Hidrológiai tájékoztató, 1989

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Dobos Irma: Ásványvizek artézi kutas feltárása a Nyugati-Kárpátokban

hidrogénkarbonátos hévforrás tevékenység az alsópannoniai alemeletben már megkezdődött, továbbá, hogy a pannóniai emeleten belül többször megismétlődő hévforrás működés bizonyítható az édesvízi mészkövek alapján. Sőt, a Svájci úti mészkövekben feltárt kalcit telérek alapján felső-pannoniai alemeletben felújuló posztvulkáni hatás is kimutatható. IRODALOM [1] Alföldi L.: Budapesti hévizek. VITUKI Közlemények, 20. Bp., 1979. [2] FTV: Talajmechanikai és mérnökgeológiai szakvélemények. Adattár. Kézirat. 1960—1988. [31 Jakucs L.: Üjabb hozzászólás a Budai-hegység hidrotermáinak eredetéhez. Hidrológiai Közlöny, 30. 5—6. 1950. 233— 235. [4] Jámbor A.: A Dunántúli-Középhegység pannóniai képződményei. A MAFI Evkönyve, 62. 1980. 1—129. [5] Jámbor A.: Szigethegységeink és környezetük pannóniai képződményeinek fáciestípusai és ősföldrajzi jelentőségük. Földtani Közlöny, 110. 3—4. 1980. 498—511. [6] Kordos L.: Neogene vertebrata biostratigraphy ín Hungary. A MAFI Evkönyve, 70. 1985. 393—396. [7] Kretzoi M.: Fontosabb szórvány leletek a MAFI gerinces gyűjteményében. A MAFI E

vi Jel. 1978-ról, 1980. 347—358. [8] Scheuer Gy.—

Schweitzer F.: A budai hévforrások fejlődéstörténete a felsőpannontól napjainkig. Hidrológiai Közlöny, 60. 11. 1980. 492—501. [9] Schréler Z.: Harmadkori és pleisztocén hévforrások tevékenységének nyomai a Budai-hegyekben. A MAVI Evkönyve, 19. 1912. 181—231. [10] Szentiványi F.: Adatok a Nagy-Svábhegyen és környékén előforduló levantei mészkő geológiai és paleontológia! viszonyainak ismeretéhez. Doktori ért. Bp. 1932. [11] Vitális Gy.—Hegyi I.-né: Hidrotermális kőzetelváltozások a Dunai andezithegységgel határos dolomitterületeken. Hidrológiai Közlöny, 54. 12. 1973. 562—569. [12] Vitális Gy.—Hegyi I.-né: Adatok a Budapest térségi édesvízi mészkövek genetikájához. Hidrológiai Közlöny, 62., 2., 1982. 73—82. [13] Wein Gy.: A Budai-hegység tektonikája. MAFI Alkalmi Kiadvány. Bp. 1977. 76. Ásványvizek artézi kutas feltárása a Nyugati-Kárpátokban* DR. DOBOS IRMA A felvidéki fürdők fejlesztésének kezdete A magyarországi gyógyfürdők jelentős fejlődése II. József alatt, a felvilágosult abszolútizmus időszakában kezdődött, amely a gyógyvizek újabb analízise révén a palackozott ásványvíz bel- és külföldi értékesítésében, valamint a gyógy-idegenforgalom fellendülésében nyilvánult meg. Ekkor a gyógyfürdőket valóban a gyógyulni vágyók keresték fel, míg a 19. század elején már mind több az olyan hely, amelyet — kihasználva a hazai olcsóbb árakat — a szórakozók tömege árasztott el. Állandóan fejlesztett, színvonalas fürdő azért több is akadt az országban, ragaszkodva igazi céljuk betöltéséhez, s ezeket, mint a balatonfüredit és a trencsénteplicit, a tulajdonos üzemeltette. Ahol bérlők váltogatták egymást, ott természetesen a fejlesztés lassúbb ütemű volt. A külföldiek három helyet látogattak erőteljesen, így a lengyelek Bártfafürdőt és Üj-Lublót, a románok Erdélyben Élőpatakot. A közkedvelt fürdők azután mind többet áldoztak a nagyobb vendégforgalom fogadására annál is inkább, mivel fokozatosan előtérbe került a hazai táj megismerése és felfedezése. A reformkorban (1825—1848) főként a polgárság tudatosan választotta pihenésre a belföldi fürdőket, a hazai arisztokrácia viszont divatból Karlsbadot és a Bécs melletti Badent kereste fel. Míg a 18. század végéig főleg a gyógyvizek természettudományos leírása, addig az 1800-as évek elején a fürdőirodalmon keresztül a mind több fürdővendég megnyerése a cél. Kezd elterjedni a romantikus elemek és a történeti adatok beépítése a fürdők múltjának leírásába. A helyi ismertetéseket az ötvenes években az útikalauzok követik, amelyek újabb lehetőséget teremtenek a tágabb környezet történetének bemutatására. Szerencsés esetben ki lehetett deríteni több neves személy gyógyulásának körülményeit vagy olyanok nyilatkozatát, akik a gyógyfürdőben visszanyerték egészségüket. Bártfafürdő forgalmának egyik fellendítője pl. az a lengyel nemes volt, aki gyógyulásáról szóló nyilatkozatát kifüggesztette, s ezt a szöveget a későbbiekben már minden fürdőkalauz tartalmazta. * ,,A Nyugati-Kárpátok földtani kutatásának története" c. trilateral szimpozionra (Selmecbánya, 1988. okt. 3—7.) bejelentett előadás magyar nyelvű változata. A fürdőhely központja a fürdőház és a helybeli ivókúrát szolgáló gyógyforrás vagy gyógykút. Az épületek hagyománytiszteletből és az idényjelleg miatt főként fából készültek, s csak a 19. század első felében — leginkább klasszicista stílusban — a kőépület kezd tért hódítani. Ezzel egy időben a nyitott oszlopokra helyezett, tetővel fedett forrásokat fa helyett kőbe foglalták [13]. Trencsénteplicen az igényesebb fürdőmedencét is kőfallal vették körül és fával burkolták. A sok kedvező hőmérsékletű hévforrással a medencék feltöltését olyképpen oldották meg, hogy azokat a forrásokra telepítették és így csak túlfolyóról kellett gondoskodni. Az Illésházyak a fürdőt saját költségükön tartották fenn és így sem a fürdésért, sem az ottani tárgyak használatáért nem kellett senkinek fizetni. Ez a kedvezmény, az állandó fejlesztés és az 1872-ben már fúrással feltárt nagy mennyiségű hévíz, hozzájárult a forgalom jelentős növekedéséhez. Így 1857-ben 1998, 1878-ban 2018, 1884-ben 3350, 1892-ben pedig már 5025 személy látogatta a fürdőt [8], A vendégforgalom fokozására a fürdőket üzemeltetők felhasználták a közelükben létesült üveghuták kúra- és emlékpohár termékeit is. A Felvidéken Bártfa, Pöstyén, Trencsénteplic környékén működtek nagy üveghuták, ahonnan a palackozáshoz szükséges üvegen kívül a nyers kúrapoharak is kikerültek, majd igen gyakran a fürdőhelyek üvegcsiszoló műhelyeiben kapták meg díszített és feliratos formájukat. A 19. század közepéig a Felvidéken is, akárcsak Erdélyben az ásvány- és gyógyvízelemző és -kutató orvos egy személyben képviselte az orvost és a kémikust. A két tudományág csak ezután specializálódott, bár hosszú ideig nemcsak az orvosok, hanem a gyógyszerészek is részt vettek a vízelemzésben. A betegellátás mellett Moller Károly Ottó (1670—1747), Torkos Jusztus János (1699—1770) orvos nevéhez számos felvidéki ásványvízelemzés fűződik. Nagy lendületet adott a további kutatáshoz a nagyszombati egyetem orvoskarának felállítása (1770), amely kémiai és botanikai tanszékkel egészült ki. Élére Winterl József Jakab (1739—1809) a felső-magyarországi bányakerület volt főorvosa került, aki az ásványvizek elemzésén kívül kidolgozza az analitikai metodikát is. A gyógyvízanalítika első nagy korszakának végét jelzi Kitaibel Pál (1757—1817) Winterl J. J. tanítványának és profeszszortársának posztumusz munkája, a „Hydrographia 44