Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Fogarassy László: A Magyar Tanácsköztársaság történetének legújabb irodalmáról

fordul elő abból az egyszerű okból, hogy a könyv megjelenése idején őt még Fleischhacker Rudolfnak híwták. Csak a helyi viszonyokkal ismerős történelmi kutató tudhatja, hogy Fleischhacker százados utólag megmagyarosította a nevét. (A II. világháború idején már Andorka Rezső néven volt tábornok, s azok -közé tartozott, akiknek az ellenforradalmi rendszer megbocsátotta tanácsköztársasági szereplésüket. j

133 napig tartott az első magyar proletáruralom, ebből 81 nap háborús volt. A közbeeső „békés" időszakban (1919. március 21—április 15., illetve június 25—július 19.) is gyakoriak voltak a fegyveres incidensek. Az első nyugalmi időszakot használta fel a tanácskormány a szocialista társadalmi rendszer bevezetésére. A poltikai és katonai vezetők álláspontja eltért: Kun Béla külügyi népbiztos, a tanácskormány tényleges feje ki akarta várni az orosz segítséget és a világforradalmat, s nem akarta elsietni a döntő összecsapást. Tombor vezérkari főnök viszont szerette volna elrendelni az azonnali általános mozgósítást, hogy az Ipoly mentéről Nyitra felé támadhasson. Károlyi Mihály bécsi küldetése és az ezt követő Smuts-féle misz- szió azt látszott bizonyítani, hogy Kunnak lesz igaza. Ha elfogadták volna a Smuts-féle ajánlatot, a Magyar Tanács- köztársaság birtokon belül lévén, feltétlenül megmentette volna Szatmárnémeti, Nagyvárad, Nagyszalonta (Arany János szülőhelye) és Arad városokat, esetleg Ruszka Krajna terüleitét, amelyeknek átadását még a sorsdöntő Vyx-jegyzék sem követelte. Nóvum számunkra, hogy Nagy Vince volt belügyminiszter, szatmári lakos volt a székely hadosztály parancsnokának politikai tanácsadója l Októbertől októberig című emlékiratai 1962-ben New Yorkban jelentek meg), Kratochvil altábornagy ugyanis az ellen- forradalom alatt megjelent könyvében a Károlyi-kormány politikai tényezőivel (és a szociáldemokráciával) fenntartott kapcsolatairól diszkréten hallgat. Arról nem volt szó, hogy a székely hadosztály a románok oldalán vegyen részt a tanácsköztársaság elleni hadjáratban (lásd 82. o.), mindenesetre a román levéltárak megnyitására volna szükség, hogy elfogadható módon föl lehessen dolgozni azokat az eseményeket, amelyek azzal végződtek, hogy a székely hadosztályt

a vörös és a román hadsereg közrefogta.

Elismeréssel kell nyugtázni a szerzőnek azt az elhatározását, hogy hozzányúlt az úgynevezett kényes kérdésekhez. Idetartoznak az alacsonyabb köz- igazgatási hatóságok által elkövetett, a központi szervek intézkedéseit sem respektáló túlkapások (122—123. o.), Cserny József különítményének (a Lenin- fiúknak) forradalmi törvényességet'sértő akciói, az antiszemitizmus, a dilettáns kiküldöttek melléfogásai falun, a parasztság barátságtalan magatartásának okai stb.

Kénytelenek vagyunk azonban ellentmondani annak a megállapításának, hogy „a fiatal, gyakorlott felső vezetéssel még nem rendelkező csehszlovák hadsereg irányítását olasz és francia tábornokok vették át“, tekintettel arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből nagyszámú cseh anyanyelvű tábornokot és vezérkari tisztet vettek át az új csehszlovák hadseregbe. S természetesen beléptek szlovák nemzetiségű tisztek is. Kizárólag politikai okok miatt került a hadsereg vezetése az olasz és francia katonai misszió kezébe, háttérbe szorítva olyan tapasztalt katonai vezetőket, mint a szépen dekorált Podhaj- ský altábornagy. (Lásd L. Kalhous: Bu- dování armády.)

Nyilvánvaló elírás a 193. oldalon, hogy a brucki magyar ellenforradalmárokat a Heimwehr fogta el, ment Volkswehr-t kellett volna írnia. Volkswehr volt 1920- ig az osztrák hadsereg hivatalos elnevezése, tehát ez nem azonos a Károlyiféle népőrséggel, amely Budapesten rendészeti és karhatalmi feladatot látott ni. A Heimwehr pedig — és ez köztudomású — később alakult osztrák jobboldali paramilitáris szervezet. Ugyancsak korrigálandónak tartom a 196. oldalon Hevesi Gyula, főleg azonban Rákosi Mátyás salgótarjáni csatában való szerepének méltatását. (Lásd cikkemet az Irodalmi Szemle 1969/3. számában.)

Megfelelő viszont Kun Béla értékelése. Sokáig az volt az elv, hogy Kun Béláról vagy semmit, vagy rosszat. Később pedig a másik végletbe estek: csak elismerő, dicsérő szavak hangzottak el róla. Kun Béla fanatikusan hitt a világforradalomban és az orosz segítségben, amikor pedig az elmaradt, akkor a magyar munkásságnak rótta fal, hogy nem