Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Hartman László: Beszámoló az 1996. évi kelet-szlovákiai tanulmányútról

1. kép. A Szinnai-kő alatti Nagy-Tengerszem-tó Remetehámortól északra (Fotó: Hartman László) Az 1. táblázatban szereplő kőzetnevek közül magyarázatra szorul a culluviális üledék, ez a talajból, kőzettörmelékből, talajmozgással, esővel, áradással összemosott heterogén üledék; valamint a flis, ami a Kárpátok és más gyűrt hegységek peremén elterjedt homokkő, márga és agyagrétegek szakaszos ismétlődéséből felépülő kréta és harmadidőszaki tengeri rétegsor. A geoszinklinálisok kiemelkedésének kezdeti stádiumát jelzi! Ez a táj pásztor és favágó települések vidéke. A régi népi hagyományok gyöngyszemei fedezhetők fel még napjainkban is errefelé. A sok látnivaló közül a mérfalvai és a rózsadombi fatemplomokban különösképpen gyönyörködhettünk. A templomok békét sugalló csöndjéből indulunk tovább a Dukla-hágó felé és az évezredes kereskedelmi útvonalon érkezünk fel a hágó tetejére. E hágó az Északkeleti-Kárpátok legalacsonyabb pontja ezért egyik legforgalmasabb hágója is. A Dukla-hágó térségében mind az I., mind a II. világháborúban a legádázabb harcok dúltak. 1944 őszén több, mint 140 000 katona állt egymással szemben. A harcszlntér területén itt maradt fegyverzetek, ágyúk, tankok és repülőgépek most is itt láthatók. A díszcsarnokos Nemzeti Emlékmű a Halálvölgynek is nevezett helyen azt hirdeti, hogy az alkotó elmék, az építő emberek, hogyan váltak pusztítóvá, rombolóvá a háborúk folyamán. Az 57 m magas kilátótoronyhoz - ahonnan az egész csatatér áttekinthető - vezető út mellett közvetlenül a lengyel határ van, s tetszés szerint át lehet és át is sétáltunk Lengyelországba és vissza. Felsővízköz - ahol utunk vezet - a hegyi pásztorkodás és az erdőművelés jellegzetes tája. Szomorú háborús emlék a 33 m magas kőoszlop. A határban 12 sírban 9000 katona alussza örök álmát. A Ladomér folyó völgyében megyünk tovább festői tájakon át ismét a mai úticélunk utolsó állomása, Bártfafürdő felé. Ezen a vidéken 1900 körül olajat kerestek. Az első mélyfúrásra 1912ben került sor és 831 m-ig hatoltak le. A minta alapján megállapították, hogy a közelben helyezkedik el a szénhidrogéntartalmú réteg. A fúrást tovább folytatták és 844 m-ben olajnyomot találtak. Egészen 1200 m-ig fúrtak le, sajnos azonban jelentéktelen mennyiségű olajat észleltek csupán. A második fúrási kísérlet sem hozott eredményt. Mindezekről bővebben az 1907-es és az 1912-es Földtani Közlönyben olvashatunk. Bártfafürdőre (318 m) a Hotel Mineralba érve rövid pihenő után szinte az egész gyógyászati és üdülőcentrumot bejártuk. E hely gyógyvizét évszázadok óta ismerik. Vendégfogadóját 1474-ben egy bártfai polgár kezdte építeni. Alkalikus sós, illetve vasas savanyúvize sok betegség gyógyítója, ivócsarnoka modern. A körülötte levő fenyvesek ontják magukból a gyantás illatot. Mindezek a természeti jelenségek különleges látnivalót ajándékoznak az ide látogatóknak. Nem véletlen tehát, hogy e helyet híres vendégek látogatták egykor, többek között I. Sándor cár és Erzsébet magyar királyné is. A skanzent a korabeli épületek, faházak, fatemplomok, szobrok és sétányok varázsolják még hangulatosabbá. A történelmi múlt sugallata itt léptennyomon a szó szoros értelmében kísérti az embert. Egy szép szanatóriumi épület bejárata mellett a falon tábla és rajta magyar nyelvű szöveg, fme: Felavattatott Főtisztelendő: Korányi Antal esperes-plébános által RHODY ALAJOS polgármester idejében 1893. Séta közben az alkonyatban Erzsébet királyné szobrát tekintjük meg. A harmadik nap reggelén a körülöttünk levő hegyeket és erdőket még ködfátyol borítja, de Bártfára érkezve már ragyogó napsütés van. Rövid városnézésünk során megszemlélhettük a 13. században épült gótikus templomot és a 14. században épült romantikus hangulatú városrészt. Műemlékek sokasága látható itt. Egykor a várat körülhatároló bástyák, őrtornyok mind-mind különleges látnivalók ebben a szép városban. Szinte úgy érzi magát az ember, mintha visszafelé menne az időben és a történelemben. A Poprád völgyében megyünk tovább Ólubló felé. A Poprád folyó bal partján mintegy 200 m magasságban láthatók Lubló várának romjai, maíadványai. A vár történetét az évszázados falak között hallgathatjuk. A krónika szerint a vár építésének ideje 1250-1300 körül volt. Az első írásos feljegyzés 1311-ből származik. A15 helyiségből álló vár minden részét végigjártuk. A várbörtönben levő bilincsek és láncok még ma is félelmetes érzést ébresztenek a mai kor emberében. A vár látogatásának befejeztével a Poprád folyó völgyében haladunk tovább. A messzeségben a Tátrának még most is havas csúcsai látszanak a ködfátyolon át. A Szepesi-Magurába érkezve egyszer csak a fenyőóriások közül kipillantva meglátjuk e táj egyik legszebb földrajzi és földtani csodáját, a 20 m átmérőjű, kb. 1 m magasságú édesvízi mészkőből álló éles peremmel körülvett forrástó magasba emelkedő, kehelyszerű forráskráterét (2. kép). A tó látványa a nem mindennapi események közé sorolható. Meghatódva néztük mindannyian az évszázadok, netán évezredek óta bugyogó meszes-szénsavas forrástó tükörsima vizét. A tó felülete 284 m

2. A víz hőmérséklete 24,2 °C. A vízhozam a helyszíni mérésünk alapján - melyet Gruber György geológus mérnökkel végeztünk - 800 l/min. A tó vize a tó közepén csendesen bugyog. A forrástó elfolyó vizéből kiváló mésztufa a lehulló levelekre, gallyakra rárakódva szép képződményeket alkot. A vízből kiváló mészkéreg itt mindenütt megtalálható mind a parton, mind a lefolyó víz medrében. A forrástón kívül itt még sok forrás fakad és ezt az alkalitikus, meszes, szénsavas vizet gyógyászati célokra hasznosítják. A park közepén levő épület megkapó érdekességű édesvízi mészkő összletre települ (lásd: Földtani Közlöny, 1981). Búcsút intve e szép földtani képződménynek, a Poprád folyó 2. kép. A felsőruzsbachi forrástó (Fotó: Márton Gyula) csillogó vize kísér bennünket tovább. Először Palocsa várának romjai integetnek felénk. Később Tarkő vára tűnik fel Héthárs irányába Eperjes felé. Kísérőnk itt a Csergő patak, mely rövidesen hűtlenül elhagy bennünket, ugyanis időközben a Tarca partján fekvő Eperjesre érkeztünk. A térképre nézve nem is gondolná az ember, hogy Eperjes Kassa után KeletSzlovákia második legnagyobb városa. E város már azÁrpádok korában nagyjelentőségű volt, ugyanis fontos szerepet játszott a Nagyalföld és a Balti-tenger felé irányuló kereskedelemben. Eperjes ősi város. A monda szerint 1132-ben II. (Vak) Béla alapította. E szép város érdemtelenül sok szenvedést élt át, de legszomorúbb talán az „eperjesi hóhér" Caraffa tábornok vérengzése volt, minek következtében 300 eperjesi embert pusztíttatott el a kínpadon. Természetesen e városnak szebb története, emléke is van, hisz a Tarca parti .Athénnak" a művelődésben jelentős szerepe volt. A városi séta során tucatnyi idegenforgalmi, történelmi jelentőségű látnivaló kínálkozik. Mindezekről oldalakon át lehetne Írni. Talán illik megemlíteni a Rákóczi házat, a régi bástyatornyot, az evangélikus kollégiumot és még sorolhatnám tovább. A negyedik napon Eperjestől a Sóvári-hegység északibb részén vezet tovább a sóbányászat egykori fellegvárába Tótsóvárra. 52