Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - HAGYOMÁNY - Fogarassy László: A 6. vörös hadosztály és vezetői
a frontra. Egy 1920-ban hozott hadbírósági ítéletből tudjuk, hogy 1878-ban született Debrecenben, református vallású, elvált ember, megkapta a III. oszt. vaskoronarendet, a III. oszt. katonai érdemkeresztet, a katonai bronz érdemérmet, Károly-csapatkeresztet, jubileumi emlékérmet és emlékkeresztet.4 Földes Péter „A túlsó parton“ című könyvében — amely Stromfeld regényes életrajza — bohém természetű, amellett komoly felkészültségű és kötelességtudó katonatisztnek jellemzi Rabot. A bort és sört és természetesen a víg társaságot kedvelő Rab Ákosnak irodalmi hajlamai is voltak, valamelyes rokonságban is volt Zajzoni Rab István erdélyi íróval. A mozgósításkor bevonult a 23. honvédezredhez Nagy Endre író, akit a titkos írói ambícióknak hódoló Rab rögtön kiemelt a rajvonalból, és maga mellett jelölt ki neki kényelmesebb és kevésbé életveszélyes beosztást. Talán ez volt Nagy Endre szerencséje, különben írótársa, Bányai Elemér sorsára juthatott volna, aki a kárpáti harcokban elesett. Nagy Endre később viszonzásul, amikor Rab Ákos hadszíntéri szabadságát Budapesten töltötte, bevezette őt Ady Endre társaságába, és a nagy költőnek mint hamisítatlan erdélyi hőst mutatta be. (Ady és Nagy Endre még nagyváradi újságíró korukból ismerték egymást. | Rab Ákos igen jól érezte magát Ady Endre baráti körében, az írók és művészek között.’’ Hogy Nagy Endre egyáltalán nem túlzott, amikor mint jeles katonát mutatta be Adynak mulatni szerető és dilettáns író barátját, ennek bizonyítéka, hogy az első világháborús irodalom is megemlékezik róla, habár a fegyverszüneti egyezmények megkötése idején még csak zászlóaljparancsnok és alezredes volt.6 Az őszirózsás forradalom által létrejött népköztársaság hadseregében Rab Ákos nem teljesített szolgálatot, mert fárasztotta őt a katonatanácsi politika ellen folytatott Don Quijote-i színezetű szélmalomharc. (Emiatt akart Stromfeld is visszavonulni.) Amikor azonban a Tanácsköztársaságot kikiáltották, az ismeretes Vix-féle jegyzék hatására fölment a Hadügyi Népbiztosságra, és felajánlotta szolgálatait Tombor Jenő alezredesnek. Amikor ezt Tombor közölte Stromfelddel, aki akkoriban főcsoportfőnök volt, az kapott az alkalmon, mert Rab Ákos katonai erényeit jól ismerte. Azonnal magához hívatta, tájékoztatta a katonai helyzetről, és megbízta a 23. hadosztály parancsnokságával, amely rövidesen a 6. vörös hadoszállyá alakult át.7 A 6. hadosztály ebben az időben a székely hadosztály jobb szárnyához csatlakozva a román frontot tartotta Vaskóhtól délre Soborsinig, innen pedig a Maros-vonalat Szegedig. A 23., illetve 6. hadosztály csapatait a szegedi katonai kerületi parancsnokság állította ki. Már a Károlyi-kormány alatt is a legfegyelmezetlenebb alakulatok közé tartoztak. A hadosztályparancsnokság ugyan Kétegyházán alakult meg, de rövidesen Békéscsabára költözött, és ott is maradt mindaddig, amíg a románok meg nem közelítették Békéscsabát, és nem került sor ennek a kiürítésére. Ugyancsak a Károlyi-kormány idején történt meg Aradon, hogy az ottani 33. ezrednek egyik zászlóalja megtagadta az indulást Soborsinra, ha a katonák nem kapnak teljesen új fölszerelést. Fellner Andor, az ezred főbizalmija hasztalanul nógatta őket, hogy térjenek jobb belátásra (szegedi bakákat kellett volna felváltaniuk a fronton), a bizalmiak által fellázított katonák nem hajlottak szavára. Erre kijelentette, hogy ő „az egész helyőrség nevében ünnepélyesen megígérte, hogy a jegyeimet fönn fogják tartani. Mint szocialista adott szavához ragaszkodik, és ha a katonák továbbra is ellenkeznek, szemük láttára főbe lövi magát.“ Amikor még ez a felszólítás sem használt, Fellner a zászlóalj katonái előtt tényleg agyonlőtte magát.8 Böhm hadügyminiszter nemzeti hősnek nyilvánította Fellnert, aki 21 éves, zsidó vallású vasmunkás volt. Temetésére személyesen elutazott Aradra.9 Ezen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy az 1919 április második felében megindult román offenzíva elől a csapatok Honcztőtől és Soborsintől teljes felbomlásban özönlöttek a Tisza felé. A két páncélvonat és kisebb osztagok ugyan helytálltak, de az általános helyzeten változtatni nem tudtak. Érthető, hogy a hadosztályhoz kirendelt új politikai megbízott, Münnich Ferenc (elődje Abt Albin testőr- főhadnagy volt) április 22-én ilyen szövegű jelentést juttatott el a Hadügyi Népbiztossághoz: „Csapatparancsnokok egybehangzó jelentése és személyesen szerzett meggyőződésem szerint az eddigi rendkívüli nagy veszteségek oka a teljes fegyelmezetlenség. Ezen fegyelmezetlenség fő oka a parancsadás és így a vezetők hiánya. A parancs - adás és vezető azért hiányzik, mert hirtelen átmenet folytán a volt tisztek parancsoló tekintélye nincs meg. A legénység több ízben ignorálja és inzultálja őket. Az annyira
