Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Bereck József: A szellem szolgálatában (elbeszélés)
Bereck József A SZELLEM SZOLGÁLATÁBAN ÜGY ÉRZEM, MA MÁR NYUGODTAN BESZÉLHETEK, LEGFÖLJEBB FOGJÁK A FEJSZÉT, és ripityára törnek. Hosszú életem, amely — úgymond — a szellem szolgálatában telt el, ezzel meglehetősen gyászos véget érne, bár nem ringatom illúziókban magamat. Ha jobban meggondolom, sok évtizedes szolgálatban elnyűtt testemet szívesebben kitenném máris a megsemmisítő fejszecsapásoknak, csak hogy ne kelljen tovább tűrnöm ezt a megalázó helyzetet. Ha emlékezetem nem csal, rövidesen huszonöt éve lesz (ha lesz egyáltalán!) annak, hogy ka penderítettek ide, a szeneskamrába. Azon a szomorú napon velem is barbár módon akartak végezni, csakhogy én, társaimmal ellentétben, nem törtem össze az első ütések nyomán. Mondanom sem kell, hogy a vadonatúj padoktól elbűvölt akkori tanító a fiúgyerekek nagyjait, az örökös ismétlősöket sorakoztatta fel erre az ostoba munkára, de hát tíz-tizenkét éves korban a düh és az elszántság még igencsak véges. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy még mindig egészben vagyok, bár nincs ebben sok köszönet. Negyed évszázada porosodom ebben a fészekben, s azóta csak egyetlenegyszer láttam isten szép egét. Egy Szigligeti-darab, ha jól emlékszem, A cigány bemutatóján előránoigáltak a szeneskamrából, s — jobb híján — lépcsőnek használtak; a darab szereplői a hátamon libbentek föl a tanterem végében összetákolt dobogóra. Utolsó, méltánytalan szereplésemről nincsenek jó emlékeim, mert az egész kulturális vállalkozás botrányba fulladt, mégpedig azért, mert Nega nem kapott szerepet a zömmel fiatalok játszotta darabban. Egyébként teljesan indokolatlan, hiszen kocsmai verekedéseivel inkább félelmetes erejére, duhaj természetére hívta fel a figyelmet, semmint színészi képességeire. Rózsi viszont, aki iránt már régóta gyengéd, de viszonzatlan érzelmeket táplált szenvedélyes szívében, az öreg cigány lányát játszotta. így nem csoda, ha a kosztümös főpróbán Nega egyr= vérzőbb szívvel és komo- rabb tekintettel figyelte, hogy a számára oly becses teremtés a maga hamvas ártatlanságában mint rohan végzetébe, vagyis hát a csábító úrfi karjába. A szerelmi jelenetnél heteit a pohár; Nega öles ugrásokkal a színpadon termett, s összetört, porrá zúzott mindent. „Föllépése” igazi deus ex machina volt, mondhatnám választékosabban. Olyannyira, hogy a falu lakosaiban jó időre lelohasztotta a színjátszói kedvet. MOST, HOGY A VÉLETLEN KEDVEZÉSÉBŐL SZÖLANOM ADATOTT, hadd kezdjem a legutóbbi esettel, egyrészt a baleimetegedést, másrészt az elégtétel érzetét keltő káröröm okán. Az történt ugyanis, hogy hétfő éjszaka, amikor már elcsönde- sední látszott a búcsú tarka forgataga, megjelentek az utcán a falu elöljárói. Néhány üveg borral fölpakolva, elválni nem tudón álltak meg a falunak azon a „szent” terén, melyet a kocsma, a templom és az iskola zár közre. Szívből panaszkodtak. Hogy nagy rakás szar ez az élet, vasárnap betódulnak a rokonok és az ismerősök, feleségestül és gyerekestül; feje tetejére áll a ház. Az amber ledőlne, szundítana egyet, de nem... (A tanár úr hívás nélkül is beállít, három finnyás gyerekkel s azzal az elöl deszka, hátul léc feleségével. Pircsi már két éve elvégezte a főiskolát, de csak jönnek.) Alkan Dezső főkönyvelő egy szerencsétlen áldozat kiúttalanságával húzta meg a körbejáró borosüvegat, mint akinek most már egész életében kell adóznia azért, mert egykor — micsoda meggondolatlanság! — protekcióval juttatta be a lányát az állatorvosira. „Látjátok, látjátok, ez a mi legnagyobb átkunk: nincs magánéletünk!” Ezt, kiváltva a többiek sűrű helyeslését, Taurusz Géza, a szövetkezet
