Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - Fogarassy László: Aiz augusztusi dráma (1919)
Fogarassy László az augufztufi dráma Ebben a tanulmányban az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság összeomlásának hadtörténelmi szempontból figyelemreméltó következményeivel kívánunk foglalkozni, tekintettel arra, hogy a kutatók ezt a fontos részletkérdést nem vették kellően figyelembe. A proletárdiktatúra eseményeit feldolgozó történészeket azért nem érdekelte különösebben, mivel mondanivalójukat a tanácskormány leköszönésével általában lezárták, akik pedig a szakszervezeti és az utána jövő ellenforradalmi kormányra vonatkozó adatokat kutatták, azok nem vállalkoztak egy ide vonatkozó, teljesen különálló fejezetnek valamennyi összefüggést felölelő megírására. Amit erről a témáról eddig publikáltak, kizárólag jól vagy kevésbé jól feldolgozott részletkérdések halmaza, miközben feltáratlanul maradt egy cíomó fontos levéltári adat. 1919 júliusának utolsó harmadában a magyar vörös hadsereg a Tiszántúlon támadott. Az offenzíva kezdeti sikerek után összeroppant, a békekonferencia pedig július 27-én kiáltványban közölte a magyar néppel, hogy nem ismeri el a budapesti tanácskormányt. Ezt a kiáltványt a magyar sajtó közzétette, és mindenki, aki gondosan átolvasta, rájöhetett, hogy az antant egyszerűen negligálja a szegedi ellenforradalmi kormányt. Hiszen a magyar népet új kormány alakítására szólította fel azzal, hogy máskülönben nem kerül sor a gazdasági blokád megszüntetésére és a békekötésre. Ami ezután történt, annak minden külpolitikailag elszigetelt, katonailag legyőzött és éhező országban be kellett következnie. Foch tábornagy még a tiszai hadjárat előtt koncentrált támadást készített elő a magyar szocialista állam ellen, amelyben részt vett volna a román hadsereg fele, az egész csehszlovák hadsereg, két francia gyaloghadosztály és egy lovasdandár, a szerb hadsereg másfél gyalogos és egy lovas hadosztálya, összesen 220.000 emberrel.1 Azonkívül rendelkezésre állott a nagyrészt angol monitorokból álló, Bajánál összpontosult antantflotilla is. A magyar vörös hadsereg preventív háborúja több sikerrel járt volna, ha ugyanabban az időben az orosz és ukrán hadsereg is támad a Dnyeszter-fronton, hogy a románok kénytelenek legyenek csapataik egy részét a Tiszától Besszarábiába szállítani. Ezért tudtak a románok győzni a Tiszánál, ahol túlerejű gyalogsággal és lovassággal rendelkeztek. A magyar vörös hadseregnek ugyan erősebb volt a tüzérsége, de állandóan lőszerhiánnyal 'küszködött. A hadsereg politikai vezetői — köztük Landler Jenő, Kun Béla, Szántó Béla és Vágó Béla — július 31-én helyszíni tájékozódás alapján győződtek meg róla, hogy a románok elleni háború már elveszett. Megtagadta az engedelmességet az eddig kiválóan harcoló 6. hadosztály, a 2. dandár, sőt az idáig politikai és katonai szempontból százszázalékosan megbízható 1. budapesti vörös ezred is! Amikor Garbai Sándor Szikszón a tartalékban levő székely csapatokat. felszólította, hogy menjenek újból harcolni, a katonák puskát fogtak rá, és csak a tisztek fedezete alatt tudott épségben visszajutni az autójához.2 Ekíkor már biztos hírek érkeztek, hogy 1 Liptai Ervin: A magyar vörös hadsereg harcai 1919, Budapest 1960, 495 — 460. o. 2 Koréh Endre: Erdélyért: A székely hadosztály és dandár története 1918—1919, Budapest é. n., II. kötet, 146. o. (1919)
