Hidrológiai tájékoztató, 2010

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Dudich Endre-dr. Fórisz István: A vast rézzé változtató besztercebányai érces vizek (a köznyelvben: Cement-Wasser) természettörténeti megfigyelése (írta pannóniai Bél Mátyás)

A vasat rézzé változtató besztercebányai érces vizek (a köznyelvben: CementWasser) természettörténeti megfigyelése írta pannóniai BÉL MÁTYÁS a Londoni Királyi Társaság és a Berlini Királyi Tudományos Társaság tagja Hans Sloane baronet úrhoz, a Londoni Királyi Társaság elnökéhez intézett levelében • * • [Eredetileg megjelent: Royal Society of London, Philosophical Transactions, Numb.450, 351-361, Oct.-Nov. 1738, latin nyelven.] 1 .§. A besztercebányai érces vizek [E bányászváros történetéről az „Új Magyarország' II. kötetében (409. és köv. old.) lehet olvasni.] híresek a tudósok körében. Említi őket Athanasius Kir-cher (,^4 földalatti világ", 2. kötet, 185. oldal), Edward Brown (,JEmlékezetes utazásainak" 186. oldalán), és Jakob Toll (az „Uti levelekében, V/191, oldal), a kevésbé jelentős szerzőket nem is említve. Nem célunk, hogy az ő véleményüket és a köznépi elbeszéléseket ismertessük és elbíráljuk. Elegendő arról beszámolni, amit a saját szemünkkel láttunk és amit a barátaink tapasztaltak. 2.§. Ezek a vizek Besztercebányától egy mérföldnyire [másfél kilométerre] északra fakadnak, az Úrvölgy (németül Herrn-Grund) nevű nagy kiterjedésű rézbányában. Hogy mikor fedezték fel és figyelték meg őket, az bizonytalan és kétséges, ha a néphagyományoktól eltekintünk. Annyi bizonyos, hogy Georgius Agricola (Georg Bauer, a németek Pliniusa) idejében még nem voltak ismertek, minthogy ő hallgat róluk. Ugyanis amikor a Fossziliák (As-ványok) természetéről írt könyve IX. részének 147. oldalán gondosan megemlékezik a hasonlójellegű schmolnitzi / szomolnoki [Ezt a bányavárost (Szomolnokot) és érces vizeit megemlítettük Szepes vármegye történetét tárgyalva a ,Magyarország történetese, művünk Prodromusában (Bevezetésében), 119.old., §.111.2.] vizekről, a beszterce-bányaiakról hallgat, jóllehet az egyéb vizeket és a fémeket megemlíti. Egyébként azt állítják, hogy a szóban forgó vizek 1605ben váltak ismertté, azon zavargások idején, amelyeket a szerencsés és félelmetes vezér, Botskay vezetett. Besztercebánya városát akkor kifosztották és felégették. A gyilkos fajzat a bányászati létesítményeket sem kímélte. A bányászok vagyonkájukat a bánya hozzáférhetetlen mélyébe menekítették, nehogy az ellenség kezére kerüljön. Ezek között voltak vasból készült tárgyak is, pl. kalapácsok és buzogányok. Ezek több mint egy hónapig voltak nyirkos helyen. Botskay csapatainak elvonultával előszedték és a levegőn megrongálódottnak találták azokat. Mégpedig annál erősebben megrongálódottnak, minél nedvesebb helyen voltak. Ezt annak bizonyítékaként értelmezték, hogy a bányajáratok oldaláról itt-ott csepegő vizeknek ércesítő ereje van. Ezért aztán ezeket a vizeket szomolnoki szokás szerint kádakba gyűjtötték. A vágatokat („kamrákat") ezután lezárták, hogy a köznép ne férhessen hozzájuk. III.§. Amint egy kis figyelmet fordítottak a dologra, hamarosan tisztázódott, mily mértékben hatékonyak ezek az érces, vagy vitriolosnak is nevezhető vizek. Eszerint annyi színtiszta réz nyerhető ki, amennyi vasat a vízbe tettünk. A réz előállításának ez a módja annyira előnyösnek bizonyult, hogy már húsz „kamra" működik. Ezekből legalább kettőt ismertetni fogunk. A többit ezek alapján már könnyű elképzelni. A legjelesebb az, amely merőlegesen 75 ölnyi [= 136,5m] kanyargós és lépcsős járaton át gyalogszerrel közelíthető meg. [A németek ezt a lejárót Manns-Fahrt nak (ember-járatnak) hívják.] Az érces víz cseppenként buggyan ki a bányavágat oldalfalán. A vizet először egy kisebbfajta üstben fogják fel, majd egy nagyobb, több rekeszre osztott kádba töltik át. A kisebbik üstbe kisebb vastárgyakat tesznek, lópatkókat és más ilyesmit. Ezek három-négy hét alatt, eredeti formájukat megtartva, valamivel könnyebb érccé alakulnak át. Ugyanis a vas lassacskán erodálódik. Először sárgás színű, iszapos hártya jelenik meg a víz felszínén. Ez azután mint valami olajos iszap, lassanként a Marsra [a vasra] tapad, még mielőtt az teljesen erodálódna. Ezt a bányászok Schmund-nak [maszatnak] hívják. Havonta egy külön, magasabban fekvő kamrába helyezik át, hogy a nedvesség eltávozhasson belőle. Ezt mindaddig csinálják, amíg a vas teljesen vagy legalább nagyrészt el nem fogy. - Ennyit az első kamráról. IV.§. A másik kamra 15 öllel [= 27m] mélyebben van, és ,Jfosszúnak" nevezik. Ugyanis alig 2 öl [= 3,64m] széles, viszont 25 öl [= 45,5m] hosszú. Ebben bővebben csorog az érces víz, mint a többi kamrában. A falból és a mellékkamrákból a bányában cseppenként szivárog, de van két állandó csurgó is. Ezek az aljzat egyenetlenségeit folyamatosan feltöltik vízzel. Mindkét csurgó dél felől közelíthető meg. Az első a kamra bejáratától balra három lépésre van, a másik öt lépéssel beljebb. Hogy ezek a vizek ne folyjanak el felhasználatlanul, kis csatornákkal részben medencékbe, részben négyszögletes kádakba vezetik őket. Ott aztán a vizekkel foglalkozók új és ócska-vasat dobnak azokba. Megfigyeltük, hogy ezeket a tárolókat úgy helyezik el, hogy egy csepp víz se vesszen kárba. Amint egy kád megtelik, a túlfolyó víz egy másikba kerül, és így tovább. Azonban ennek során a víz hatékonysága nagyon lecsökken. Az elsőben még gyorsan és erősen kikezdi a vasat, a másodikban és harmadikban már lassabban és gyengébben. Ebben a kamrában a fal közepe táján sajátos, átlátszó víz szivárog. Ezt egy külön üstben gyűjtik 67