Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-13
12 összefogás lehetőségét, fontosnak tartja ugyanis, hogy folytatódjon az elmúlt hónapokban elkezdődött köze ledési folyamat. A Fidesz beavatkozását firtató újságírói kérdésre Kövér László kifejtette, pártjának legfőbb feladata, hogy mandátumának felhasználásával a magyar közösségek érdekeit értékesítse. „Jogunk van ahhoz, hogy a határokon túl rekedt magyarok érd ekében felszólaljunk” – indokolta Kövér a Fidesz beavatkozását a romániai EPválasztásokba. A bukaresti Új Magyar Szó napilap kérdésére, milyen forrásokból kívánják finanszírozni a függetlenként induló Tőkés kampányát, Szilágyi Zsolt, a püspök kampányfőnök e azt mondta, eddig egyéni adományozókból befolyt „szendvicspénzből” gazdálkodtak, de hozzátette, hogy a kampánypénz megszerzésére minden törvényes lehetőséget kihasználnak. Közben Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Szövetség elnök e bejelentette, hogy összegyűjtötték a pártként való bejegyzésükhöz szükséges aláírásokat. vissza Történelmünk kötelez Kárpátalja 2007. október 12. A magyar nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Navra csics Tibor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője Nagyszőlősön, ahol báró Perényi Zsigmondra és az aradi vértanúkra emlékezett Kárpátalja magyarsága a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében. A mege mlékezést hagyományosan a város magyar középiskolájának kertjében tartották, annak a Perényi Zsigmondnak, az 1849es függetlenségi nyilatkozatot kikiáltó főrendiház elnökének szobránál, akit október 24én szintén kivégeztek a forradalomban játszott szerepe miatt. Navracsics Tibor ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy a magyarság történetének legnagyszerűbb pillanatait általában tragikus ünnepek szokták követni. Így követi március 15ét október 6., október 23át november 4. "Azokra emlékezünk, akik ki akar ták vívni a magyar nemzet függetlenségét, akik az életüket adták azért, hogy szabadok lehessünk közel 160 évvel később is" - mondta. Mint rámutatott, a szabadságharc nagyszerűsége többek között éppen abban rejlett, hogy a magyar szabadság eszméje nemcsak a magyarokat egyesítette, de a környező nemzetek kiváló fiait is, akik úgy érezték, hogy ez nem kizárólag a magyar anyanyelvűek magánügye, hanem KözépEurópa népeinek közös sorsa. "Ma nemhogy az idegen ajkúakat nem tudjuk ünneplésre szólítani, de még a magy ar ajkúakat is határok választják el egymástól. Nemhogy a más nyelveket beszélő régiótársainkat nem tudjuk integrálni, de az elmúlt évek történéseinek fényében sajnos azt láthatjuk, hogy sokszor még anyanyelvi sorstársainktól is megtagadjuk a közösséget. T örténhet ez egy tragikus népszavazási eredmény, de olyan politikai fejlemények következtében is, amikor komolyan vetődik fel a kérdés, egységes tude még maradni a magyar nemzet majd 160 évvel Arad után" - hangoztatta Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióveze tője úgy vélte, bármilyen fájdalmas tapasztalataik is vannak politikai manipuláció, gyűlöletkampányok terén, a magyarországi magyarok alapvető feladata bebizonyítani a határon túliaknak, hogy a határok ellenére a magyar nemzet egységes, összetartozunk. "Te sszük ezt azért is, mert ezeréves történelmünk kötelez minket arra, hogy ne egymás kirekesztéséről legyünk híresek a Kárpátmedencében, hanem az összefogásról, az együttműködésről, a magyarság egyesítéséről" - mondta. Hozzátette: "Ukrajna ugyan még nem tag ja az Európai Uniónak, de mi úgy gondoljuk, hogy a kárpátaljai magyarok is részei a magyar nemzetnek, ők is részesei lehetnek a békés nemzetegyesítésnek... Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha szívben, lélekben egységesek maradunk." Az aradi vértanúk életéne k utolsó perceire, utolsó gondolataikra emlékeztetett beszédében Barta József, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökének helyettese. Úgy van ezzel a magyar ember, mint a Bibliával - fogalmazott a szónok: sokszor hallottuk, olvastuk, ami benne van, mégis nap mi nt nap elő kell vennünk, olvasnunk kell, hogy tanuljunk és erőt gyűjtsünk, s ahogyan a Bibliában, talán a vértanúk életében is minden évben felfedezhetünk valami újat. "Trianon után még ma is olyan nemzetstratégiára van szükségünk, amely az anyaországból k irekedt magyarság megmaradását biztosítja. E cél megvalósításában komoly feladat hárul mindannyiunkra, s a feladat elvégzéséhez szükséges akarat, elszántság, kitartás, bátorság, hűség és hit forrását vezethetjük az aradi vértanúkra. Tőlük tanulhatunk, ezér t is kell rájuk emlékeznünk" - mondotta végezetül Barta József. Kovács Miklós szól a megemlékezőkhöz Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében arról szólt, hogy az embert meghatározza, miként fogja meg a pillanatot, amelyben él, s meddig terjed az idő, amit figyelembe vesz. Mint kifejtette, az ember életében jelen van saját múltja, szüleinek cselekedetei, s gyermekeinek jövője is, a nemzet fennmaradása azonban még ennél is nagyobb időtávlatok átfogását követeli meg, hiszen a nemzetnek meg kell tartania nyelvét, kultúráját,