Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-30 / 124. szám
XXXI. ÉVFOLYAM 124. SZÄM ÁRA: 80 FILLÉR ^ 1074. MÄJUS 30, CSÜTÖRTÖK Országjárás szabad időben Évről évre valamivel több a dolgunk és mégis - bármily különös ez a kettősség — valamivel több a szabadidőnk is. A szó szoros értelmében sűrűbb és tartalmasabb lesz tehát a munkanapunk, hisz gazdálkodni tanulunk vele, szaporodik a tapasztalatunk, s korszerűbb módszerek, gépek segítik emberi igyekezetünket. De vajon legalább ennyire „termelékeny”-e szabadidőgazdálkodásunk. Tudjuk-e például, hogy mennyit nyerhetnénk azzal, ha íróink szellemi vállalkozásához csatlakozva, egyszer csak valóban megkezdenék ,,Magyarország felfedezését"? Gépkocsival, vonattal, gyalogszerrel, ki-ki a lehetősége, ízlése szerint útrakelhetne, hogy megnézze, amit még nem látott, hogy lássa, amiről eddig csak ennyit vett észre: város, ház, kő. Lesz elég szemlélni való. Hisz még a tudós is találhat Anjou-kori szobor-panthe- ont, Dunából kilialászott oranytányért, keszthelyi freskófalat. Hogy ne lenne akkor a mi „civil” szemünk számára új, érdekes, felfedezésre érdemes? Lótta-e például mindenki a Mátrában található Siroki kóbálványokat, a pilisi Órasziklát, a gyulai Erkel-fát, a bátorligeti Őslápot, a vácrá- tóti botanikuskertet, a szarvasi arborétumot, az ipolytar- nóci 30 millió éves ősállat- lábnyomot, az alföldi Fehértó különös madárvilágát, a Kis-Balaton hófehértollú nemeskócsagjait? Ismeri-e a monoki Kossuth Múzeum 650 kötetes könyvtárát, a széphalmi Kazinczy-kiállí- tást, a dömsödi Petőfi-szo- bát, a niklai Berzsenyi emlékmúzeumot, a tapolcai Batsányi Múzeumot, a balassagyarmati Palóc múzeum többezres néprajzi gyűjteményét, vagy a többi hazai skanzent? Felkereste már valahány gyógyvizünket, látta az Őrség különös tájait, végighajózta (vagy inkább csónakázta) a Dunát, o Tiszát, elcsorogva az itt- ott derékig vízben álló fák mellett. S látta például a majki kamalduli szerzetesek kő-emlékeit vagy akár a napról napra arcát változtató budai Várat? Száz és száz oldalon sorolhatnánk tovább s csakhamar kiderülne, legtöbbünk számára nem eléggé felfedezett ország Magyarország. Kádár János fogadta a I DK parlamenti küldöttségét Szerdán délelőtt az Or-' szágházban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke találkozón fogadta a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlésének hazánkban tartózkodó küldöttségét. A delegációt Truong Chinh, a Vítenami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja. a nemzetgyűlés állandó bizottságának elnöke vezeti. A szívélyes baráti találkozón részt vett Péter János, az országgyűlés alelnöke és Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köztár , saság budapesti nagykövete. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz. ponti Bizottságának első titkára a Központi Bizottság székházában fogadta Truong Chinht, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagját, a nemzetgyűlés állan. dó bizottságának elnökét, Chu Van Tan vezérezredest és Nguyen Manh Camót, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetét. A szívélyes elvtársi légkörű találkozón részt vett Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke és dr. Berecz János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. ÉPÍTŐMUNKÁSOK Biszkn Béla Szarajevóban A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének X. kongresz. szusán részt vevő magv ar pártküldöttség] amelyet Bisz- ku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezet, szerdán Szarajevóba látogatott. Az MSZMP küldöttsége megtekintette a helyi gépkocsigyárat, s ott az üzem több. ezer dolgozójának részvételével megtartott nagygyűlésen Biszfeu Béla beszédet mon. dott Fock Jenő látogatása Csepelen Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke szerdán a Csepel Vas_ és Fémművekben tett látogatást. Elkísérte Katona Imre, a Központi Bizottság tagja. a budapesti pártbizottság első titkára. A vendégeket a gyár politikai, társadalmi és gazdasági vezetői, köztük Borbély Sándor, a KB tagja, a Csepel Művek pártbizottságának első titkára és Csató László vezérigazgató fogadta. _ A pártbizottságon Borbély Sándor tájékoztatást adott a X. pártkongresszus hátározata- inak helyi végrehajtásáról, többek között a Csepel Vas- és Fémművek gazdasági egységének erősítéséről és fejlesztéséről. A vezetés és irányítás korszerűsítéséről, a munka, és életkörülmények javításáról, továbbá a XI. pártkongresszusra és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára való felkészülésről. A vendégek ezt követően megtekinthették több .olyan gyáregységet, amely a X. pártkongresszus óta létesült, így ellátogattak az új acélhuzalhengerműbe, ’ megtekintették az elektromos cső- hegesztögépsort. az új fém- szalaghengerdét, a Csepel Művek víztisztítóművét, a finomkohászati öntöde II. üzemét és más gyáregységeket. s elbeszélgettek munkásokkal, szocialista brigádvezetőkkel. Fölkeresték az irányítás. és számítástechnikai intézetet, s az öntőipari tanműhelyt is. A látogatás további részében jártak a Csellel Művek üzemi lakótelepein: a Szentmiklósi úton épülő új telepen, ahol év végéig 200 munkáslakást adnak át, a Vasmunkás téri 150 személyes óvodában és a Baj- csy-Zsilinszky úti lakótelepen. Fock Jenő megtekintette a Csepel Művek munkásmozgalmi és gyártörténeti múzeumát, majd eszmecserét foly_ tatott a Csepel Művek párt- végrehajtó bizottságának tagjaival. Román pártmunkásküldöttség érkezet! Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Teodor Coman-nak, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Tul- cea megyei pártbizottság első titkárának vezetésével szerdán román pártmunkásküldöttség érkezett Budapestre. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Kié'/.: Róbert, a KB. gazdaságpolitikai osztályának osztályvezető-helyettese fogadta. Jelen volt loan Cotot, Románia magyarországi nagykövete. A Nyíregyházán épülő mini-garzon lakások gázvezetékét szereli Orosz Pál. A csövek haj- lítását hidegen, hidraulikus kézi géppel végzi Röntgen az építőiparban. A Jósavárosbon került lencse elé ez a kép. Pété Lajos radio-: lógus és Papp Mihály sorra veszi a megépített gázvezeték hegesztett varratait. Röntgen fotóval ellenőrzik a hegesztés munkáját A mátészalkai bútorgyár tetőfedésén dolgozik Orosz Ignác és Bákonyi Lajos. (Hammel József felvételei) * N. T. Június első vasárnapján országszerte köszöntik az építőket. Munkájuk nyomán kikások, gyárak, hidak, utak, óvodák létesülnek. Az épitőmunkások nagy családjából mutatunk be képeinkkel néhány arcot. Kilenc emelet magasságban dolgozik Borsos László és Hegedűs András. A Kossuth utcai 68 lakásos épület felvonóházának tetőkoszorú ia betonozását készítik elő