Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - NAPLÓ - Bereck József: Holnap kimennénk Hantóba, R. bácsi, a kedélytelen kézbesítő
Holnap kimennénk Hantóba Péntek van, itt, a városban melegvizes nap, a múló hét feszültségét a kádban emulgátorként oldja föl a fenyőillatú víz, a törülköző érdessége is jól esik, s jól hamarjában szájba szökkenő cigaretta, a bolyhos fürdőköpeny lazasága, a későesti csönd, amely körülvesz s puhán kitölti a lakás szögleteit; kimész a balkonra, hogy az ötödik emeletről a gondolat röp- penését a tekintet is követhesse. Holnap kimennénk Hantóba, hívott föl apád még déltájban, s te azt dörmögted a telefonba, hogy rendben, ő meg azt, hogy hozatott egy kaszát Pozsonyból, a Tuzex-ból, jó kemény kasza, drága is volt, made in Austria, ez van ráírva, ha akarod, majd azzal vághatod. A környező tömbházakban már kihunyóban a fények, lent a Partizánban záróra, Betka néniék a krómozott sörpulton kis gúlákba, oszlopokba rakják a rengeteg aprópénzt, a múzeum körüli orgonabokrokban fülemüle szól, az égen, éppen falud irányában, telihold világít, a teliholdban még mindig az a lomhán gubbasztó medve, melyet gyerekkorodban képzeltél oda. Holnap tehát kimentek Hantóba, jó korán; harmatosan, hersegőn vágni a kövér rétet, az átmentét, pengőn-zengőn köszörülni, visszhangzóan kalapálni a kaszát, időnként ledőlni a botlófűzfák árnyékába egy-egy pohárka pálinkára, cigarettára, vagy csak nézni a felhők vonulását az égen; de most őszintén aggodalmaskodsz, hogy bírod-e majd, a bő fürdőköpeny alatt kitapogatod karizmaidat, próbálod feszességüket s a kaszálás ismert mozdulatait próbálgatod a holdvilágban. Előre tudod, hogy holnap, a délutáni órákban már minden erődre, akaratodra szükséged lesz, ha a vállalt munkában méltó társa akarsz lenni dupla idős apádnak, ravaszkodva úgy kerülsz majd, hogy mindig mögéje, sohase elébe, mert fürge, fényes pengéje nyomban ott suhog, sziszeg fenyegetően a sarkadnál s harapja ki araszonként a lazítás, a megállás lehetőségét mögüled. A délutáni órákban már a pálinka sem oldja föl mozdulataid görcsét, a jó kemény made in Austria szánalmasan fulladni kezd a kövér fűben, te pedig egyre gyakrabban kapkodsz az öveden fityegő tokmány felé, s öregedő, ám az ősi munkában bosz- szantóan megfiatalodott apád, aki még mindig egész előben vágja, titkolt dühödre és irigységedre, mondani se kell, együttérzően okít majd: ne köszörüld — fend!, s megmutatja, miképpen. Mihelyt lement a nap, Balázsra és Buslak felől metsző határi illatok szabadultak a városszéli lakótelepre, s az erős holdvilágban most is itt motoszkálnak a toronyházak árnyékában, ám hiába, mert tudod, hogy ugyenezek a metsző határi illatok holnap alkonyaira ott, Hantóban, ugyancsak megkeserednek az orrodban, ziháló tüdődben, s szinte percenként arra gondolsz majd, hogy nyomban megmondod lankadni nem akaró apádnak, nyíltan, világosan, röpke számvetéssel alátámasztva, hogy távolról sem gazdaságos ez az egész, adja már el a francba azt az átkozott tehenet, mi az a tej, az évenkénti üsző- vagy bikaborjú ára ennyi rengeteg munka fejében. Ajkad hullámfogója azonban még az izom- és agyzsibongató munka közepette, erőd csaknem teljes fogytán is útját állja majd lázadó gondolataidnak, mert nem öregedő apád hallatlanul erkölcsös, dolgos élettel igazolt ellenérveitől félsz, megsajnáló tekintetétől inkább, kímélő apai szereteté- től, meleg, együttérző hangjától, hogy: egye a fene, akkor mára hagyjuk. Itt, az ötödik emeleten, a holdvilágos éjszaka neszeit ügyelve, még a gondolatától is irtózol annak, hogy apád, akiről mindenki tudja, hogy krisztusi éveiben az egész határt győzte volna suhogó kaszájával, belesajnálkozzon önmagadat s őt igazoló szándékodba, s hogy ne kimerültségen és gyöngeségen érjen. Holnap tehát némán vágod majd alkonyaiig, összeszorított fog-
