Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Fogarassy László: A 6. vörös hadosztály és vezetői

jól bevált továbbszolgáló altiszti és egyéb altiszti vezetés teljesen megszűntnek mondható ... A jegy elem annyira süllyedt, hogy alosztályok harci beavatkozás nélkül a jrontot önhatalmúlag elhagyják... Münnich s. k., 6. hadosztályparancsnokság“10 Mün- nich egyébként Rab hadosztályparancsnok működésével meg volt elégedve,11 tehát elsősorban az ő érdeme, hogy a hadosztály csapatait — visszavonulás közben fölvéve a Viharsarokból katonai szolgálatra jelentkezőket — át lehetett vinni Szolnoknál a Tisza jobb partjára. Märdärescu tábornok emlékirataiból tudjuk, hogy a román királyi hadsereg az erdélyi fronton kétszeres túlerővel támadt, tehát az áprilisi hadjárat eleve kudarcra volt ítélve. A hadosztályparancsnokságnak erősebb demoralizáló hatást kellett kiegyensúlyoznia, mint 1848-ban Görgeynek a Schwechattól Budáig tartó retirálás idején.

Május 2-án 15 órakor Tombor Jenő alezredes a Hadügyi Népbiztosságról közölte Stromfeld vezérkari főnökkel, hogy a 6. hadosztály közvetlenül a Hadügyi Népbiztosságtól parancsot kapott, miszerint tárgyaljanak az ellenséggel arról, hogy a csapatok vagy fegyverrel, vagy pedig fegyver nélkül hazatérhessenek a békegarnisonjaikba.12 Ez azzal volt összefüggésben, hogy a Tanácskormány mind a három ellenséges országgal fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett. A Tanácsköztársaságot — mint ismeretes — májusban a magyar ipari munkásság mentette meg, amely fegyvert fogott, és Budapestről nyolc munkásezredet küldött a hadszíntérre.

A 6. hadosztály május 3-án mint hadseregtartalék Nagykörösön csoportosult. A helyi direktóriumok által toborzott és bevonultatott legénységgel kitöltötték a csapatkereteket. Miután a csapatok hajlandók voltak harcolni, a hadosztályt Hatván felé tolták el, hogy a salgótarjáni harcokba kellő időben beavatkozzon. A hadosztály tüzérsége egyébként a 101. arad-békési tüzérezredhez tartozott, később még megerősödött a 69. budai tüzérezreddel is. Ekkor a két tüzérezredet a 6. tüzérdandárba vonták össze, a gyalogezredek viszont már a Károlyi-kormány idején megkezdődött szervezési munkálatok idején a 46. és 101. dandárba tartoztak.

A félhivatalos cseh forrás (Ježek ezredes) adataiból ismeretes, hogy a csehszlovák haderő május 2-án kétszeres gyalogsági és háromszoros tüzérségi túlerővel indult a salgótarjáni bányák elfoglalására. (Konkrétan a II. dandár 8 zászlóaljjal és 3 üteggel.) Május 7-ie sikerült is birtokba vennie Szécsényt, Szarvaskőt és Pétervásárát. Hogy Salgótarján nem esett el, annak egyedül és kizárólag az az oka, hogy a 6. hadosztály élcsapatai május 8-án odaérkeztek, s a megerősített magyar front a május 10-i támadást visszaverte, Szécsényt fölszabadította, 11-én pedig Salgótarján és környéke teljesen fölszabadult az ellenfél nyomása alól. 12-én a 6. hadosztály elfoglalta Füleket és Rapot, a 3. hadosztály pedig visszavette elhagyott Ipoly menti állásait.

A vörös hadsereg főparancsnoksága május 14-én külön parancsban dicsérte meg a salgótarjáni harcokban résztvett csapatokat, külön kiemelte a 2., 6. és 8. páncélvonat szereplését, és név szerint fejezte ki elismerését Rab Ákos hadosztályparancsnoknak, Bengyel Sándor vezérkari főnöknek és Münnich Ferenc politikai megbízottnak.13

Mivel május 18-án a csehszlovák támadás Salgótarján ellen megújult — e célra nemcsak a II., hanem a III. és a IV. dandár csapatait is bevetették —, ugyanakkor megkezdődött a 6. hadosztály csapatainak elszállítása a déli frontra, Stromfeld azonnal visszairányította a 46. dandárt Salgótarján felé, amelynek segítségével sikerült a bekerített 80. dandárt felszabadítani és a második salgótarjáni csatát is megnyerni. A délről várt antant-támadás elmaradt, úgyhogy május utolsó napjaiban a 6. hadosztály- parancsnokságot a 101. dandár csapataival Miskolcra irányították. Május 30-án elfoglalta Frankhegyet és Szikszót. A 46. dandár ugyanakkor Losonc elfoglalásában működött közre, azután vasúton a 6. hadosztályhoz küldték.

A személyi kultusz idején nagymértékben meghamisították a történelmet a salgótarjáni harcokkal kapcsolatban. Rákosi Mátyást, az akkoriban jelentéktelen népbiztost tették meg Salgótarján megmentőjének. Ezt az érdemet annak idején az ellenforradalmi bíróság előtt is magának vindikálta, a levéltári iratanyag azonban cáfolja. Legelőször is, Rákosi Mátyás saját bevallása szerint 1919. május 3-án érkezett Salgótarjánba (Hevesi Gyula szerint 4-én vagy 5-én), és azonnal távozott is onnan, amikor a 6._ hadosztály csapatai beérkeztek. (Tehát május 9-én.) A Népszava április 27-i száma szerint Rákosinak politikai megbízotti minőségben a déli frontra volt beosztása. Viszont április végén Salgótarjánba érkezett Hevesi Gyula népbiztos, zsebében azzal a kine-