Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Bereck József: Elégtétel

nek be. Ketten-hárman, csoportosan. Ilyen tájban azonban ritkán tér be idegen a kocsmába. Azt is tudod, hogy hónap vége van, Mária asszony .a havi zárást csinálja a konyhában. Ez az ő feladata. Több iskolája van, mint a férjének.

Totó most is a megszokott helyén álldogál: a kasszagépnek szánt beugrásban, a pult bal oldalán. Sokkal részegebb, mint máskor ezidőben. Nem tudsz másra gondolni, mint hogy valami szokatlan történt, mielőtt bejöttél a kocsmába. A pillanatnyi helyzetből szeretnéd kikövetkeztetni a történteket. Érthetően nem sikerül. Fáradt vagy. Minden s mindenki a megszokott helyén. Csak mintha a levegőben dobolna valami: lágyan, alig hallhatóan, idegesitően. Lehet, persze, hogy csak a fáradtság teszi. A pultot fürkészed: szokatlan, de tény, hogy Totó sokkal részegebb, mint máskor ez óra tájban, s a kocsmáros szótlansága, mogorvasága egyenesen meghökkentő azok számára, akik ismerik. Valami történt tehát. Valaminek feltétlenül történnie kellett.

Akkor támadt benned először rokonszenv Totó iránt, amikor könyörtelenül leleplezték az érzelmeit. Ugyanígy állt ia pult mellett, abban iaz embernyi bemélyedésben a faiban, csak frissen borotváltan, gondozott hajjal, új ingben és farmernadrágban, amit aznap délután vett a jugoszláv kamionosoktól. A kocsmáros egyenesen odavolt, amikor meglátta; felhívta az egész sönités figyelmét, hogy ez már döfi, így kell kinézni egy huszonnyolc éves fiatalembernek, itt van, ni, mindjárt megvan a látszata, ha nem issza el a pénzét, ha egy kicsit a kobakját is használja. Láttad, hogy János (akkor még nem ragasztották rá a szerencsejáték-csúfnevet) szégyenlősen mosolyog, feszeng a beszélyedésben, s amikor a pult mögött álló Mária asszony is elismerően mustrálni kezdte, még nagyobb zavarba jött. Ezt látva a kocsmáros természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, tovább heccelte az elismerő szavak hallatára bárgyún vigyorgó fiút. Csak egyet nem értek, János, mondta, hamiskásan a söntésben ülők felé hunyorítva, miért nem jársz ite a lányok után, csak ezt az egyet nem értem, egy ilyen legényt bárhol szívesen fogadnának, hát nem igaz?... Egyenesen meglepődtél, amikor János egy mély lélegzetvétel után tisztán, valószínűleg a helyzettől ihletetten azt mondta a kocsmárosnak, hogy tudod, Ernő, akit én szeretek, nem szeret engem, a többi meg nem érdekel... s legyintett. Észrevetted te is, hogy közben félreérthetetlenül Mária asszonyra nézett, vesztére azonban, mert a kocsmáros is elkapta a kifejező pillantást. Észrevetted, hogy egy pillanatra megrökönyödik, aztán összecsapja keskeny, vékony ujjú tenyereit, te János, itt pusztuljak el, ha te nem vagy szerelmes a feleségembe ... Hát még ilyet, mondta színlelt elképedéssel, s a söntésben mindenki nevetett.

Ettől kezdve nem volt nyugta a fiúnak. Üres perceiben a kocsmáros állandóan vele foglalkozott. Az egész söntés szórakoztatására, természetesen. Egyszer azt bizonygatta neki, hogy ő bizony nem bánja, ha kikezd a feleségével, sőt, még hálás is lesz, ha időnként kisegíti őt férji kötelességei teljesítésében. Máskor meg a szemére vetette, hogy ki látott már ilyen melákot, nem használja ki, amikor Mária asszony egyedül van a kocsmában, pedig láthatná rajta a hajlandóságot; hát persze, csak a szája jár, nem is tudja, mit kell csinálni a nőkkel. Néha-néba Mária asszony Is belement a játékba. Egyszerre tartózkodóan és utánozhatatlanul kacéran.

A későbbiek során megfigyelhetted, Totó végső soron nem bánja, hogy így alakultak a dolgok, hogy kitudódott Mária asszony iránti titkolt szereleme. A faluban egy kicsit süsünek tartották, mert a hatodik osztályból kimaradt, s később, jól kereső borjú- gondozó létére sem adott magára. Jó keresetét elitta; igaz, nem duhajkodva, részegeskedve, inkább csöndesen, komótosan. Mint az öregek.

Sokszor gondoltad, hogy egy kis észt kellene adni ennek a fiúak, s akkor nem lenne semmi baj. Mert néha már egyenesen bosszantott: egykedvűen tűri, hogy csúfot űzzenek az érzelmeiből. Szimpla érzelmek, de mégis emberiek, gondoltad sokszor, nem ezt érdemelné. A kocsmáros néha az ízléstelenségektől sem riadt vissza, s Totó csak vigyorgott a bemélyedésben. Bizonyára maga is tudta, hogy csak ugratják, de bambán örült, hogy így Mária asszony közelében lehet, hogy a durva élcelődés árán1 állandóan foglalkoznak vele.

Némi elégtételként könyvelted el, hogy néha, amikor már többet ivott a szokásosnál, azért visszamondogatott a kocsmárosnak, hogy várd csak ki a végét, Ernő, ami késik, az nem múlik, hiszen látni rajtad, hogy te már úgysem bírod sokáig, hiába hencegsz ... Ilyenkor felvillanyozódott, egyfajta izgalmi állapot lett úrrá rajta, hevesebben hullámzó szőrös mellén lejjebb gombolta az ingét, a hangja rekedtté, fátyolossá vált, s az ujjai vaskapocsként fonódtak a pult peremére. Emlékszel, féltetted