Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Balogh Edgár: A regösjárástól a munkásmozgalomig

nésmentesen, de a lényeg mind a mai napig tisztán megállapítható: a Sarló útja a 30-as évek válságidején bizonyítéka annak, hogy a kommunizmus gondolkodás- és cselekvésrendszerén meg lehetett közelíteni a következetes népbarátság, népismeret, népszolgálat értelmiségi fokozatait a dolgozó tömegekkel való azonosulásig, vagyis a nemzeti öntudat és szabadságtörekvés eszmei igényeiből kiindulva el lehetett érkezni a lenini normákig nemzet és osztály, kisebbség és többség, nemzetiség és nemzetköziség viszonylatában. A Sarló története az ideológiai kiérlelődés e fokán tulajdonképpen a Csehszlovákiai Kommunista Párt részévé válik, s kellőképpen csak e történeti keretben tárgyalható.

Kiderül ez azokból a vitákból is, amelyek a Sarló néhol nem reálisan vagy egyenesen utópisztikusán fogalmazott tételei körül Az Üt hasábjain zajlotak le, amikor is a parasztkérdésben elfoglalt sarlósálláspont, a nagybirtok-kisajátítás földosztás nélkül s a kisgazdaságok azonnali szövetkezetesítése került éles bírálat alá, majd az önrendelkezési jog és konföderációs elv dilemmáját kelleit tisztázni. Máról visszatekintve érthető, hogy a forradalmi taktika szempontjából a sarlósok balos túlzása akkor és ott helyreigazításra szorult, viszont kétségtelen, hogy az 1945 után bekövetkezett történelmi rendszerfordulat, a népi demokráciák forradalmi továbbjutása a szocialista nemzeti államokig, a földfoglaláson át valóságra váltotta a szocialista mezőgazdaság mind állami, mind szövetkezeti formáit, a kelet-európai szocialista integráció pedig a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamainak immár reális távlatnyitása.

A Sarló pártbeli szerepét e vitáknál tartósabban és ereményesebben jellemezte az intelligencia szocialista tudományos akcióiban való részvétel, Az Üt népi-nemzetiségi tartalombővülése, amellyel ez a folyóirat elvontságok helyett a kisebbségi valóság terepén ragadta meg a népharccá szélesülő osztályharc tárgykörét, s az irodalom és művészet e szakasz szükségleteinek megfelelő szocialista realizmusa (a proletkult-irányzatot a sarlósok a Vörös Barátság gyakorlatában népi jelleggel párosítva kivonták a mechanikus általánosságok légköréből, s — József Attilával egy szándékon — elvetették a magyar proletárirodalom túlzásairól ismert platform-tervezetét). A Sarló e pártos szakaszában — a népfrontpolitikát megelőzve — Leninnek a baloldaliság gyermekbetegségeiről írt munkájára támaszkodva védekezett a kommunista intelligencia soraiban talált anacionális, de elvontságaiban annál vérmesebb frakciós nyomása ellen, bár saját soraiban is meg kellett küzdenie a valóságtól elszakadó elméleti játékokkal. Ebben az időben a csehszlovákiai pártélet három magyar jelesével, a börtönből hazaérkező Major Istvánnal, a komáromi munkások vezető forradalmárával Steiner Gáborral, s a szocialista humánum gorkiji mesterével, Fábry Zoltánnal került közvetlen és termékeny munkabarátságba.

Ha végül is társadalomtudományi és politológiai műszóval kívánnók meghatározni a sarlósok mozgalmát, úgy fejeznők ki magunkat, hogy lényegében egy imperialista- ellenes nemzeti harcról volt szó minden szakaszban. A sarlósok a cseh burzsoázia nemzetiség-elnyomó politikája és Szlovenszkó gyarmatosítása ellen léptek fel, s jutottak el oda, hogy megtalálják leghűségesebb szövetségesüket, a nemzetközi munkás- osztályt. Az iparosítottabb nyugati és az elmaradottabb keleti országrészek ellentéte az egykorú Csehszlovákiában szolgáltatta számukra a modellt egy Nyugat-Európát és Kelet-Európát gazdaságilag és társadalmilag megkülönböztető történelmi felismerés számára, s a közös Duna-völgyi népsors veszélyét elsősorban a francia imperializmus kisantant-koncepciójában látták, amelyet a Tardieu-terv szélesebb dunai konföderációvá akart kifejleszteni, szovjet-ellenes éllel. Ezért kérte fel levélben a Sarló Károlyi Mihályt az 1932-es amszterdami antiimperialista és háborúellenes kongresszus alkalmából, hogy ott a kisebbségek kérdését is szóvá tegye, s Dobossy László, a sarlósok küldöttje erre a kongresszusra egy Kelet-Európa népeihez címzett kiáltvány tervezetér vitte magával, a kongresszus azonban annyi világesemény forgatagában a dunai szózatra nem figyelt fel.

A kelet-európai szabadság-koncepció jelentősége rendkívül megerősödött, amint Hitler 1933-as uralomrajutásával a nagynémet Drang nach Osten fenyegetése váltotta fel a francia behatolást. A nyugati súlypontváltozás már a marxizmus—leninizmus megismerése állapotában érte a Sarló nemzeti harcát, s érthetően kijelölte annak helyét az antifasizmus legkövetkezetesebb osztályfrontján. Utópista jelszavak helyébe a konkrét csehszlovákiai harcvállalás lépett, de történelmileg beérett a legszélesebb szláv-magyar-román antifasiszta összefogás elképzelése is. Nem véletlen, hogy a sár-