Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Földes Sándor
hagyomány Csanda Sándor Földes Sándor Forbáth Imre mellett a két világháború közötti líránk legjelentősebb avant- gardista, -expresszionista költője. Modernista, szocialista szabadversei absztraktabbak, nehezebben érthetők, mint Forbáthéi, s talán ez a fő oka, hogy máig sem jelent meg költészetéről egyetlen elemző tanulmány sem, s lírája a mai olvasóközönség előtt csaknem teljesen ismeretlen. Temesvárott született 1895- ben, filozófiát és jogot tanult, de tanulmányai befejezését megakadályozta az első világháború. Orosz fogságba esett, fogolyként bejárta Mongóliát, Mandzsúriát, részt vett az 1918/19-es magyarországi forradalomban, s ennek bukása után Csehszlovákiába jött, Komáromban telepedett le. Verseskötetei: Emberország (Komárom, 1922), Tömeg (Komárom, 1923), Némák indulója (Pozsony* 1935); elbeszélései: Én öltelek meg? (Komárom, 1926); egyfelvonásosai: Űj játékok, új színpadra (Komárom, 1926) címmel jelentek meg. A húszas évek elején a bécsi magyar avantgardisták folyóirataiban jelentek meg költeményei. A világháború és a forradalmak hatását tükröző költészetével mindenekelőtt politikai, forradalmi célokat szolgált. ,.Egyéni dicsőségre, még íróira sem tartok számot, életem teljes egészében harc a megalázottakért“ — írja versei elé Sziklay Ferencnek, az 1926-ban kiadott lírai antológiában. Első költeményein Ady szimbolizmusának, majd Kassák expresszionizmusának-aktivizmusának hatása érződik, s kezdetben még hagyományos, rímes-ritmusos verseket is ír. Szocialista eszméket, forradalmi humanizmust hirdető költeményeit Fábry Zoltán a húszas években az Emberirodalom termékeinek nevezte. Példaként idézzünk az Emberország c. kötet Előhangjából: Nyújtsd felém, Testvér, átkozott kezed, gyűlölt kezed, az élet-hideget — csontváz-ujjad legyen a szörnyű híd, mely igazult világokba bekapcsol, hogy keringjem poétás álmaim továbbra is Szép és Igaz körül... a Golgothás nagy Veled-rokonsága tegye könnyűvé az ítélkezést betűk, álmok és önmagam felett. „Testvéren“ már ekkor is mindig a proletárt, az elnyomottat értette, s expresszionista lírájában egyre radikálisabb, lázltóbb képekéit találunk. Harcot hirdet a hagyományos ízlés és költészet ellen,, úgy véli, hogy a forradalmi korszak költője nem énekelhet „cifra dalokat", a lírának is az osztályharcot, a forradalmi öntudatra ébresztést, az eljövendő változásokat kell szolgálnia, s ezzel függ össze, hogy a Tömeg című kötetében, 1923-ban a hagyományos formájú, rímes-ritmusos verseit már a „megtagadottak" közé sorolja. Radiká- lizálódó szocialista lírájában egyre több groteszk képet (ezzel az akkori világ zűrzavarát tűkrözteti), epikus, a köznapi életből vett motívumot és politikai programverset találunk.
