Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Bereck József: Elégtétel
Bereck József elégtétel Bemész, hangosan köszönsz, és leülsz a megszokott sarokba. Mire megállapítod, hogy ebben a kocsmában nincsenek rendkívüli napok, itt minden s mindenki a helyén van mindig, a kocsmáros már a pult szélére készíti a korsó sört, a féldeci és a doboz Marsot. Tíz harminc. A zsebedben — mintha csak éreznéd — különválik a többitől néhány pénzérme: tíz harminc. Kocsmába járásod céljának megszokott együttese azonban még mindig a pult szélén trónol. Sör, féldeci, cigaretta — jobb híján csendélet, gondolod, befelé mosolyogva. A kocsmárosra nézel. Ogy áll a pult mögött, mint a pap a szószéken: egyenes derékkal, fölényesen, jobbja a gondosan kiszidolozott réz-sörcsapon. El kell ismerned, hogy a pult mögött igazán jól fest. Nem szól azonban Totónak, mint mindig, hogy: lódulj, vidd oda a szokásosat a doktor úrnak, mert különben elárulja az elnöknek, tegnap úgy berúgtál, hogy marhatáp helyett fűrészport adtál a növendékborjúknak. Ilyenkor mindig nevettél, hangosan, miközben Totó feléd botladozott a rendszertelenül elhelyezett asztalok között. Általában kilötyögtette az italodat, s mindig azzal ügyetlenkedte eléd a poharakat, hogy láttam ám magát Szerdahelyen, doktor úr, egy nővel. Hiííí, micsoda jó nő volt, de ezt inkább már a többieknek mondta, szemmel láthatóan büszkén, hogy merő véletlen folytán ott lehetett Szerdahelyen, amikor a doktor úr egy príma nővel ment mégig az utcán. Ilyenkor csak tovább nevettél, mert nem tehettél mást, hiszen még mindig szörnyen röstellted, hogy fiatal állatorvos létedre ledoktoruraznak, pedig néhány hónap után rájöttél arra, hogy ezeknek az embereknek mindig szükségük van valakire, akit ledoktorurazhatnak. így hát csak nevettél, s mindig azt kérdezted Totótól, hogy mikor és hol, János, barna, szőke volt-e a lány? Rögtön sejtetted, persze, hogy erre az egészre elsőrsorban Totónak van szüksége, mert számára ez egyfajta bizonyítéka annak, hogy azért ő is megfordul a világban. Azt is tudtad, hogy mindent tagadnod kell Totó előtt, hogy ezzel feljogosítsd őt az egész sön/tés előtti hangoskodásra, hogy márpedig ő téged igenis látott, tegnap vagy tegnapelőtt, a Vámbéry utcában vagy hol a francban, igen, a cérnaüzlet előtt, ahová benzinkutat akarnak építeni... Csodálkozol, hogy a kocsmáros ezúttal nem szól neki, s Totó érthetően(?) nem mozdul. Vársz, türelmesen, de egyre határozottabban érzed, hogy itt valami nincs rendben. Kocsmába lárásod céljának szerény együttesét egy műanyag tálcán aztán a nyugdíjas bakter hozza az asztalodhoz, s te már lódulnál eléje, hogy azt azért mégse... De aztán nem mozdulsz, mert látod, nem kedveskedni akar a bakter, hogy ősszel megmentetted a malacát az orbánctól. Leteszi eléd a tálcát a sörfoltos abroszra, közelebb hajol, cinkosan, hunyorogva. Már azt is érzed, hogy olcsó dohánykeveréket szí, és nem érted, hogy az őszülés, miért éppen a dús, bozontos szemöldökével tett kivételt, amikor pillantásával a pult felé ránt: „Figyelje csak őket, doktor úr, megéri!” Vársz egy kicsit, aztán feltűnés nélkül székestül a pult felé fordulsz. Egy pillanat elég hozzá, hogy tisztán érezd: Totó szokásos ugratása ezúttal elmarad. Pedig Mária asszony, a kocsmáros fiatal felesége is itt van. Ritkán tűnik fel azonban a pult mögött. Csak akkor, ha emberkoszorú képződik a pult körül. Ha néha-néha idegenek tér-
