Hidrológiai tájékoztató, 1997

2. szám, október - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Hartmann László: Beszámoló a Szegedi Területi Szervezet 1996. évi erdélyi tanulmányútjáról

padlásokra menekültek, s a nagy hidegben több napot ott tartózkodtak. Az árvíz Máriaradnán is pusztított. Az áldozatok számát itt kétszázra (!?) becsülték. A Maros 1784. január 10-e körül kezdett apadni, de miután sok volt a jég és még nagy hó (másfél embermagasságnyi!) feküdt a területen, újabb áradástól tartottak. A Maros februárban valóban megáradt, s a szokásosnál jóval nagyobb térséget árasztott el. Arad, Radna, Lippa és sok más helység teljesen víz alá került. Az aradi főpiacra - az öt év előtt épített védgátakat áttörve - 1784. február 5-én tört be az árvíz. A Rácváros szenvedett legtöbbet. Radna és Lippa lakosai közül sokan a hegyekre menekültek. A jég két hónapig és tizenkét napig állt a Maroson, s csak március 11 -én indult meg. Március 25-én az árvíz újból elöntötte a sokat szenvedett Arad városát, és erősen megrongálta a hidakat és védgátakat. 1785. április 4-én - a sok helyütt ölnyi magas hó olvadását követően - a Nagy-Küküllő Segesvárnál kilépett medréből, április 6-án nagy eső esett, s a víz annyira megáradt, hogy a Várhegy lábáig ért. A város nyugati és északi részén fekvő majorságok és kertek víz alatt állottak, az itteni lakosok a Várhegyre menekültek. Április elején a hirtelen olvadás miatt a Maros is sok helyen kilépett medréből. Arad városát április 67-én öntötte el a víz, mely néhol az ablakon is befolyt; az emberek a padláson kerestek menedéket. Április 8-án az ár a város feletti gátat és a nagy töltéseket áttörve a város magasabb részeit is elöntötte. 20-án, a víz elapadása után, több alacsonyabb ház összeomlott. Az április végi esők ismét áradást okoztak, de ez újabb veszedelmet nem jelentett, mert az átszakadt gátakon a víz szabadon folyhatott. A bajokat tetézték a májusi viharok, melyek soha nem tapasztalt erővel pusztítottak. 1789. február közepén a Maros jege mindenfelé mozgásban volt, és a környékbeli helységekben nem kevés kárt okozott az árvíz. A nyári nagy szárazság után szeptemberben rendkívüli esőzések keltettek többfelé árvizet, pl. a Küküllőkön. 1791. november 6-án a Maros és az Aranyos partjaikból kiléptek, s az árvíz a takarmányokban nagy károkat okozott. A Maros áradása Alsó-Fehér megyében sok takarmányt elvitt. 1793. június elején az esős idő hatására a Maros úgy kiáradt, hogy az utazást heteken át akadályozta. Szántóföldek, rétek eliszapolódtak, emberek is elpusztultak. Aradnál június 10-én tört ki a Maros. Júliusban Szeged környékén a Maros és a Tisza vize rendkívüli mértékben megnövekedett, kiömlött a mezőkre, elnyomta a kaszálni való füvet, elhordta a boglyákba rakott szénát. 1799 februárjában Aradon a Maros árvize miatt sok ember a padlásra menekült. A fenti összeállításból megállapítható, hogy a Maroson a XVIII. században átlagosan minden harmadik évben kialakult említésre méltó árvíz, melyekből legalább öt-hat katasztrofális méretű volt. Viszonylag bővebben tudtunk beszámolni az 1751. évi karácsonyi jeges árvízről, az 1771. évi nyári árvízről, az 1783. decemberi jeges árvízről, mely áthúzódó» 1784 elejére is, és az 1785. áprilisi hóolvadásból-csőkből keletkezett árvízről. Feltűnő a sok téli árvíz, amelynek az a magyarázata, hogy a télen alacsony vízjárású Maros porondjai fölött a víz könnyen befagyott, és így sokszor szinte az egész folyón jégtorlaszok keletkeztek. Makó város helyzetén sokat javított az 1754. évi folyószabályozás, amikor a várost egyre jobban megközelítő veszedelmes kanyart átvágták. Részletesebb kutatások nyomán valószínűleg több - itt nem ismertetett - marosi árvízre is fény derülne, illetve az árvizek még nagyobb pusztító hatását ismernénk meg. De már vázlatos áttekintésünk is meggyőzhet mindenkit arról, hogy a XIX. században kibontakozó folyószabályozási és ármentesítési munkálatokra a Maros esetében is nagy szükség volt. IRODALOM [ 1 ] Blazovieh Lász!ó(szerk.): Makó története a kezdetektől 1849-ig. Makó monográfiája. 4. kötet. Makó, 1993. [2] Eperjesy Kálmán: A Maros szabályozása Makónál 1754-ben. Csanád vármegyei Könyvtár. Makó, 1927. [3] Gaal Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának Iefrása. Arad, 1898. [4] Lakatos Ottó: Arad története. II. kötet. Arad. 1881. [5] Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 17011800-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete 1996. évi erdélyi tanulmányútjáról Az MHT Szegcdi Területi Szervezete 1996. május 27—30-ig tanulmányutat szervezett Erdélybe (1. ábra). Az első napon Battonyánál léptük át az országhatárt. Aradon dr. Pogány András temesvári professzor vezetésével fejet hajtottunk az aradi vértanúk emlékművénél, megszemléltük a városi partfalat, majd az Angyalkút község határában levő lippai vízkivételi művet tanulmányozhattuk 1. kép). A hatalmas szivattyúk a víz felszínén foglalnak helyet, minek következtében a vízszint változásakor hol lejjebb, hol feljebb vannak a parthoz viszonyítva. Ebből következően a vizet szállító csővezetéknek is van bizonyos nagyságú függőleges irányú elmozdulása a fix talajon levő távvezetékhez viszonyítva. Ezt a korrekciót a román szakemberek igen ,.rugalmasan" oldották meg, ugyanis egy hatalmas traktor gumiköpenyt alkalmaztak a fix csővezeték és a szivattyúegység helyét változtató csővezetékének összekötésére. A vízkivételi mű teljesítménye 6 m'/sec. Ezután Lippán át Máriaradnára érkeztünk, ahol a templom megtekintését követően utunkat tovább folytattuk Déva felé a Maros völgyében. Lippa vára is a többi vár sorsára jutott, mint ismeretes, a karlócai békeszerződés következményeként lerombolták, ugyanis történelmi stratégiai hely volt egykor. A Maros völgyének szemet gyönyörkedtető tájain vezetett utunk tovább és közben - mint már utazásaink során annyiszor - ismét hallgathattuk dr. Vitális György értékes és szép előadását, mely természetesen mindig szinkronban van annak a tájnak a geológiai, földrajzi nevezetességeivel, ahol éppen járunk. Az útközben elhangzott előadás megkoronázásaként és annak bizonyságául a messzeségből már kirajzolódnak az andezit-lávából és -tufából álló dévai Várhegy, illetve Déva várának romjai. Déva már a neolit kortól kezdődően lakott hely volt, s középkori történelmi szerepét főleg várának köszönhette. A 371 m magasan fekvő várat mi is „meghódítottuk". Mint tudjuk, e vár építéséhez fűződik a Kőműves Kelemen népballada 35