Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Szénássy Zoltán: A Svábhegytől Nizzáig (Jókai Mór utolsó évei)
Jókai és Nagy Bella megismerkedését, amely házassággal végződött, Fényes László „Jókai Mór utolsó évei” című tanulmányában így prezentálja: „Hegyoldal kertjében, árnyas lombok alatt karosszékben ül az ősz poéta... Nézi a poéta az életet, a napsugarakon s nyíló virágokon át. Jóságos kék szeme mélázva követi a párja után tovaszálló vörösbegyet. Érzi, hogy nincs senki, akinek megmutathatná rö- pülését... Léptek nesze hallik a kavicsos úton. Egy leány jön. Ámuló pillantással néz az ősz poéta az egészségtől viruló teremtésre: »Uram - szól a leány -, szegény színinövendék vagyok. Még négy kis testvérem van odahaza. Neked jó szíved van és hatalmad. És szereted a művészetet. Segíts hozzá. Messze lakunk a várostól. Egy villamos szabadjegyet eszközölj ki a számomra.« A vörösbegy visszaszáll a levegőben. Már senki sem figyel.” Ami ezután következett, az már a mese világába tartozik, amely miliőben élte le életét Jókai. Az utca embere - és nemcsak ők - kritizálta nősülési szándékát, csakhogy ő egy másik szférában gondolkodott, amit csak kevesek értettek meg. A költők fejedelme körül országos vihar zengett, második házassága miatt. De volt egy hang - méghozzá Adyé aki egészen másként írt. Ady a rágalmazóknak dobja oda a kesztyűt a Nagyváradi Napló 1901. november 7-i számában, amikor a „szent öreg”-ről A poétakirály és felesége című cikkében így ír: „A Jókai pár vagy Jókainé jövetelénél országra szóló tüntetést csináljon Nagyvárad. Minden szeretetünk, rajongásunk és - elkeseredésünk egyesüljön egy impozáns, nagyhullámú ünnepben, mely elfojtja teljesen a hitvány obskorusok lármáját. Hangos nagy tüntetésben egyesüljünk, melynek melegségét, belsőségét, teljes erejében érezzék meg a szent öregember és az ő Seherezádéja, ki áldott legyen, hogy ifjúvá és boldoggá tette a mi nagy öregünket...! Várjuk, nagy ünneplő kedvvel várjuk a királyt és királynőt, kikről tündérmesék fognak majd tündérien zengeni sok száz esztendő múlva is.” - És amikor sok huzavona után mégis csak megvalósul Jókai váradi utazása, Ady így köszönti írásában: „Ha a mi nációnk nem szokhatott hozzá a szégyenkezéshez, Jókai Mór révén megtanulhatná talán a szégyenkezést. Nyolcmilliós embertömegből sohasem ragyogott ki még fej oly ragyogással, mint a Jókai feje, és kevesebb hálát az ő nagy SZÉNÁSSY ZOLTÁN A Svábhegytől Nizzáig Jókai Mór utolsó évei Múlt és emlékezet
