Kanadai Magyarság, 1954. július-december (4. évfolyam, 27-50. szám)
1954-12-25 / 50. szám
KANADAI MAGYARSÁG 3 1954. december 25. A MANKÓIT ELSZÓRT EURÓPA... Nyugat-Európa legtöbbünk emlékezetében úgy él, mint a hitét, energiáját és életkedvét vesztett megrokkant aggastyán, — akit Újvilágba szakadt fiainak kell minduntalan, raffinált pénzügyi vérátömlesztésekkel életben tartani. Akinek Marshall-terv, hadiipari megrendelések és különböző segélyek formájában, mankót kell a hóna alá nyomni, hogy össze ne rogyjék. Nos, — ez a kivénhedt és a II. világháborúban kiéhezett és rongyon lakókkal teli nyomortanyává változott Európa, a legutóbbi egy-két évben alapos változáson ment keresztül. Ma Ny. Európa 300 millió lakosa, soha nem tapasztalt gazdasági jólétben él. A kipirult arcok, az egészségnek és nem a halálos láznak kifejezői többé. Járása rugalmas, magabiztos. A jó öreg Európa eldobta mankóit és sok vonatkozásban olyan meggyógyult betegnek benyomását kelti, aki jobb egészségnek örvend, mint ujvilágbeli doktora. íme egy-két adat : Az ipari termelés minden országban felülmúlta a háború előtti vagy alatti legmagasabb csúcsot. A legfontosabb iparágakban megkétszereződött. A termelt javak összértéke, 1948-hoz viszonyítva, Auszriában 90-rőll28-ra, Angliában 87- ről 115-re, Olaszországban 79-ről 136-ra, Ny. Németországban 55-ről 153százalékra emelkedett. Az ipari üzemek, uj és modernizált berendezéssel, mindenütt maximális teljesítőképességgel dolgoznak. A munkanélküliség ismeretlen fogalom. A Skandináv államokban, Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Svájcban, az eddig elképzelhetetlennek tartott 1% alatt van. Az egyébként is túlnépesedett és 10 millió menekültet felvevő Ny. Németországban munkáshiány van, olyannyira, hogy a szövetségi kormány komoly lépéseket tett a kivándorlás megakadályozására és olasz munkások szerződtetésére, hogy a felfegyverzés révén, a gazdasági élettől elvont munkaerőt pótolhassa. Az osztrák kormány pedig teljes munkaegyenlőséget biztosított az eddig mostohán kezelt menekülteknek. 1 Az európai gépkocsi gyárak ezévben két és félmillió gépkocsit dobtak a piacra. Franciaországban két év alatt 700 ezerrel nőtt a gépkocsitulajdonosok száma, Olaszország ezévi gépkocsi termelése 31%-al multa felül a multévit. Londontól—Berlinig, amerikai méretekben, zsúfoltak a műutak, Ennek megfelelően az olajfinomítók termelése meghatványozódott. Anglia acéltermelése a rekordot jelentő 20 millió tonna fölé emelkedett. A szigetországban 1 millió televíziós készüléket adtak el ebben az évben, az életszínvonal az elmúlt 25 év alatt megkétszereződött. A német hajógyárakban 154 tengerjáró- 20 tartályhajó áll építés alatt, 2 millió brt. űrtartalommal. Majdnem annyi mint Angliában és kétszerannyi mint az USA-ban. A külföldre szállított német javak 37%-al múlták felül az elmúlt évit és értéke meghaladja az 5 milliárd Dollárt. A francia bank aranytartaléka elérte az 1 milliárd Dollárt és az egyébként mindig zilált pénzügyi viszonyokkal küzködő Ausztria is megnégyszerezte külkereskelmi tartalékát. A mezőgazdasági helyzet hasonló kedvező képet mutat. 1948-hoz viszonyítva 24%-al emelkedett, szemben a lakosság 13%-os növekedésével. Ugyanakkor, amikor az USA-ban az összes termelt javak értéke az elmúlt évben 10%-al csökkent, Ny. Európában 9%-al emelkedett. Az európai optimizmust és megelégedettséget legjobban az alábbi tréfás megjegyzés fejezi ki : “Eljutottunk annyira, hogy a bajba jutott USA-n, Marshall tervvel segíthessünk”. Ez a nemvárt jólét és gazdasági fellendülés, természetesen nem maradhatott politikai következmények nélkül. Már csak azért sem, mert a világnézeti küzdelem, ma elsősorban gazdasági vonalon folyik. A legszembetűnőbb jelenség az, hogy Ny. Európában sem az államok sem az emberek nem félnek a belső kommunista veszélytől, amelynek az éhes gyomor, nincstelenség és bizonytalanság volt legerősebb szövetségese. A kommunista pártok mindenütt elvesztették hajtóerejüket, létszámuk csökken, tehetetlenül tűrik a megrendszabályozásukra és felmorzsolásukra folyamatba tett kormány intézkedéseket. A Nyugateurópai Védelmi Szövetség (EDC) máris figyelembe veendő erőtényező lett. A német felfegyverzés után megszűnik a kiszolgáltatottság érzete és az orosz lerohanás veszélye. Ny. Európában megszűnt a belső és külső kommunista veszély, az emberek nem félnek már, jól élnek, örülnek az életnek és ezért nem is akarnak háborút. Nyugateurópa ismét a saját lábán jár, kiheverte azt a gyengeségi pillanatot, amikor mindenért —pénzért és parancsért — Washingtonba kellett szaladnia. A gazdasági függetlenségét visszaszerzett Európa politikailag is egyre erősebben hallatja szavát és elvárja, hogy a világkérdésekben meghallgassák. Még nem az, de útban van ahhoz, hogy mindkét világkolosszus által figyelembe veendő erőtényező legyen. Ezt a gazdasági és politikai fejlődést mérte fel Moszkva és igyekszik kétségbeesetten kihasználni “a békés együttélés”-j elszava alatt. Hátha sikerül a békéért remegő Ny. Európát, a Távolkeleten egyre drasztikusabb lépések megtételére kényszerített USA-tól elszigetelni ? Hátha igazuk van a marxista bölcseknek és kapitalista rendszerekben minden gazdasági fellendülést újabb gazdasági válság követ ? Ma Nyugateurópa nem alkalmas terület a szovjet próbálkozások számára. Ma meg kell menteni a végveszélybe jutott kommunista ötödik hadoszlopokat, húzni kell az időt. “Éljünk békésen együtt”, ameddig a helyzet ismét kedvezőbbé válik a Moszkvai tervek számára. Ez ma Moszkva politikája. Hogyan mondotta a nagy amerikai püspök ? “Ha a nyugati civilizáció megsemmisül, fejfájára ezt írja majd a történelem : Meghalt, mert hitt az ördöggel való békés együttélés lehetőségében”. Mi ehez még hozzátesszük azt, hogy az ördögnek az az igazi ereje, hogy türelmes ! (KOMISZ.) Minden kedves olvasónknak, barátainknak és ismerőseinknek ezúton kívánunk KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és BOLDOG UJESZTENDŐT : KENESEI F. LÁSZLÓ és NEJE. EURÓPA KIRÁLYKISASSZONY KÉSŐI UTÓDA---------o--------Talán sokan nem tudják kedves olvasóink közül, hogy Európát egy görög mondái királykisasszonyról nevezték el, aki iránt nem kisébb személyiség, mint maga Zeus, az atyaisten lobbant szerelemre, s hogy az ifjú leány bizalmához férkőzzék, gyönyörű, szelíd bika alakjában közeledett* hozzá. Európa úrhölgynek megtetszett a szép állat, felült a hátára, mire az futásnak eredt, majd a tengerbe vetette magát s azt Európával a hátán át is úszta ott, ahol ma a Dardanellák szorosa fekszik. Néhányezer év múlva, az Ur 1954-ik esztendejében kiáradt az írországi Shannon folyó s a többméteres vízáradat elborította egy ír farmer tanyáját. A farmer ifjú felesége alig bírta magát a rohanó árvízben fenntartani s már pusztulás fenyegette, mikor hirtelen melléje sodródott a farmistállóból kiszabadult úszó bika. A szelíd állat órákon át úszott a fiatal asszonnyal együtt, amíg mind a ketten szerencsére partot értek.-----------------o----------------KÉTARCÚ AMERIKAI POLITIKA------0 -----Ez az év politikai szempontból az egymásnak ellentmondó, kétarcú intézkedések, az elvi bizonytalanságok éve lesz. Már rámutattunk arra, hogy a szovjet politika egy időben fegyverkezést és békés együttélést akar, a brit politika erélyes szovjetellenes politikát folytat és a bolsevista államokkal való kereskedelem fokozását kívánja, a franciák egyidőben folytatnak erélyes gyarmati politikát a világ egyik részén és engedik át gyarmataikat a másik kontinensen és így tovább. A legújabb hírek szerint az Egyesült Államok is egymásnak ellentmondó intézkedéseket tesznek. Legalább is erre vall az, hogy Benson USA földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány a közeljövőben Amerika mezőgazdasági feleslegeit — elsősorban vajat, sajtot, gabonát — a vasfüggöny mögötti országokban kívánja eladni. Az USA kormánya ugyanis háború esetére hatalmas mennyiségeket tartalékolt, de ezenfelül is a törvényes rendelkezések szerint a kormány kötelezte magát, hogy a farmerek termését bizonyos áron átveszi, s az élelmiszereket tárolja függetlenül attól, hogy azokra van-e piac vagy sem. Anglia már igen jelentékeney részét átvettee a feleslegeknek, igen olcsó áron, s a különféle világjótékonysági intézményekben Amerika szintén meszzse vállalt kötelezettségein felül veszi ki a részét. De még mindig rengeteg a felesleg, amelyet a bolsevista államok hajlandók olcsó áron átvenni. Abszurdumnak hangzik, hogy Amerika lakossága, amely sok billiót költ fegyverkezésre, hogy a vörösökkel szemben biztonságban érezze magát, ugyanezeknek a tömeggyilkosoknak közpénzből segélyt adjon (mert hiszen az olcsón eladott, de drágán vásárolt vaj és búza árkülönbözetét az amerikai adófizető zsebéből veszik ki) — de még mindig jobb, mint elégetni a feleslegeket, vagy a belföldi piacra dobni s ezzel az uj termények árát katasztrofálisan leszorítani. Kérdéses, hogy az amerikai kongresszus hogyan fog ebben a kérdésben határozni, de ha Benson terve elfogadást nyer, ezt úgy kell tekintenünk, mint amikor mi magunk is csomagküldéssel, pénzzel támogatjuk otthonmaradt szeretteinket, noha mindnyájan tudjuk, hogy a mi Magyarországra küldött dollárjainkat a minket fenyegető bombák és repülőgépek gyártására használják fel. ------------------o----------------INDIAI MISZTÉRIUM---------0--------Mint ismeretes, az india kormány legnagyobb problémája, hogy az évezredes babonákban és elavult vallási szertartásokban gyökerező szokásokat kiirtsa. Ezen szokások közé tartozik például az, hogy a mérgeskígyó, a tehén és a majom szent állatok, amelyekhez hozzányúlni tilos. Az eredmény azután az, hogy évente sok tízezer ember hal meg kígyómarás következtében, — egyes indiai nagyvárosok utcáin a forgalmat órákon át feltartja egy békés kérődző tehén, — más városokban pedig az utcákon élő százezernyi szent’ majom terjeszti a piszkot és betegséget s az éhező gyerekek szájából ragadja ki a kenyeret és gyümölcsöt. Az ősi babonák közé tartozik az ú. n. “suttee” intézménye, amely szerint az özvegyasszony, Siva istennő nevét kiáltva elevenen elégeti magát azon a máglyán, amelyen férje holttestét hamvasztják el. Az angol hatóságok már száz évvel ezelőtt betiltották és gyilkosságnak minősítették ezt a borzalmas szokást, de a suttee váratlanul ismét divatba jött Jodhpur tartományban. Azokat az asszonyokat, akik önként ezt a szörnyű öngyilkosságot választották és a hatóságok tiltakozása dacára végre is hajtották, milliós tömegek szentnek tekintik és búcsújárásra indulnak a temetkezési helyekre. Más helyeken a rendőrség fegyveres (és sokszor véres) közbelépésével kellett megakadályozni az ilyen szertartásos öngyilkosságot és gyilkosságokat. az intézet kapujára román és magyar nyelven kifüggesztett hirdetményt : “Nagy nevű, dicső nemzeti hőseink : Hóra és Kloska emlékezetére a mai napon a tanítás szünetel” Először forogni kezdett velem a világ. Égő könnyeket nyeltem. De aztán keserű daccal álltam meg s akkor láttam, hogy az összes diákok, egy emberként, velem egyformán gondolkoznak. — Mit ? Hogy még mi ünnepeljük ezeket az aljas, magyarölő orgyilkosokat, akik a bécsi kamarilla uszítására védtelen, magyar asszonyokat és gyermekeket mészároltak le ? — Ebből nem esztek rongyos bocskorosok ! És álltunk zordan, szemünkben gyűlt végső elszántsággal, egyformán, az apró mendurtól az öreg, bajuszos nyolcadikosig. Etekintetben semmi különbség sem volt kollégista és liceista, pápista meg kálomista között. Lélek sem ment onnan haza, míg szétoszlatásunkra meg nem jelent a toprongyos, bocskoros román rendőrség, kezükben a gumibot-szerűen megrövidített seprünyéllel. Többszöri román nyelvű felszólításukat meg sem hallgattuk. Úgy tettünk, mint akik nem értik. A később adott magyar felszólítást meg azért nem értettük, mert mindnyájunknak akadt hirtelen, hangos beszélnivalója. A havasi pásztorokból és kondásokból toborzott “rendőrség” végül kénytelen volt működésbe lépni. Seprűnyeleiket magasra emelve lánc-szerű vonalban indultak meg, hogy bennünket a liceum elől a Lónyay-utca felé tereljenek. Az urigúnyát változatlanul tisztelő pásztornép eleinte nem merte használni egyetlen fegyverét, a seprűnyelet. De mikor látták, hogy szépszóval semmire se mennek s engedékenységüket ők sinylik meg. ütlegelni kezdtek. Ütéseik csodálatosan mindig csak az egészen apró, alsós diákokat érték. Bátorságuk csak addig terjedt. A másodikos Kubinyi Pistának beverték az orrát. A még kisebb Gönczy Palkó ájultan rogyott a sárba, mely elkeveredett a kis hős orrán-száján patakzó vérével. A nyolcadikos Tánczos Mihály kapta ölbe s ő volt az egyetlen, aki emiatt eltávozott. Az elkeseredett őrmesternek erősítésért kellett rohannia s csak a túlerő nyomására kezdett oszlani a dacos diáksereg. Csordultig elkeseredett szívvel ballagtam haza a Jókai utcán. Vonalzómmal szórakozottan pattogtattam végig a pinceablakrácsokat. Fásult és szomorú voltam s észre se vettem az előttem haladó alakot, aki nem volt más, mint Bácsy Balázs. A kollégium kapuján akkor tódult ki éppen az ünneplő bocskoros diáksereg. Rendetlenül, össze-vissza kiabálva magyargyalázó nótát énekeltek : “Drum bun, drum bun, Dóba batye, Ku saku, ku sapa’n spatye, Ku armelen man. . . Sus rumune ! Dsos ungure ! Puna la Tisa m’aduk...” (A nóta eredeti, az akkor “győztes” oláhok igen sokszor énekelték. Magyarul így hangzik : “Jó utat, jó utat, verik a dobot, hátadon zsákkal és kapával, kezedben puskával fel román ! Le a magyarokkal ! Egész a Tiszáig megyünk”.) Nehezen lehetett kivenni a szöveget, oly zagyván énekelték. Az elsők magyar zászló tépett darabját ráncigálták ki a kapun. Az utána jövők tépni akartak belőle, hogy leköpjék s megtiporják az utca sarában. Bácsy Balázs megtorpant. Kurtán, dühösen káromkodott egyet s fújt, mint a sebzett vadkan. Gyors, ideges mozdulattal ráncigálta le felsőkabátját. Odalökte nekem. — Fogjad ! — kiáltotta fogcsikorgatva. Különös harcikiáltással lóbálta meg feje felett, szíjra fűzött könyvcsomóját s hatalmas ugrásokkal a túlsó járdán termett. Úgy csépelte a gatyásokat, hogy öröm volt nézni. De én sem vesztegettem időt. Felleghajtómat Bácsy Balázs kabátjával együtt behajítottam Schmidt doktorék kapuján s könyvcsomómat megsuhintván ott termettem Bácsy Balázs mellett. Vágtam én is az oláhokat, ahogy csak bírtam. — Nesze gatyás ! A zanyád. .. Bácsy Balázs arca már csupavér volt. Könyvcsomójának hírmondója se maradt meg. De valamelyiktől elragadott egy fejesléniát s annak boldogabb végét törte darabokra az egyik oláh fején. Egy hórihorgas oláh éppen hátulról akarta karóval fej bevágni, mikor én a könyvcsomómmal fültövön kólintottám. Úgy terült el, mint a liszteszsák. Tán a tolltartóm éle találhatta. Elvettem a karóját s 'hátamat szegve Bácsy Balázsnak jó magyaros csapásokat osztogattam a rémülten hátráló bocskorosok fejére, hátára. Még hallottam baj társam zilálva fújtatott biztatását : — Üsd pajtás !. . . ne sajnáld. .. rongy egy náció ez. .. Halványan dereng még, hogy a tépett, drága magyar zászlót magunkhoz ragadtuk. Többre nem emlékszem. A váltamba nyilaló embertelen fájdalom megfosztott eszméletemtől. Győzött a túlerő. Napokig feküdtem seblázban kificamított jobbvállam helyretétele után. Fejemet több helyen törték be, arcomat bicskával szúrták keresztül. Bácsy Balázzsal két hét múlva találkoztam újra. Véletlenül. Felkötött jobb karommal először akartam iskolába menni. A liceum kapujában találkoztunk. Akkor tudtuk meg, hogy oda sem mehetünk többé. A románok bezárták az intézetet. Rövid, indoklás nélküli hirdetmény adta tudtunkra. Én voltam ott előbb. Olvasásba merülve nem vettem észre, hogy a hátam mögött áll. Ahogy megfordultam, majdnem öszszeütköztünk. Az ő feje is be volt kötve. Kezében vaskos, gumi végű botot tartott. Bicegett valamelyik lábára. Csak néztük egymást szótlanul, mint akik életükben először találkoznak. Akkor sem szóltunk, mikor balkézzel lassan kezet szorítottunk. Keményen, erős szorítással, ahogy felnőtt férfiakhoz, baj társakhoz illik. Aztán egyszercsak egymás vállára borulva némán zokogtunk mind a ketten. hadsereg akkor már diadalmasan vonult be Kolozsvárra, Minden ellenállás nélkül. Apám szép, férfias arcán akkor láttam életemben először és utoljára aláperegni a könnyeket, amikor utolsó reménysége is elveszett : a román előnyomulásnak egyetlen akadályát, Kratochwill tábornok székely-hadosztályát hátba támadták a Hargitán a hazaáruló gróf vörös csapatai. ** * Novemberben Máramarossziget is román kézre került. , Első dolguk volt, hogy a piarista kollégiumra rátegyék a kezüket. A szép angyalos magyar címert szentségtörő kezek vakarták le a homlokzatról, s a zászlótartó két fekete csövébe a nekünk oly gyűlöletes piros-sárga-kék román trikolor került. [Bennünket tanárostól áthelyeztek a beszüntetett református jogakadémia helyére, mely egy épületben volt a református líceummal. Ezt az egyet egy ideig még meghagyták a magyaroknak. így hát egy iskolába jártunk a gyűlölt liceistákkal. De itt már nem bántottuk egymást, hiszen valamennyien magyarok voltunk. Gyűlöletünk uj tárgyat kapott az immár román gimnáziummá vedlett kollégium gatyás, bocskoros, növendékeiben. Egy hűvös novemberi napon aztán oda is hiába mentünk. Párás, nyúlós rosszindulatú idő volt. A fák levetették levélruhájukat s vizes csontvázak módjára meredeztek az égnek. A piarista-templom tornyát ezernyi varjú keringte körül. Szeszélyesen kanyarodtak a toronyra s úgy belepték, hogy egészen (befeketedett. A villámhárítót végig megszállták. Némelyik még az óramutatóra is ráülepedett. Károgásukkal a megcsonkított, szegény Magyarországot siratták megdöbbentően emberi hangon : — Kár . kár .. kár... Viselkedésükben volt valami baljós, valami nagyon szomorú, mintha valami különös veszedelmet akartak volna az emberek tudomására hozni. Az időhöz illő szomorúsággal ballagtam én is a líceum felé s fázósan húztam össze felleghajtó köpenyegem gallérját. Mikor az épület elé értem, először értelmetlenül bámultam az ott gyülekező diákokra. De mindent megértettem, mikor elolvastam Teleky kislánynál ? — Hát csak azért, mert liceista, aztán1 ő is erős gyerek, mint én. j Apám felém nyújtotta Havannás dobo-j zát s megkínált. Megdermedve álltam és nem tudtam | szóhoz jutni. — Mért nem veszel egyet ? — kérdezte ! természetes szívélyességgel. — Nem . . nem. .. köszönöm — dadog-j tam megszégyenülten — én. .. én nem! szeretem, nem bírom a szivart. . . Apám jóízűt kacagott. Hát szóval csak a kislánynak akartál tetszeni ? — Igen, csak tetszeni akartam. — A Bácsy gyerekkel meg békülj ki fiam. Igen derék fiú. Apja, Géza bácsi, pedig a legjobb barátom. A megyei kaszinóban minden este együtt vagyunk. Ha kibékültök, meglásd, Balázs legjobb barátod lesz. Ahogy elhagytam a szobát, szentül elhatároztam, hogy amint lehet, kibékülök Bácsy Balázzsal, annyira hatott rám apám( újabb gesztusa. Többet ugyan nem verekedtünk, de még sokáig nem békültünk ki, mert olyan idők következtek, hogy a mi kis ügyünk jelentéktelenné törpült. * * 1918 októbere. . . Magyarországgal nagyot fordult a világ. A frontokról egyre özönlenek a katonavonatok. A katonák dalolnak s részegen ordítoznak. Sapkájukon mindegyiknek ott virít az őszi rózsa. Azt mondják vége a háborúnak. Valamilyen Linder nevű kelekótya hadügyminiszter nem akar többé katonát látni... Apám igen szomorú. Mindennap levertebben jön haza, míg egyszer oly dúlt arccal jött, amilyennek -még sohasem láttuk., — Az az elvetemedett Károlyi Mihály elárulta a hazát ! — kiáltotta elkeseredetten, majd megállt az ablaknál és mozdulatlanul meredt ki a semmibe. Ezután zavaros idők következtek. Nyomasztó, fájó emlékek... Halottak napján — emlékszem — külön, hatalmas gyertyát égettünk a temetőben a haldokló Magyarországért : a román
