Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - FIGYELŐ - Varga Imre: Kézen állva (Tolnai Ottó: Sirálymellcsont)

kai végrehajtott akcióknak is igen mesz- szemenő következményei lehetnek. Példa rá a vilnai, a sziléziai, a karinthiai és a soproni kérdés. Van rá eset a Ká- rolyi-kormány történetében is: Balassagyarmat visszavétele. Még a békekonferencia is respektálta, hogy a magyar kormány nem ismerte el a Piccione tábornok által teremtett fait-accomplit. Nem kell lebecsülni a székely hadosztály teljesítményét sem, hiszen pl. Zilah- nál a románoknak — saját bevallásuk szerint — hét zászlóaljat kellett bevetniük a várost tartó székely zászlóalj ellen. Tény, hogy itt olyan leckét kaptak, hogy csak 1919 áprilisa közepén vállalkoztak a szatmár-csucsa-honcztői front áttörésére — miután háromszoros túlerőt gyűjtöttek össze.

Károlyi Mihályt pacifista politikájának csődje predesztinálta a bukásra, de végeredményben nem ellenforradalom, hanem proletárforradalom tett pontot az első népköztársaság története után, amikor a szociáldemokrácia Magyarországi Szocialista Párt néven egyesült a kommunistákkal s a III. internacionálé alapjára helyezkedett. Nem egészen négy hónap alatt érte el kitűzött célját a Kommunisták Magyarországi Pártja. A Wilsonban csalódott magyar nép Lenin zászlaja alatt kívánt igazságos békéhez jutni. „Elveszik szenünket, fánkat, vasunkat, érceinket, vasutainkat, elveszik megélhetésünket, és akkor már nincs mit veszítenünk, és már csak az élet és halál kérdése marad meg számunkra“ — így szónokolt a Károlyit elkísérő Böhm Szatmáron, aki akkor maga is egy szocialista világköztársaságban keresett kiutat, még maga sem sejtette, hogy kétszer fog emigrálni: először az ellenforradalom, másodszor egy újabb magyar proletárdiktatúra elől.

A szerző ez alkalommal nem használ lábjegyzeteket, hanem könyve végén külön fejezetben emlékezik meg felhasznált forrásairól. Ezt a megoldást elfogadhatónak lehet tartanunk, amellett jó kiegészítés a már említett Siklós-féle bibliográfiához.

Nem mulaszthatjuk el az olvasó figyelmét felhívni arra, hogy Hajdú Tibor műve folytatásával is elkészült: A Magyar Tanácsköztársaság története című monográfiáját, amely nagy mennyiségű új forrásanyag felhasználásával készült el, ugyancsak az 50. évforduló alkalmával fogja kibocsátani a Kossuth-kiadó.

Kirschner Béla könyve a Peidl-kormány hatnapos uralmáról időközben már meg is jelent — ennek az ismertetésére majd visszatérünk —, aki pedig már most teljes áttekintést kíván kapni az 1918. október 31-től 1919. augusztus 6-ig terjedő korszakról, annak Liptai Ervinnek a Tanácsköztársaság történetéről szóló népszerű kiadványát ajánljuk figyelmébe.

Fogarassy László

kézen állva

(Tolnai Ottó: Sirály mellcsont)

A költészet ártatlanság-fedezete sokat vesztett már értékéből: de még mindig új a fejreállított világ — a groteszk. Törekvésünk, hogy szavakból ostort fonjunk a világra, hiú vágy marad. A szó elég a kohókban, megfagy a mélyhűtőkben.

Nem volna kiút?!

Senkit sem lehet erejét felülmúló munkára kötelezni: aktuális igazzal. Viszont a költészet nemcsak munka és harc, hanem játék is: fogvájóval lyukat ütni magányunk burkán, vagy homoktortát adni az éhezőknek.

A költészetre nem felelet a vers. A költő az életét sohasem magyarázhatja meg önmagával. A költő felbukik a vékony fény-fonalakban, füvekben; fegyvere csak a szó. Előnye az, vagy hátránya? A verba non sunt verbera (a szavak nem ostorok) elcsépelt és elátkozott gondolat. Ma még féligazságnak sem kiáltható ki. Talán a szavak nem jelenthetnek tüskét, piócát vagy éppen buzogányt? Hazug, aki tagadja ezt. A szavak élete médiumszerű. Vajon nem él-e tovább a szó, mint a fegyver? Petőfi szavai elevenek: de hol vannak a forradalom hadiménesei, csorba kardpengéi? Ady sorai tovább kergetik ereinkben a vért, s hol vannak már az első tűzvihar rozsdás srapnelei, sáros puskái? A szavak nemcsak léteznek, hanem élnek is. S hogy a merev betű melegtestű, élő szóvá váljon, feltétele az ember. Mert az ember