Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. július 7, A labdarúgó NB I sorsolása Elodonto: harmadszor Uz első fordulóban: NYVSSC—Bp. Honvéd Elkészült a labdarúgó NB I őszi idényének sorsolása. Az augusztus 28-1 rajton Nyíregyháza itthon kezd, a mezőny egyik legjobb csapatát, a Budapesti Honvédőt fogadja. Aztán az Újpesti Dózsa következik idegenben, majd a Diósgyőri VTK hazai környezetben. Ősszel a piros-kékek nyolcszor játszanak a nyírségi megyeszékhelyen és csak hétszer lépnek pályára vendégként. A sorsolás alapján egyértelmű: a bajnokság első fele kecsegtet jobb lehetőségekkel. A feladat adott: tartani kell az elmúlt két év kitűnő hazai szereplését. Ugyanakkor javítani kell az idegenbeli mérlegen, hiszen tavasszal a riválisokhoz megy az NYVSSC, ahol bizony a pontok duplán számítanak majd. A biztos bennmaradás eléréséhez szükség lesz jó néhány bravúrra, melyre egyébként képes a gárda. Az NB I őszi idényének sorsolása: Augusztus 28., szombat: Vasas —ZTE, Rába ETO—DVTK, Csepel —MTK VM, FTC—Haladás, Nyíregyháza—Bp. Honvéd, PMSC— Ű. Dózsa, Béikéscsaba—Videoton, Debrecen—Tatabánya. Szeptember 4., szombat: Videoton—PMSC, Tatabánya—Rába ETO, DVTK—Vasas, Bp. Honvéd —Békéscsaba, O. Dózsa—Nyíregyháza, MTK VM—Debrecen, ZTE—FTC, Haladás—Csepel. Szeptember 11., szombat: FTC —Videoton, Csepel—Tatabánya, Vasas—Haladás, Rába ETO— MTK VM, Békéscsaba—Ü. Dózsa, PMSC—Bp. Honvéd, Debrecen— ZTE, Nyíregyháza—DVTK. Szeptember 15., szerda: UEFA- nap: BEK: Rába ETO, KEK: O. Dózsa, UEFA Kupa: Tatabánya, FTC. Szeptember 18., szombat: ZTE —Rába ETO, MTK VM—Vasas, DVTK—FTC, Ü. Dózsa—Csepel, Bp. Honvéd—Debrecen, Tatabánya—Békéscsaba, Videoton— Nyíregyháza, Haladás—PMSC. Szeptember 22., szerda: Magyarország—Törökország nemzetek közötti „A” és 21 éven aluli válogatott mérkőzés. Szeptember 25., szombat: Bp. Honvéd—Ü. Dózsa Népstadion, FTC—Vasas Népstadion, Nyíregyháza—MTK VM, Csepel—Videoton, Békéscsaba—ZTE, PMSC —Tatabánya, Rába ETO—Haladás, Debrecen—DVTK. Szeptember 29., szerda: UEFA- nap: BEK: Rába ETO, KEK: Ü. Dózsa, ÚEFA Kupa: Tatabánya, FTC. Október 2., szombat: Haladás— Bp. Honvéd, MTK VM—FTC, Vasas—Csepel, O. Dózsa—Debrecen, Tatabánya—Nyíregyháza, ZTE— PMSC, DVTK—Békéscsaba, Videoton—Rába ETO. Október 6., szerda: Franciaország—Magyarország nemzetek közötti „A” válogatott mérkőzés. Október 9., szombat: Ü. Dózsa —Vasas Népstadion, Bp. Honvéd —FTC Népstadion, MTK VM— Tatabánya, Rába ETO—Csepel, Békéscsaba—Haladás, Debrecen —Videoton, PMSC—DVTK, Nyíregyháza—ZTE. Október IS., szombat: ZTE— Bp. Honvéd, Haladás—Ü. Dózsa, Videoton—MTK VM, Vasas—Békéscsaba, FTC—Debrecen, Tatabánya—DVTK, Rába ETO— PMSC, Csepel—Nyíregyháza. Október 20., szerda: UEFA-nap. Október 23., szombat: Vasas— Bp. Honvéd Népstadion, FTC— Ü. Dózsa Népstadion, Csepel— ZTE, Békéscsaba—Rába ETO, DVTK—Videoton, TatabányaHaladás, MTK VM—PMSC, Nyíregyháza—Debrecen. Október 30., szombat: Bp. Honvéd—Csepel, Ű. Dózsa—Tatabánya, PMSC—FTC, Videoton—Vasas, ZTE—MTK VM, Rába ETO— Nyíregyháza, Debrecen—Békéscsaba, Haladás—DVTK. November 3., szerda: UEFAnap. November 6., szombat: FTC— Rába ETO, Vasas—Debrecen, Csepel—PMSC, DVTK—Bp. Honvéd, Videoton—O. Dózsa, Békéscsaba—MTK VM, Nyíregyháza— Haladás, Tatabánya—ZTE. November 10., szerda: Az „A” válogatott edzőmérkőzése külföldi klubcsapat ellen. November 13., szombat: Bp. Honvéd—Tatabánya, Ű. Dózsa— DVTK, MTK VM—Haladás, Nyíregyháza—FTC, PMSC—Vasas, ZTE—Videoton, Debrecen—Rába ETO, Békéscsaba—Csepel. November 20., szombat: Haladás—Debrecen, PMSC—Nyíregyháza, FTC—Békéscsaba, Rába ETO—Vasas, Tatabánya—Videoton, DVTK—Csepel, Bp. Honvéd —MTK VM, Ü. Dózsa—ZTE. November 24., szerda: UEFA Kupa-nap. November 27., szombat: MTK VM—Ü. Dózsa, Csepel—Debrecen, Békéscsaba—PMSC, Vasas —Nyíregyháza, Tatabánya—FTC, Rába ETO—Bp. Honvéd, Videoton —Haladás, ZTE—DVTK. December 4., szombat: FTC— Csepel, Vasas—Tatabánya, Bp. Honvéd—Videoton, Ü. Dózsa— Rába ETO, Debrecen—PMSC, Nyíregyháza—Békéscsaba, DVTK —MTK VM, Haladás—ZTE. December 8., szerda: UEFA Kupa-nap. Bakosi ismét 17 méter felett Magyar sikerek — Franciaországban A hét végén a franciaországi Arles-ban rendezték meg a francia—magyar—finn atlétikai hármas viadalt. A magyar férfi és női válogatott a finneket legyőzte, míg a házigazdáktól vereséget szenvedett. Eredmények, férfiak: Franciaország—Magyarország 108,5:101,5, Magyarország—Finnország 109,5:100,5. Nők: Franciaország—Magyarország 80:77, Magyarország—Finnország 88:67. A címeres mezben ezúttal is szép sikereket értek el a szabolcs- szatmári atléták. Az NYVSSC legjobbjai közül hatan álltak rajthoz Arles-ben és valamennyien kitettek magukért. Bakosi Béla ismét túljutott a 17 méteren és megnyerte a hármasugrást. Vasvári Sándor az országos csúcsot futó 4x400-as váltó tagja volt. Pálóczi Gyula ezúttal is igazolta tehetségét, remek eredményt ért el távolugrásban. A nyíregyházi atléták helyezései, férfiak, hármasugrás: 1. Bakosi Béla 17,08. Távolugrás: 2. Pálóczi Gyula 751. 400 m: 3. Vasvári Sándor 47,12. 5000 m: 4. Má- jer József 14:14,69. 4x400-as váltó: 2. Magyarország (a csapat tagja volt Vasvári Sándor) 3:05,57, új országos csúcs. 4x100-as váltó: 2. Magyarország (a csapat tagja volt Vasné Hrács Piroska) 45,50. 4x400-as váltó: 1. Magyarország (a csapat tagja volt Kissná Petrika Ibolya) 3:31,03. Hat nyíregyházi arany A hét végén Debrecenben rendezték meg az 1982. évi országos vasutas ökölvívó-bajnokságot. Tíz egyesület 113 öklözője lépett szo- rítóba, köztük a Nyíregyházi Vas- sutas-Spartacus SC legjobbjai is. A nyírségieknek sajnos nemcsak az ellenfelekkel, hanem a pécsi és a debreceni bírókkal is meg kellett vívniuk . . . Csak úgy kerülhettek ki győztesen, ha ellenfeleiket döntő fölénnyel verték, ellenkező esetben a bírók lepontozták őket. Az NYVSSC így az összesített pontversenyben a Pécsi VSK mögött második lett, míg a DMVSC-t — a nehéz körülmények ellenére is — megelőzte. Á nyíregyházi öklözök hat arany-, hét ezüst- és négy bronzérmet szereztek a vasutas OB-n. Helyezéseik: SERDÜLÖK, légsúly: 2. Szabó László. Könnyűsúly: 3. Szűcs Tibor. Kisváltósúly: 2. Boldizsár Zsolt. Nagyváltósúly: 3. Veress István. Nagyközépsúly: 1. Léka Mihály. IFJÚSÁGIAK, harmatsúly: 1. Siető Dániel (megkapta a legtechnikásabb öklözőnek járó kü- löndíjat). Pehelysúly: 1. Horváth József. Könnyűsúly: 1. Nagy József, 2. Tóth István. Felnőttek, légsúly: 1. Tóth András, 2. Vá- radi János. Könnyűsúly: 1. Juhász József (minden meccsét döntő fölénnyel nyerte), 3. Mátyás András. Kisváltósúly: 2. Kanyuk Mihály. Nagyváltósúly: 2. Csobán Árpád. Nehézsúly: 2. Magyar Sándor, 3. Kovács András. A pontverseny végeredménye: 1. Pécsi VSK 75, 2. NYVSSC 55, 3. DMVSC 37 ponttal. dél-amerikai csapat nélkül A félelmetes hírű dél-amerikai labdarúgás képviselői közül Peru már az első körben kiesett, méghozzá úgy, Jiogy egy mérkőzést sem tudott nyerni. A világbajnoki címet védő Argentína a legjobb 12 között búcsúzott, spanyolországi eredményei nem kerülnek a dicsőségtáblára, hiszen 5 mérkőzésükből csak kettő hozott számukra győzelmet, három pedig vereséget. Dél-Amerika „becsületét” Brazília menthette volna meg, de a világbajnoki cím kimagasló várományosa elbukott az Olaszország elleni mérkőzésen, s nem Jutott a legjobb négy közé. A XII. Mundial a továbbiakban már csak európai csapatok versenye marad. Az 1930-ban kezdődött világbajnokságok történetében ez a harmadik eset, hogy Dél-Amerika a legjobb négy között nem képviselteti magát. Először 1934-ben, Olaszországban fordult elő, hogy végezetül európaiak küzdöttek a legelőkelőbb helyekért, s az Olaszország, Csehszlovákia, Németország lés Ausztria sorrend alakult ki. Itt csak az lehet a magyarázatuk, hogy ta tengerentúl „nem fogadta kegyeibe” az olaszországi VB-t. Másodszor 1966-ban, Angliában „kapituláltak” idő előtt a híres dél-amerikai válogatottak, Brazíliát például Magyarország állította meg a legjobb 8 közé jutásért folyó csoportmérkőzések során. Végül Anglia lett a győztes, az NSZK a második helyezett, míg Portugália végzett a 3. és a Szovjetunió a 4. helyen. Harmadszor az 1982. évi, XII. világbajnokság hozta az európaiak teljes diadalát. A négy közé várt NSZK mellett Franciaország, Lengyelország és Olaszország ide jutása nagy (meglepetés. Ami a világbajnoki címeket illeti, Európa Spanyolországban egyenlít, miután 1978-ban Argentína diadalával Dél-Amerika „megszerezte a vezetést”. Az argentínai Mundial után ugyanis ez volt a helyzet: Dél-Amerika—Európa 6:5. ;(Brazília 3, Uruguay 2 és Argentína 1 győzelem, illetve Olaszország, az NSZK 2—2 és Anglia 1.) További európai siker lehet, hogy ha az olaszok vagy a nyugatnémetek nyerik a világbajnokságot, utolérik a 3 győzelemmel rendelkező, „világcsúcstartó” Brazíliát. Egybehangzó hírügynökségi értékelések szerint a Mundialon aligha várható már izgalmasabb, s színvonalasabb játék, mint amilyenen Brazília, a nagy esélyes sorsa elvégeztetett. Az olaszok 3:2-es sikere Tele Santana szupercsapata ellen lényegesen nagyobb meglepetést váltott ki világszerte, mint a világbajnok argentinok szegényes spanyolországi szereplése. A barcelonai futballfesztivál után 120 millió brazil arca nyúlt meg, a dél-amerikai országra csend borult a 90 perc lefújása után, nincs már szambadob Bar celonában sem . . . , míg máskor ezrek rögtönöztek karnevált az utcákon, most mindenki hang nélkül gyászolta Zicoékat, akikről még azt sem lehet mondani, hogy rosszul játszottak volna. Hogy miként is „végezte ki” a világbajnok Argentína után az olasz válogatott a mindvégig elsöprően jól játszó sárgamezeseket? Erről sokan és sokféleképp vélekednek. A legdöntőbb azonban kétségtelenül, hogy szinte az egész futballvilág azt sajnálja: a kiírás már a Mundial korai szakaszában összehozta ezt a két kitűnő együttest. A brazil tv kommentátora az utolsó percek izgalma után megtört hangon foglalta össze a látottakat: „Brazília a vereség ellenére legalább megmutatta, hogy olyan szórakoztató és izgató játékra képes, melyet általában a VB-döntőben vár el egy futball- válogatottól az ember. Persze, ha a labdarúgásban logikát keresnénk, akkor mivégre lenne a sport dicső bizonytalansága?! Sajnos, a parti befejeződött, Santana remek legényei csomagolnak. Talán túl biztosra mentek? Félvállról vették az olaszokat? Erre Santanának kell megadni a választ. Mindenesetre ugyanolyan leckét kaptunk, mint 1950-ben.” Tele Santana, Brazília szövetségi kapitánya egy órával a találkozó után már nyugodtan válaszolt a kérdésekre, mintha mi sem történt volna. — Amikor Bearzot kollégámnak gratuláltam, szinte egyszerre mondtuk ki az igazságot erről a mérkőzésről: azért veszítettünk, mert nem akartunk belenyugodni a 2:2-be. Támadni, győzni szerettünk volna. És az olasz csapat, amely kontráinak élességéről már Argentina kiverésével is példát adott, most is kegyetlen ítéletvégrehajtónak bizonyult. Más okok? — A második félidőben valóban minden előfordult, ami a futballban megeshet. Ekkor igen jól játszottunk, percekre kétség- beesésbe kergettük az olasz védelmet. Amikor azután megpróbáltuk ,a győzelmet elérni, a félig D r I fw * I beszelő szamok A XII. VB 52 mérkőzéséből eddig lejátszott 48 találkozó néhány statisztikai adata: A Mondial második szakaszában a középdöntőben 29 gól született, ezzel az összgólszám 129-re emelkedett. Az eddigi rekordot az 1954-es svájci VB-vel kapcsolatban könyvelték el, amikor 140- szer került a labda a kapuba — 26 mérkőzésen. A mostani gólátlag 2,69, a 28 évvel ezelőtti 5,38 volt. A 48 eredményből az 1:0 és az 1:1 nyolc-nyolcszor került a jegyzőkönyvekbe, hétszer a 0:0-lás döntetlen, öt-őtször a 2:1, és a 4:1, háromszor a 2:0, két-kétszer a 2:2, a 3:1, a 3:2, és a 3:0. A további eredmények ezek voltak: 4:0, 5:1, 5:2, 10:1. A VB össznézőszáma 1 602161-re emelkedett, ez mérkőzésenként 33 338 „szemtanút” jelent. Ennél gyengébb látogatottsága a VB-nek csak 1962-ben Chilében volt. Az eddigi legnagyobb nézőátlagok: 1966 Anglia: 50 459, 1970 Mexikó: 52 319, 1974 NSZK: 46 685, 1978 Argentína: 38 667. A játékvezetők öt játékost állítottak ki és 84-szer mutattak fel sárga kártyát. Ebből 2—2-őt kapott a lengyel Boniek és az olasz Gentile, úgyhogy ők nem is játszhatnak a csütörtöki elődöntőben, az Olaszország—Lengyelország találkozón. A második fordulóban nem adtak 11-est a bírók. A szakvezetők elsősorban a nagy meleg miatt használták ki a cserelehetőséget, 149-szer ment be valaki a kispadról, ami a mérkőzésenkénti átlagot tekintve három „friss erőt” jelentett. A doppingvizsgálatok eredménye eddig mindig negatív volt. A legeredményesebb támadósorok a középdöntősök között: Brazília 15 gól, 2. Franciaország 11, 3. Lengyelország, NSZK, Argentina 8—8. (Az első fordulóban Magyarország 12 góllal iratkozott fel.) A leggyengébb támadósorok: 1. Belgium 3 gól, 2. Spanyolország 4, 3. Ausztria és Észak-Irország 5—5. A legjobb védelmek: 1. Anglia és Lengyelország 1—1, 2. Ausztria és NSZK 4—4. A leggyengébb védelmek: 1. Argentina és Eszak-Irország 7—7, 3. Franciaország és Brazília 6—6. halott olasz hátsó sor olyan erővel éledt fel, hogy tökéletes meglepetést okozott. Egyébiránt én mindig mondtam, hogy Brazília nem verhetetlen. Jő csapat, de el is bukhat. Ezért nem vagyok sértett ember most, tudtam, hogy a Mundialon vereség Is közbejöhet. Most majd vesztes edzőnek titulálnak biztosan sokan, de ez nem zavar. Van időm átgondolni mindent, így á saját jövőmet is. Azt is eldönthetem, hogy folytatom-e munkámat a válogatottnál. Nem a túlzott magabiztosság okozta a vereséget? — Nem! Ezt a leghatározottabban ellenzem! Nem voltunk beképzeltek, a legjobb formánkat adtuk, csak épp eggyel kevesebb gólt rúgtunk a kelleténél. Brazília 1966 után a legrosszabb mérlegével utazhat haza, s valóban igazságtalan a sors, hogy két ilyen jó csapatot hozott ösz- sze a döntő előtt. íme erről még néhány vélemény: Karl-Heinz Rummenigge, a nyugatnémetek csapatkapitánya: — A VB befejeződött, most már egy Európa-bajnoki négyes döntőt láthat Spanyolország. Sokan emlékeztetnek most engem az 1970-es olasz—nyugatnémet találkozóra. Papírforma szerint annak kell majd eljőnie a döntőben. És mondhatom, már előre izzad a tenyerem az izgalomtól. A brazil—olasz 90 perc VB-döntő volt. Hansi Müller, a sokáig sérült kölni középpályás: — Olaszország az új trónkövetelő. Csapatuk a legjobb tizenkettő között egy másik arcát mutatta meg. Jupp Dervall, az NSZK szövetségi kapitánya: — Eddig azt hallottuk, hogy Brazília az esélyes. A dolgok változtak, most más híreket kell gyűjtenünk. Talán már előre ivott a medve bőrére a dél-amerikai csapat. Nem tudom, csak találgathatok. Az olasz válogatott sikere egyébként nem Paolo Rossi műve: sokkal inkább egy magasan szervezett csapatjáték diadala. Ha Rossit nem is nevezte kifejezetten kulcsfigurának a diplomata módon fogalmazó Derwall, azért mindenki tudja, hogy a Vicenzától a Juventushoz igazolt 25 éves csatár milyen bravúrt csinált mesterhármasával. A „hős” maga így vélekedett: — Megmondom őszintén, nehezen fékeztem magam már itt Spanyolországban — mondta Rossi, aki kétévi kihagyás után tért vissza a válogatottba. Az emlékezetes totőbotrányt követően mindig mosolygó fiatalemberből melankolikus, csendes, félrehúződó egyéniség lett. — A mindent várták tőlem, pedig mindig mondtam, hogy ösz- szesen annyit játszottam tétmérkőzésen, ahányszor Spanyolországban beállítottak a csapatba. Hogy most kijött a lépés? Talán ennek a dühnek is szerepe van benne. Elsősorban lelkierőmnek köszönhetem „feltámadásomat”, fizikailag még messze nem vagyok olyan jó, mint két évvel ezelőtt. Enzo Bearzot, az olaszok szakvezetője : SIS A brazilok ellen aratott 3:2- es gyzeamével alaposan megnőtt az olasz válogatott tekintélye az angliai fogadóirodákban, 11 — 8 az oddsa az azzúrrik világbajnoki győzelmének, 13 — 8 az NSZK-é. O Az Olasz Bortermelők Szövetsége 1000 üveg márkás „nedűt” szavazott meg a Brazília ellen szenzációsan játszó Paolo Rossinak, aki három góljával az elődöntőbe vitte az dTasz válogatottat. Egy milánói cipőgyár dolgozói nagy lelkesedésükben Rossi cipőállományáról kívánnak gondoskodni — élete végéig. O Luis Cesar Menotti az érdeklődés középpont] ában áll a tekintetben, hol folytatja edzői tevékenységét a jövőben. Tárgyalásai már voltak a spanyol Valenciával, újabban a Benfica is „színrelé- pett”. Az „El Flaco”-nak becézett argentin szövetségi kapitány szerződési igényei azonban eléggé jelentősek, cseppet sem lett szerényebb a balsiker után. o Michel Hidalgo francia szövetségi kapitány kissé babonás. A Kuvait elleni 4:l-es mérkőzésük óta kék-fehér sortnadrágban és fekete inget viselve ül a kispadon, és mint mondja, azóta csapata győzedelmesen halad előre. Hidalgo „szerelése” tehát nem fog változni a következő napokban. O Diego Maradona még mindig keresi a kifogásokat csapata kiesésével és saját játékával kapcsolatban: „A játékvezetők rettenetesen gyengék voltak, engem az egész VB alatt szaggattak, rugdaltak, s akik ezt tették, semmi büntetésben nem részesültek. Velem szemben viszont már nem volt. ilyen elnéző a mexikói bíró.” — A hosszú VB terheit mi az elején éreztük meg igazán. Lengyelország és Kamerun ellen nem ment a góllövés, de védelmünk akkor is kimagaslóan játszott. Peru ellen megjött a „góllövő hangulat” Argentína és Brazília ellen pedig kiválóan értékesítettük a helyzeteket. Rossiról mi a véleménye? — Nálam a bizalom elvébe az is beletartozik, hogy nem értékelek kiugróan jó és kiugróan rossz szerepléseket. Amikor Paolo rosszul játszott, nem dicsértem Grazianiékat. Most nem kárhoztatom Grazianiékat azért, mert Rossi valóban pompásan játszott és három gólt rúgott. Lengyelország ellen ezúttal mi lesz az eredmény? — Boniek nélkül is veszélyes ellenfél. Csapatuk jó kollektíva, harcos egyéniségeik révén jutottak idáig. Most talán az akarat lép elő legfontosabb fegyverré. A brazil—olasz találkozó Torontóban is nagy port vert fel. Itt 450 ezer olasz születésű él, s a nagy mérkőzés előtt órákkal valamennyi itáliai érdekeltségű bolt bezárt. A 3:2 után ugyanezek az olaszok megállíthatatlan szökőárként ömlöttek a St. Clair Avenue-ra, konfettit dobáltak a járókelők közé, majd amikor előkerültek a pezsgősüvegek, akkor érthetőn magasabbra hágott a jókedv. Ekkor már formálisan fennakadások keletkeztek a forgalomban, csak a villamosok jártak. Később azok sem, mert amikor az enyhén spicces olasz nemzetiségűek kifogytak a konfettiből, elővették az olcsóbb, kéznél lévő toalettpapír-csomagokat, és az ily módon rögtönzött papírkigyókkal akadályozták a villamosforgalmat. A város rendőrsége ugyan kiszállt a tömeg feloszlatására, de senkit sem tartóztattak le. Hongkongban viszont majdnem tragédiával járt egy futballvita. Egy 51 éves férfi egy panzióban önkényesen lekapcsolta a világítást, mert unta a futballközve- titést. Négy szobatársa mindenképpen szerette volna tovább élvezni Zicoék és Rossiék párviadalát, s ezért a meggyőzés kedvéért előkerültek a bicskák és a hentesbárdok is . .. A VB-dis- kurzusnak három súlyos sebesültje volt, a jelentés szerint azonban egyikőjük sincs életveszélyben. Az oldalt szerkesztette: Dragos Gyula és Bagoly Dániel II KaiétHlipifország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pí.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058