Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)
TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok város közművelődésének története a megyeszékhellyé válástól az első világháborúig / 113. o.
A fizetőképes közönség megszerzésének és megtartásának feltétele volt — a lekötött bérleteken kívül — a jó színészgárda, főleg a vonzó vezető színészek és színésznők, a megfelelő zenekar, a kielégítő jelmez- és kelléktár, s mindenképpen a változatos repertoár. Még ha minden szerencsésen találkozott is egy-egy társulatban, akkor is számos egyéb tényező befolyásolta az anyagi sikert. Szokatlan hideg vagy forróság, esőzés és a vele együtt járó sártenger csakúgy távoltarthatta a közönséget, mint egy-egy gazdaságilag rossz eredménnyel zárult esztendő vagy éppen akkor a csirkepiacon időző cirkusz, vagy egyéb szokatlan látványosság. De még a jó társulatok teljesítményét is rontotta a méltatlan vagy szűkös, nem színház céljául szolgáló helyszín. Az egykori újságíró tömör megfogalmazásában ez így hangzik: „Ha rossz a társulat, 'eo ipso' nem pártoljuk, ha jó, nem adhatunk oly mérvű támogatást, mely egy jól szervezett társulat existentiájára megkívántatik." 34 A sorokból is kitűnő ellentmondásos helyzet végigkísérte a szolnoki színészet sorsát egészen az állandó színház megépüléséig. Szolnokra általában egy-egy állandó színházra épült társulat látogatott el. így fordult meg itt — természetesen többször is a zombori, a szabadkai, a szegedi, a kecskeméti, a miskolci, az aradi stb. társulat. De jött társulat Pécsről, Székesfehérvárról, Losoncról, Szatmárról is. Szinte valamennyi társulat élt azzal a lehetőséggel, hogy néhány érdemes tagja jutalomjátékát — persze bérleten kívül - megrendezze. A közönség megtartása érdekében a legtöbb direktor neves vendégművészek meghívásához folyamodott. A Nemzeti, a Víg-, a Népszínház egyegy jónevű színészének vagy színésznőjének fellépése olykor még a repertoárok „agyonjátszott" darabjait is eladhatóvá tette. A társulatok műsorában — a hetvenes-nyolcvanas években különösen — a népszínművek és a könnyedebb francia vígjátékok domináltak. Csaknem minden társulat műsorán szerepelt Tóth Ede, Szigligeti Ede, Szigeti József, Csepregi Ferenc valamelyik színműve. A későbbiek közül a Felhő Klári és Géczy István millenniumi díjat nyert népszínműve, A gyimesi vadvirág jelentett bizonyos nívótartást a sok gyenge népszínmű-utánzat közepette. És mindezek visszatértek a műkedvelő együttesek műsorában is. Az ismertebb hazai színművek szerzői közül ismét Szigligeti Edét kell említenünk, akinek Mama és a Liliomfi c. vígjátéka állandó műsorszám volt, mint Csiky Gergely majd minden színpadi műve: a Proletárok, a Cifra nyomorúság, a Buborékok s különösen az előbbieknél könnyedebb vígjátéka, a Nagymama. Elég gyakran találkozunk még a korabeli színlapokon Jókai Mór néhány darabjával s elvétve Madách: Az ember tragédiájával. Később Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc, majd Heltay Jenő és Bródy Sándor darabjai is vissza-visszatérnek a különböző társulatok műsorában is. A külföldiek közül Seribe, Sardou, Dumas, Echegaray, olykor Maupassant, Zola, Ibsen, ritkábban Moliére, Schiller, Goethe, Shakespeare művei szerepelnek a repertoárban. A biztos sikert azonban a fénykorát élő operett jelentette. A Strauss, Offenbach, Planquette, Suppé, Miller, Lecocq, Lehár operettek nem egy nehéz helyzetbe került társulatot húztak ki a csávából. Amikor nem egy társulat belebukott a szolnoki fellépésbe, deficittel zárt, vagy éppen az adósság fejében jelmez- és kelléktárát hátrahagyva volt kénytelen szinte menekül ésszerűen elhagyni a várost, nem érdektelen — legalább egy-egy vonás erejéig - arra is utalni, mi hozta meg egyeseknek mégis a sikert. 34 JNkSz. 1879. 138. sz. 122
