Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Balogh Edgár: A regösjárástól a munkásmozgalomig

gáló hét vándorcsoport Pomozi Gyula, Szántó Jenő, Morvay Gyula, Forgách Béla, Fe- rencz László, Kardos Ferenc és Balázs András vezetésével első ízben hívott magával kommunista ifjúmunkásokat, s egy nyolcadik csoport, élén Jőcsik Lajossal, már a Sarló és egy szlovák szocialista főiskolás szervezet munkaközössége volt.

Mindezek után került sor 1931 szeptember hó utolsó hetében a Sarló pozsonyi országos kongresszusára, ahol szolidaritásból a cseh és szlovák kommunista értelmiség képviselői is megjelentek. A Kassán nyomtatott meghívó szerint szeretettel várnak a kongresszusra „minden fiatal szellemi munkást, aki felelősségteljes érdeklődéssel viseltetik a dolgozó magyar tömegek iránt és tudatára ébredt annak, hogy a szakértelmiség sorsa a munkásság és parasztság sorsához kötött.” 51 küldött és a vendégek jelenlétében a Sarló országos elnöke, Horváth Ferenc azzal a vallomással nyitotta meg az ötnapos kongresszust, hogy „a magyar nyelvterület feszült dermedtségében akadt egy fiatal értelmiségiekből álló csoport, amely tévedéseiből és küzdelmeiből kiemelkedve eljutott a marxista történetszemlélethez. Büszkeséggel töltheti el a Sarló tagjait az a tény, hogy ma a Sarló tevékenysége fókusza a magyar marxista ifjúsági mozgalmaknak”. Ezen az önmeghatározáson mit sem változtat, hogy az egybegyűlteket nemcsak Barta Lajos és Fábry Zoltán, Romániából Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztőbe üdvözölte, hanem a marxizmusig el nem jutott Bartha Miklós Társaság és Kolozsvárról az Erdélyi Fiatalok értelmiségi csoportja is. A vendégek között mindvégig jelen volt egy fiatal budapesti irodalomtörténész, Gál István. A kongresszus egy-egy napja a csehszlovákiai magyarság helyzetét, a kisebbségi magyar szakértelmiség szervezkedését, a „népi kultúra” és a „harcos proletárkultúra” fogalmi viszonyát, a kelet-európai kérdést és végül a diákok és ifjúmunkások mozgalmi szövetkezését vitatta meg.

Név szerint főleg Jócsik Lajos és Zsolt László szociológiai, Berecz Kálmán kisebb- ségtudományi, Hornyánszky István és Wein Gyula építészeti, Krammer Jenő nevelésügyi és Peéry Rezső irodalompolitikai előadásai körül zajlott a vita. A szélesebb közönség számára néprajzi kiállítás nyílt, ezen jelent meg Győrffy István. Kiállították a Párizsból szlovenszkói körútra érkező Földi Rózsi szociofotó-anyagát, ennek megnyitásán hangzott el Ján Poničan szlovák költő üdvözlete. Népi-szociális munkáikkal külön irodalmi esten mutatkoztak be a közönségnek a Sarló írói: Kovács Endre, Morvay Gyula és Wenger János versekkel, Sellyei József és Szalatnai Rezső prózai írással.

A kongresszust, melynek egész vitaanyaga a következő évben A sarló jegyében címmel (elkobzás után második kiadásban is) megjelent, nem lehet tényleges jelentőségében értékelni, ha tekintetbe nem vesszük, hogy a mozgalom zárt nemzetiségi öncélúságából itt illeszkedett be a már régebben kibontakozott cseh és szlovák kommunista értelmiségi mozgalmak sorába, s ezzel vidéki erői országos összefüggésrendszerbe emelkedtek. A Vladimír Clementis és társai szerkesztésében már 1924 végén megindult Dav (Tömeg) című szlovák folyóirat körül évek során a fiatal szlovák nemzet kérdéseit marxi—lenini módszerességgel elemző, szlovák népi felemelkedést és nemzetközi osztályharcot egyesítő értelmiségi réteg tömörült, s ez az idősebb mozgalom most örömmel fedezte fel a Sarló csoportosulásában a maga forradalmi társát. Őszinte kölcsönösséget jelez, hogy az 1932-ben Zsolnán lezajlott szlovák értelmiségi kongresszus szívesen iktatta programjába a sarlósok szociográfiai módszerét, melyre a Sarló kongresszusa után Az Út hasábjain közölt szociográfiai anyag eléggé felhívta a figyelmet.

Bármely könnyen előítéletekbe fokozódó önszemlélődést és nemzeti kizárólagosságot feloldott Július Fučík felszólalása a Sarló kongresszusán. A kelet-európai kérdés vitanapján elhangzott rövid és velős beszédnek nemcsak az ad máig tartó jelentőséget, hogy szerzője tizenkét esztendő múlva a hitleristák börtönében vértanuságot szenvedett, hanem az a szellemi örökség is, amely Július Fučík tollával kommunista erkölcsi elvvé avatta az utódok számára, hogy „Szeretjük nemzetünket!” A jelszó félreérthetetlen nemzetköziségét éppen a Sarló kongresszusán elhangzott felszólalás igazolja világosan. Július Fučík a cseh nemzet uralkodó kisebbségétől magát megkülönböztetve e nemzet elnyomott és szenvedő túlnyomó többségének üzenetét tolmácsolta, s leszegezte: „A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök harcolnak, magyar értelmiségek a magyar proletariátus soraiban. A magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is, prágai, brünni, hradeci, ostravai értelmiségiek, s a többi elnyomott nemzet milliói.”

A beilleszkedés a forradalmi munkásmozgalom országos és nemzetközi kereteibe, a pártosság politikai kötelme nyilvánvalóan nem alakult ki a továbbiakban sem zökke