Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-29 / 151. szám
12 Kelet-Magyarország — SPORT 1990. június 29 Erőgyűjtés a folytatásra Két ét vezet Rómába Pár napos szünetet kaptak a szurkolók, ám a hétvégén folytatódik a még inkább kiélezett küzdelem, lön a negyeddöntő. A nyolc résztvevő két ágon juthat el a fináléba. Az egyik ágon a Jugoszlávia—Argentína (Firenze. szombat, 17) és az OlaszBujkáló brazilok Egészen máshogy képzelték a Mondiálérói való hazatérésüket a brazil labdarúgók, akik a remélt jo szereplés helyett már a nyol- eaddöntőben elbuktak. A Rio de Janeiro-i repülőtéren dühös szurkolók serege fogadta a csapatot, s a csalódott emberek különösen Sebastiano Lazaroni kapitányt átkozták, aki kétéves szerződést kötött a Fiorentlnával. Egy transzparensen ez állt: „Ha Lazaroni edző, akkor én vagyok a pápa”. Mindössze kilenc játékos utazott haza a ,.hivatalos” repülővel. az idegenlégiósok Spanyol- országban vagy Olaszországban maradtak, de volt olyan labdarúgó is, aki titokban már korábban visszatért Brazíliába. A futballisták maguk is elégedetlenek voltak teljesítményükkel, például a csatár Renato ezt mondta: — Sokat beszélgettem Lazaroni kapitánnyal játékunkról, s őszintén megmondtam neki a véleményemet. Sajnos, mások nem így tettek, csak a háta mögött bírálták őt. ország—Írország meccsek (Róma. szombat, 21) győztesei jövő kedden Nápolyban, 20 órától játszanak a döntőbe jutásért. A másik ágon a Cseh és Szlovák SZK—NSZK (Milánó, vasárnap. 17) és a Kamerun—Anglia (Nápoly, vasárnap 21 óra) találkozók nyertesei jövő szerdán Torinóban 20 órától játszanak a döntőbe jutásért. Az itteni, valamint a keddi. nápolyi összecsapás győztesei lesznek a résztvevői a jövő vasárnapi. római döntőnek. A két vesztes jövő szombaton Bariban a bronzéremért mérkőzik. Elkjaer-Larsen csalódott Nincs elragadtatva a világbajnokság színvonalától az egykori dán válogatott csatár, Preben Elkjaer-Larsen, aki a dán tévé kommentátoraként van jelen Itáliában. — Eddig csalódást okozott nekem a Mondiale, még nem láttam igazi magasszintű játékot — mondta. — Mindenki csak arra törekedett, hogy ne szenvedjen vereséget, senki sem mert kockáztatni. Ez pedig árt a futball- nak. Egyedül az NSZK és Olaszország játéka tetszett. ROMA: II. János Pál pápa június 27-én magánkihall- gatáson fogadta az ír labdarúgó-válogatottat a Vatikánban, McCarthy csapatkapitánnyal'áz élen. Ilnnflinln lil»/>l< MnRpiMrpr Ills U Meggyűlt Bobby Rob• son angol szövetségi kapitánynak a baj a a brit sportsajtóval: legutóbb a bolognai sajtóközpontban arra kérte a külföldi újságírókat, hagyják magára honfitársaival. Ezt követően alaposan ..kiosztotta” az angol zsurnalisztákat. főleg a Daily Mirror munkatársait bírálta. A félórás „oktatás” után visszatérhettek a terembe a nemzetközi sajtó képviselői . . . Robson gondjait növeli, hogy egyelőre bizonytalan, kikre számíthat vasárnap Nápolyban, a kameruniak elleni összecsapáson, amelyen — főleg a „sajtóháború” után — az angolok nem engedhetik meg maguknak, hogy vereséggel jöjjenek le a pályáról. A szigetországiaknál a hátvéd Des Walker, valamint két csatár. John Bames és Gary Lineker jelzett sérülést. „A kameruniak bo- g szorkányokat hoztak a :3* éji vb-re, s nem véletlen. Q v hogy a sokkal erősebb csapatokat is legyőzték” — nyilatkozta Yannick Noah, a világhírű francia' teniszjátékos. aki maga is az afrikai országból származik. Hazájában Noah ugyanolyan „nemzeti hősnek” számít, mint a kameruni futballválogatott legnagyobb csillagai, azaz Roger Milla és Thomas N^kono. Már ' szinte bevett j ” . „nemzetközi gyakorlatnak” számít, hogy a világbajnokság küzdelmeiben elvérzett csapatok szakvezetői felállnak a kispadról. s elbúcsúznak a játékosoktól. Luis Suarez spanyol szövetségi kapitány azonban elkerülte ezt a sorsot: szerdán ,egy nappal a jugosz- lávok elleni vereséget követően (hosszabbítás után 1:2) jelentették be. hogy a szakember szerződése még három évig érvényes, s azt nem kívánják felbontani. — Saurez a megállapodás lejártáig irányíthatja a spanyol válogatottat, mivel munkájával elégedettek vagyunk. s a ju- goszlávok elleni fiaskó nem az ő hibája — mondta Angel Maria Villar. az ibériai ország szövetségének elnöke. — A nyolcad- döntőben egyszerűen balszerencsénk volt, bár az is igaz. hogy helyzeteinket elhibáztuk. Roberto Donadoni. az olasz válogatott középpályása térdsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a hétfői. Uruguay elleni nyoleaddön- tős mérkőzést. A milánói futballista az írek elleni összecsapáson szeretne újra ott lenni az azzurrik között: — Jobban érzem magam, de sérülésem nem múlt el nyomtalanul. A hátralévő időt igyekszem úgy eltölteni, hogy szombaton pályára léphessek. * A labdarúgó NB 11 őszi sorsolása Hazai mérkőzések vasárnap Az MLSZ-ben elkészült a labdarúgó NB II 1990—91. bajnoki év őszi sorsolása. A keleti csoportba kapott beosztást az NB I-ből kiesett Csepel. valamint az NB III felújítói, a: Kaba, a Hatvan és a Kecskeméti TE. A Nyíregyháza VSC gárdája hazai pályán kezd, ellenfele a Szolnoki MÁV—MTE. A jövőben újra vasárnap lesznek a hazai találkozók! Program, 1. forduló, augusztus 19, vasárnap : Szarvas—Eger, Kecskeméti TE—DVSC, DVTK—DMTE, Kaba—Metripond, Hatvan—Salg. Síküveg, Nyíregyháza—Szolnok, Csepel—Kecskeméti SC, Baja— Kazincbarcika. 2. forduló, augusztus 26., vasárnap: BVSC—Csepel, Kecskeméti SC—Hatvan, DMTE— Szarvas, Eger—Kecskeméti TE. Metripond—DVTK, Szolnok—Kaba, Salg. Síküveg—Baja, Kazinc- Barcika—Nyíregyháza. 3. forduló, szeptember 2.. vasárnap: Szarvas—Metripond, Kecskeméti TE—DMTE. 3VSC —Eger, Baja—Kecskeméti SC, DVTK—Szolnok, Kaba—Kazincbarcika, Nyíregyháza— Salg. Síküveg, Hatvan—Csepel. 4. forduló, szeptember 9.. vasárnap: Kecskeméti SC—Nyíregyháza, Csepel—Baja, Szolnok— Szarvas, DMTE—Eger, Metripond—Kecskeméti TE. Salg. Síküveg—Kaba, Kazincbarcika— DVTK, Hatvan—BVSC. 5. forduló, szeptember 16.„ vasárnap: Baja—Hatvan, Eger— Metripond, Kecskeméti TE—Szolnok, DVSC—DMTE, Szarvas— Kazincbarcika. Kaba—Kecskeméti SC, Nyíregyháza—Csepel. DVTK—Salg. Síküveg. 6. forduló, szeptember 23., vasárnap: Kecskeméti SC—DVTK,* Baja—BVSC, Hatvan—Nyíregyháza, Kazincbarcika—Kecskeméti TE, Metripond—DMTE, Csepel— Kaba, Szolnok—Eger. Salg. Síküveg-Szarvas. 7. forduló, szeptember 30., vasárnap: Szarvas—Kecskeméti SC. Eger—Kazincbarcika, BVSC— Metripond. Kecskeméti TE—Salg. Síküveg, DVTK—Csepel, Kaba— Hatvan, Nyíregyháza—Baja, DMTE—Szolnok. 8. forduló, október 7., vasárnap: Kecskeméti SC—Kecskeméti TE. Kazincbarcika—DMTE. Csepel—Szarvas, Baja—Kaba, Hatvan—DVTK, Nyíregyháza—BVSC. Szolnok—Metripond, Salg. Síküveg—Eger. 9. forduló^ október 14., vasárnap: BVSC—Szolnok, Kecskeméti TE—Csepel, DMTE—Salg. Síküveg, Metripond—Kazincbarcika, Szarvas—Hatvan, Kaba—Nyíregyháza, DVTK—Baja, Eger—Kecskeméti SC. 10. forduló, október 21., vasárnap: Baja—Szarvas, Kecskeméti SC—DMTE, Kazincbarcika—Szolnok, Kaba—BVSC, Nyíregyháza— DVTK, Hatvan—Kecskeméti TE, Salg. Síküveg—Metripond. Csepel—Eger. 11. forduló, október 28., vasárnap: DMTE—Csepel, Eger—Hatvan, Kecskeméti TE—Baja. BVSC- Kazincbarcika. Szolnok— Salg. Síküveg, Metripond—Kecskeméti SC, Szarvas—Nyíregyháza, DVTK—Kaba. 12. forduló, november 1., vasárnap: DVTK—BVSC, Hatvan— DMTE, Csepel—Metripond, Salg. Síküveg—Kazincbarcika. Kecskeméti S,C—Szolnok, Kaba—Szarvas. Nyíregyháza—Kecskeméti TE, Baja—Eger. 13>- forduló, november 11., vasárnap: Szolnok—Csepel. DMTE— Baja, Eger—Nyíregyháza. Metripond—Hatvan, Szarvas—DVTK, BVSC—Salg. Síküveg, Kecskeméti TE—Kaba. Kazincbarcika— Kecskeméti SC. 14. forduló, november 18., vasárnap: DVTK—^Kecskeméti TE, Kaba—Eger, Hatvan—Szolnok, Csepel—Kazincbarcika. Kecskeméti SC—Salg. Síküveg, Nyíregyháza—DMTE, Baja—Metripond, Szarvas—BVSC. 15. forduló, november 25., vasárnap: DMTE—Kaba, Eger— DVTK, BVSC—Kecskeméti SC, Salg. Síküveg—Csepel, Metripond —Nyíregyháza, Kecskeméti TE— Szarva«, Szolnok—Baja. Kazincbarcika—Hatvan. 99 ÜRES“ A SPORTKASSZA Tanító lesz a főtanácsos Beszélgetés Szilágyi Józseffel Az ország megannyi gondja, baja közepette fontos kérdés: a magyar sport anyagi alapjainak megteremtése. működőképességének biztosítása. Erről tárgyalt a minap az Országgyűlés sportalbizottsága. Szóba került sportéletünk nehéz helyzete, az, hogy minden száz forint állami támogatás után százhetven forint adót kell fizetni. A képviselők egyértelműen fogalmazták: ha így folytatódik, a költségvetésre nem lehet számítani. A magyar sportmozgalom — a tizenegy szöuli fényes arany ellenére — kataszrofális helyzetbe került. Szükség van bizonyos hathatós intézkedésekre, az adótörvény módosítására, hogy a sport működőképes legyen. Javasolni fogják, hogy a totó bevételét a sportmozgalom működtetésére fordítsák, s keresni kell újabb bevételi lehetőségeket. Megyénkben is nehéz a helyzet. A kisebb sportkörök mecéRöplabda Újabb magyar győzelem Nyíregyházán folytatódott a Zöldért Szabolcs Kupa nemzetközi fiú utánpótlástorna, amelyen öt csapat vesz részt. A magyar együttes ezúttal a lengyelek ellen lépett pályára és biztos győzelmet aratott. MAGYARORSZÁG—LENGYEL- ORSZÁG 3:1 (4, 11, —12. 3), v.: Subida (csehszlovák). Magyar- ország: Gubik, Zádor. Csikós, Makai, Szűcs, Tomanóczy. Csere: Berkes, Seck, Papp, Vass, Varga. Edző: Németh Lajos. A phenjani IBV--re készülő 17 éven aluli válogatottunk jó játékkal nyert a lengyelek ellen. Ezúttal is taktikus, jó nyitások, az ismételten kitűnő sáncmunka jellemezte a csapat játékát. A harmadik játszmában cseresorát szerepeltette a magyar csapat, ösz- szességében megérdemelt győzelem született. Jók: Makai, Szűcs, Tomanóczy. CSEH válogatott—FRANCIA- ORSZÁG 3:2 (—14, —11, 9, 3, 9), y.: Hajdú, Újhelyi. a torna Állása 1. Magyarország 2 2 - 6:1 4 2. Cseh válogatott 2 2 - 6:2 4 3. Lengyelország 2 - 2 1:6 2 4. Franciaország l-l 2:3 l 5. Szlovák válogatott 1 - 1 0:3 1 Játékosok jönnek, mennek... Cséke pályaedző lesz Az NYVSC NB Il-es labdarúgó csapata elkezdte a felkészülést az 1990—91. bajnoki év őszi idényére. Szerdán és csütörtökön sportorvosi vizsgálaton vett részt a gárda, az edzéseket a Tíszavasvári úti pályán kezdték. Nagy a mozgás a játékoskeretben, amint azt korábban megírtuk. Boda, Selyem, Szabó, Szik- szai, Vonyigás és Cséke szerződése lejárt, távoznak a játékós- keretből, Cséke azonban a csapat mellett marad, pályaedző lesz. A piros-kékek játékosa a 20 éves Nagy Norbert csatár Le- ninvárosból, Lelt József és Molnár Zoltán Kisvárdáról. Példaértékű a KSE-NYVSC sportkapcsolat, a két klub vezetői által kötött megállapodás, a megye érdekeit szolgálja, a két fél hasznára válik. Nagy Lajos leszerelt, bekapcsolódott a munkába, az ő további sorsáról a hét végén születik döntés. Ugyancsak visz- szatért Erdei Csaba Tiszavásvá- riból, Paulik István Kótajbói, együtt edz a csapattal két ifjúsági játékos Barna Miklós és Besenyei Gyula is. Tárgyalások folynak egy szovjet középcsatár megszerzéséről. Az NYVSC edzője továbbra is Sándor István, vele kétéves szerződést kötöttek. Ezen a héten egy, hétfőtől napi két edzés szerepel a programban, július 9-től pedig napközis rendszerben folytatódik a felkészülés az augusztus 19-i bajnoki rajtra. Veterán EB szabolcsiakkal Már két éve, a legutóbbi veronai kontinensbajnokságon eldőlt, hogy idén, június 30. és július 7. között Budapest ad otthont a 7. veterán atlétikai Európa-bajnok- ságnak. A „sportok királynőjének” ma is hódolók — a férfiaknál a 40, a nőknél a 35 éven felüliek — mindig óriási mezőnyt alkotnak. így nem meglepetés, hogy a magyarországi viadalra 28 országból mintegy 3600-an neveztek. A legnépesebb csapattal a nyugatnémeteket várják, mintegy 800-an küldték el jelentkezésüket, a hazai színeket körülbelül 200-an képviselik, s említést érdemel, hogy először állnak rajthoz a szovjet, a csehszlovák és a bolgár veteránok is. A budapesti seregszemlén 9 korosztály képviselői mérik ösz- sze erejüket, összesen 304 számban hirdetnek majd végeredményt. Am nem biztos, hogy valamennyi győztes viselheti az Európa-bajnoki címet, ugyanis elengedhetetlen feltétel a meghatározott szint elérése. A küzdelmeket a Népstadionban, a BEAC pályáján és a Népligetben rendezik. Az Európa-bajnokságon ott lesznek a közelmúltbeli országos bajnokságon jól szerepelt szabolcsiak, az NYVSC sportolói: Bákány András, Suba Ernő, Kovács András és Kiss József. Csabai I<ászlőné polgármester asszony fogadta tegnap délután a Nyíregyházi VSC NB I-be jutott férfi kézilabda együttesét. Méltatta a szép sikert, hiszen a városnak először van elsőosztályú kézilabda csapata, majd átnyújtotta Nagy Lajos emlékérmét és „borítékkal” jutalmazta a csapat játékosait, vezetőit. Akik ezt követően Sóstón ünnepi vacsorával zárták a bajnoki esztendőt. nás, támogató nélkül maradtak. Csak az élsport kap bizonyos támogatást. Tulajdonképpen mennyi ez a pénz? — kérdeztük Szilágyi József főtanácsost, a megyei tanács vb művelődési és ifjúsági főosztály, sport főfelügyelőség vezetőjét. — Összesen harmincegymillióhatszázkilenc ven kilenc ezer forint áll Szabolcs-Szatmár-Bereg sportja rendelkezésére. Amíg évi *:-»ennégymilliót az NYVSC céljára biztosítunk, addig a Ti- szatíaúai Tsz SE sakkszakosztálya ötezer forint támogatásban részesül. Megyénk városai a következő összegű juttatást kapjak : Fehérgyarmat 641 ezer, Kisvárda 1 millió 155 ezer, Záhony .258 ezer, Nyírbátor 1 millió C ezer, Mátészalka 512 ezer, Nagykálló 631 ezer, Tíszavasvári 509 ezer forintot. . . — Mire fordítható a kapott támogatás? — Kimondottan az egyesületi szakmai programba betervezett feladatok végzésére. így működésre, utazásra, felszerelés vásárlására . . . De semmiképpen nem új játékosok igazolására. — Eddig csak a megyei tanácsi állami támogatásról esett szó. Milyen egyéb források jelentkeznek a sportegyesületek, gazdálkodásában? — Természetesen vannak egyéb bevételeik is. így a tagsági díj, a rendezvénybevétel, a jogi tagság, a különféle szponzori támogatás, a helyi tanácsok által biztosított keretösszeg. Ahol tehetik, saját vállalkozási tevékenységgel is foglalkoznak. — A sportágak tekintetében hogyan oszlik meg a támogatást összeg? — Első helyen a röplabda áll, 2 millió 295 ezer forinttal, ökel az atlétika követi (2 155 000 Ft), majd a kézilabda következik (1 840 000 Ft). Ellenvéglet a cselgáncs, ahol évi 45 ezer forint az állami támogatás mértéke. — Véleménye szerint mire elég az állami támogatás? — Szerintem csupán a szakosztályok minimális működéséhez elegendő a kapott összeg. — A változások korát éljük. Igaz-e a hír, mely szerint ön megválik sporthivatalbeli tisztségétől, pedagógusként folytatja? — A hír igaz, ősztől az Ibrá- nyi Általános Iskolában folytatom a munkát. Tanítói oklevelem van, s remélem, hogy a TF- en szerzett sportszervezési elméleti ismereteimet hasznosítani tudom. Éppen huszonöt éve, hogy — egy esztendei időtartamra — kikértek munkahelyemről, ifjúsági vezetőként. Közben negyedszázad telt el. Nem teszek mást, visszatérek Ibránvba! Kovács György Molnár Tamás negyedik Szerdán ötödik állomásához érkezett a 19 versenyből és a szeptember 7-i döntőből álló IAAF Mobil Grand Prix sorozat. Moszkva és Pozsony után a harmadik európai helyszínen. Helsinkiben randevúztak az atléták. A férfiak 5000 m-es síkfutó számát az ír Doherty az idény legjobb eredményével nyerte. A magyar versenyzők közül 400 m-en. Molnár Tamás (46,10), míg kalapácsvetésben Gécsek Tibor lett negyedik. Ugyancsak az év legjobb eredményével győzött a női 10 000 m-en a román Ghican, ebben a számban Ágoston Zita nyolcadikként ért célba. Mai műsor Röplabda. Zöldért Szabolcs Kupa, nemzetközi férfi ifjúsági torna, Nyíregyháza, Bánki Szakközépiskola tornacsarnoka: Lengyelország—Szlovákia 16, Magyarország—Franciaország 18. Természetjárás. Pedagógus természetbarátok országos találkozója. Megnyitó: Nyíregyháza, Városmajor u. 4. sz. 19. Üszás. Megyei ORV 3. fordulója .Sóstógyógyfürdő, 17.---------- -------------------------------------------------------—..........................——-------------------- ‘ ' —----------------------------- i Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. I Kiadja a*Szaboics Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 111 K[! IV! |[11 jó'f/'.! 11 Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. gdiÉBJUÉÉBÉHMtiiiJ Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344 Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.