóriás, s karjait kétfelé tárva, büszkén kiált ellenfelének: „Ide hát, mérkőzzünk össze!” S mikor az összemérkőzés után recsegve-ropogva minden izeiben menekül ki az ellenfél karjai közül! Vagy nem volt ez igaz? És ami legfőbb, mit ki ne felejtsen senki, midőn a nemzeti hadseregről beszél, mi előtte és utána járt annak, mint Jehova, nappal ködnek, éjjel tűznek oszlopában: a nép! A nép, ki eszével, találékony furfangjával, jó akaratával, szellemével védi, sietteti, inti, buzdítja, őrzi imádott hadseregét, néha tízezrével melléje áll és megfélemlíti tömegével az ellent. Egy helyütt rendszeres álhírekkel kiemeli biztos helyéből az ellenfél hadzömét, másutt megelőzi legtit- koltabb terveit. Ozoránál egy ember gyalog oda és vissza kétszer megkerüli az ellen táborát. hogy a két nemzeti haderőnek izenetet vigyen a köztük fekvő tábor mozdulatairól. Zsidó •" . • 1 's Megőrizni tisztaságát Ifjú szívekben él-e? Kállai János Nyíregyháza (KM) — „Ünnepre nevelésünk" — ha van ilyen — hiányosságait, zavarait akkor érzékelhetjük igazán, ha történelmi evidenciákra kérdezünk rá, mint pl. most, 1848. március 15-ére. Hogyan készülnek, egyáltalán készülnek-e gyermekeink, az ifjú generáció erre a mindig is a fiatalság, a szabadságszeretet, a megújulás és a forradalmasító eszmék jegyében emlegetett ünnepre? Vagy éppen az okozza a této- vaságot ma, alakulgató demokráciánk időszakában, hogy sokáig „veszélyes” nappá volt kikiáltva március idusa? Varga Júlia, a Nyíregyházi 3. Sz. Bem József Általános iskola kisdiákja tényleg csak mozaikokat tud a 48-as eseményekről, az ünneplések sem hagytak mély nyomokat egy évtizednyit „bekódolt” tudatában. — Gondoltam rá — kezdi kissé megilletődve —, hogy rövidesen itt lesz március 15. Ilyenkor... ki szoktunk menni a terekre... zászlókat viszünk... Petőfit szavalunk... Forradalom volt akkor és szabadságharc... Hát, ennyi! Igaz, a kislány tananyagként még nem hallott a .történelmi eseményekről, de azért, gondolván arra, hogy óvoda, alsó tagozat, többszöri megemlékezési lehetőség volt már az életében, egy kicsit kevésnek tűnik, amit mond. Iskolatársa, Fülöp Attila, nyolcadikos. Felnőttesen, komolyan közelít a témához. Pontos históriai adatokat ismer. Meglep, hogy a lengyelek korabeli megmozdulásairól részletesen beszél, mintegy világtörténelmi távlatot adva a kérdéseknek. — Nekem elsősorban a haza- fiságot jelenti március 15. Azt gondolom, aki magyar, mind így érezhet. A 48-as forradalom olyan eseménysort indított el, amiről mindenkinek ma is tudni kell. Az idén én éppen Angliában leszek az ünnep idején, de kitűzöm a kokárdát. Tudom, ez csak jelkép, de az emlékezés együvétartozását mutatja. Attila még hozzáteszi: a hetedikes anyagban ez az eseménysor mintegy tíz órát kap, keveset. És mintha egy kicsit visszafogottabb lenne az ünneplés mostanság, pedig a nemzeti eszmékért, az elnyomás ellen küzdőkre méltó módon kell visszagondolni. Nem egy filmmel „letudni" pl. a tévében, vagy egy hangszórós műsorral az iskolában. A nyíregyházi zrínyis diákok ..triója’* — Lipcsei Árpád harmadikos, Takács Tibor és Gazda Tamás negyedikes diákok — villámgyorsan „rááll” a kérdések hullámhosszára. Van mondandójuk, sokrétű ismeretanyaguk, karakteres véleményük — történelemről, az ünnepről, a napi politikáról. Árpád azzal „indít”, hogy megítélése szerint kevés idő jut az órákon 1848-ra és a szabadságharcra. Többet kellene ezzel foglalkozni, hogy tudatosuljon már a diákévekben, mennyire a nemzet sorsát eldöntő dolgok, cselekvések zajlottak akkoriban. Egy nemzeti ünnepről való megemlékezésnek ez előfeltétele! Tibor általános iskolai emlékeit idézi: — Megrendezett volt az egész — mondja —, piros zászló, nemzetiszínű, Petőfi, „három tavasz”, és kész. De az eszmeiség, a forradalmi gondolatok, amiből kiindult az egész, hát. ez valószínűleg túl forradalmasító lett volna, ezért erről aztán nem sokat hallottunk. Pedig igen sok időt álló, ma is érvényesíthető törekvés volt azokban a históriai időkben. Nem ismertük, nem ismerjük még most sem megbízhatóan nemzeti történelmünket! Teljesen más „tartalmú” dátumokat kapcsoltak össze: március 15., 21. és április 4. A 48-as ünnep jelentőségét, nagyságát ez a technika „összemosta” világtörténelmi szempontból is. — Szerintetek miért volt ez a nap még néhány éve „veszélyessé”. éberen figyelendővé nyilvánítva ? Miért nem volt piros betűs ünnep? Mi húzódott meg a hatalmi félelmek hátterében? — A magyarság — folytatja Attila — mindig „mag” volt a forradalmi előremozdulási folyamatokban. Ha ezeket valakiben volt bátorság elindítani, akkor megmozdult mindenki. — Mi az, ami a mai politikaihatalmi helyzetben nyegyven- nyolc hagyatékából hangsúlyozottan megjeleníthető? — A nemzeti függetlenség, mint most már létező állapot, ez a legfontosabb! A polgárosodás mint szükséglet, mert ez most js még csak alakulóban van. És demokrácia, mégpedig nemcsak deklarált, hanem a kiteljesedett. És — teszi hozzá Tamás, mintegy lezárva a korántsem befejezhető beszélgetést — nagyon kell vigyázni, éppen március 15. tisztasága miatt, nehogy túlpolitizáljuk újra — a napi aktualitásoknak engedve — ezt a gyönyörű napot és a rá emlékezve megidézhető történelmet. Nagy László virágok, Széllel, fűvel haragos napvilág, izgalmak szilaj nevelője, medve-álmom gyilkosa, gyere már, hadd öltözők fel ünneplőbe. Szívjak szerelem-fertős levegőt zajban, viharzó fényben állva — valami lázas zenebona kell s lezuhan szívem dérszakái la. Csak jókedvem fagyott el, nem a hit, még fordítom sorsomat jóra, kesely orcámon pirinyó sugár nekem viharkeltő ciróka. Jöjj rám, te boldog rázkódás hamar! Ha élek, hát legszebben éljek. Gyönyörű, ha féktelen szól a szám: nyílnak a virágok, veszélyek. Összeállította: NAGY ISTVÁN ATTILA szatócsok minden levelezése tele van ártatlan üzleti hírekkel, mikből egymás közt megállapított szótár szerint az ellenfél hadmozdulatait értik meg, és tudatják a nemzeti hadvezérekkel. zzri hol nagy a sietA ség. száz meg száz szekér áll elő a nemzeti hadsereg gyalog- ! . ' I ságát tovaszállítani, ágyúit, hadiszereit felvenni, s mikor a másik had jön. nincs egy ló sem; mind kinn a ménesen, nem lehet rátalálni. Mikor a nemzeti seregnek élelem kell. egy kurta nyugtatványra előterem minden; mikor a másik jön,, készpénzért sincs semmi, maga a gazda is koplal. Csak egy hiányzott még a nemzeti hadseregből. Erejének tudata. Ezt meg kellett még neki tanítani, s a tandíjt bizony meg kellett érte fizetni! A Pilvax-kávéház külseje 184ö-ban. (Részlet A kőszívű ember fiai című regényből.) A Pilvax-kávéház, ahonnan az események elindultak J MÁRCIUS
