Hidrológiai tájékoztató, 1988

2. szám, október - KÖNYVISMERTETÉS - Dr. Dobos Irma: Zentay Tibor dr.-Vitális György dr.: Magyarország talajjavító nyersanyagai

számos ágra bomló folyó zátonyai, szigetei okozták, mert nemcsak a hajózást nehezítették, hanem a jég levonulását is akadályozták. Az 1838-as pusztító árvíz után határoztak a folyó medrének és partjának rendezéséről. A partokat 1858-tól 1880-ig rendezték és 1885ig a budafoki ágban 100 m széles és 2,8 m mély csatornát robbantottak (főleg szarmata mészkőben), továbbá több zátonyt elkotortak (Kopaszi-zátony). A Soroksári-Dunaágat pedig a jelenlegi Gubacsi hídtól északra elgátolták. így a Dunának teljes vízmennyisége átterelődött a budafoki ágba. A soroksári ág gát feletti része fokozatosan elmocsarasodott és pangó víz alakult ki. A gát alatti részen a vízszín lesüllyedt. Ennek hatására lényeges változások következtek be a talajvíz helyzetében is. Megszűnt a kétoldali együttes megcsapolás és betáplálás. A Soroksári-Dunaág csak megcsapolóvá vált. A fő ág megcsapoló és betápláló funkciója megmaradt. Továbbá a megépült árvízvédelmi gátak következtében megszűnt a mély fekvésű területek időszakos elöntéseiből származó járulékos, felülről történő vízutánpótlódás is (I/b. ábra). A századforduló előtt megkezdődött Csepel lendületes fejlődése, továbbá a főváros részére történő kikötő építése. Eredetileg a kikötőt a Soroksári-Dunaágban kívánták megépíteni, ezért felmerült ennek rendezése. E munkálatok 1910-ben kezdődtek meg. öt sziklapadot robbantotak ki a gubacsi elzárás felett és az elmocsarasodott részt kikotorták. Kvassay J. irányításával a vízámunkáilatok során 1912-ben megnyitották a Soroksári-Dunaágból nyíló öblöt (ma bolgárkertészeti öböl), és megépítették a mai Kvassay zsilipet, továbbá megszüntették a gubacsi elzárást. Később (1920-ban) a terveket átdolgozták és a kikötő medencéit áthelyezték a budafoki ágra. A sziget nyugati oldalán a 20—30-as években a szigetbe mélyen benyúló kikötői medencéket építettek. Ezek a kikötői munkálatok alapvetően megváltoztatták a szigetcsúcs talajvízhelyzetét, mivel a Soroksári-Dunaágban megközelítően, állandó mesterséges vízszínit alakítottak ki, addig a főágban szabadon érvényesült a folyó természetes vízjárása. Miután a medencék egymással szemben létesültek, és a sziget közepén megközelítik egymást, a szabályozott és tartott Soroksári-Dunaág és a főág mindenkori vízszíne közötti szintkülönbség határozza meg és- befolyásolja a talajvíz helyzetét. A kikötői medencék feletti és alatti területek talajvízmozgási viszonyai lényegében elkülönültek egymástól. A főági árvizek a kikötői medencék révén mélyen behatolnak a sziget belsejébe és erőteljesen betáplálnak minden irányba és jelentős talajvízszínkülönbség alakul ki a főági és a mellékági tartott vízszín ún. bolgár kertészeti öböl közötti területen (1/c. ábra) rekonstruált átlagos talajvízszínnel. A dunai kavicsos összlet igen jó vízadóképességét már régen felismerték. Az ősközség vízellátását ásott kutak biztosították és fokozatosan kialakult az öntözéses zöldségtermesztés is. Az ipar vízszükségletét is saját vízműkutakkal biztosították. Különösen a mai Csepel Vas- és Fémművek területén alakult ki fokozatosan jelentős helyi vízkivétel. Az 1920-as években kezdődött el a Háros-szigettel szemben a sziget nyugati oldalán a Fővárosi Vízmű első víztermelő telepének létesítése. A kezdetben hat aknakúttal elindított termelést napjainkig folyamatosan bővítették. A szigeten a Soroksári-Dunaág partja mentén alakították ki a hatvanas években a szigetszentmiklósi II. sz. telepeit. A vízkivételek környezetünkben erőteljesen befolyásolják a talajvízszín helyzetét, jelentős depressziót alakítva ki. Az 1/d. ábrán a jelenlegi átlagos talajvíz helyzetet tüntettük fel, amely a természetes és mesterséges folyamatok révén alakult ki és ez nyilvánvalóan nem végleges állapot, mert a további emberi bevatkozások, vagy azok megszűnése azt módosíthatják. Ezért lerögzíthető, hogy a főváros XXI. kerületében, Csepelen az építéshidrológiai vizsgálatoknál körültekintően kell eljárni, mert a talajvízviszonyokat a helyi adottságok és az emberi tényezők alapvetően meghatározzák. IRODALOM [1] Bolla D.: Csepel kronológia és bibliográfia. XXI. Ker. Tanács kiadványa. Bp. 1975. [2] Bolla D.: Csepeli monográfia I. Természeti földrajzi tényezők és hatásuk a település fejlődésére. Csepeli Füzetek, 3. 1976. 1—67. [3] FTV: Talajmechanikai és mérnökgeológiai szakvélemények. FTV Adattár. Kézirat, 1955—1985. [4] Horváth L.: A Soroksári Duna-ág. Ráckeve, 1986. [5] Marosi S.: A Csepel-sziget geomorfológiai problémái. Földrajzi Értesítő. 4. 3. 1955. 68—79. [6J Pécsi M.: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Földrajzi Monográfiák III. k. Akadémiai Kiadó. Bp. 1959. [7] Török E.: Budapest építésföldtani térképsorozata. Soroksári lap földtani térképei és magyarázója. 1978. Kézirat. FTV Adattár. [8] Végh S.-né et al.: Budapest építésföldtani térképsorozata. Budafoki lap földtani térképel és magyarázója. 1976. Kézirat FTV Adattár. [9] Zachár L.: Csepel története. Radnóti M. Művelődési Ház kiadványa. Bp. 1974. Zentay Tibor dr.—Vitális György dr.: Magyarország talajjavító nyersanyagai. Módszertani Közlemények, 1987. 1. sz. A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa. 120 oldal, 15 ábra, 13 táblázat. A/5 formátum, 500 példány. A Magyar Állami Földtani Intézet 1972-ben indította el a Módszertani Közlemények c. alkalmi kiadványát azzal a céllal, hogy egy-egy tudományos és gyakorlati szempontból fontos ásványi nyersanyag kutatásáról és annak eredményéről összefoglaló korszerű értékelést adjon. Emellett a kiadványok a téma időszerűségét is tükrözik, ahogyan ezt a most megjelent kötet is bizonyítja. A földtani kutatás sokrétű feladatainak megoldásában járatos szerzőpár érdeme, hogy felismerte az utóbbi 10 év természetes talajjavító nyersanyagainak széles körű hasznosítási szükségességét a környezetvédelmi szempontok és a termésátlag további fokozása érdekében. Ez vezetett el azután a szép kiállítású, kitűnően szerkesztett és illusztrált kötet összeállításához és kiadásához. Az a tény, hogy a termőtalaj az ország egyik legfontosabb természeti erőforrása, nemcsak a 10 milliós népesség ellátásában játszik fontos szerepet, hanem a külkereskedelmi mérleg alakulását is jelentősen befolyásolhatja. Ma már bizonyított, hogy a terméshozamot a műtrágya mennyiségének fokozásával nem lehet tovább növelni, ezért a talajtípustól függően új javító anyagokat kell alkalmazni. Ügy tűnik, hogy környezetvédelmi szempontból is mindenképpen hasznosnak mutatkozik a műtrágya mellett a természetes ásványi nyersanyagok alkalmazása, hiszen felszíni, talaj-, sőt mélységi vizeink jó részét is mind jobban veszélyeztetik a nagy mennyiségű vízben oldódó és felhalmozódó alkotói. A négy fő fejezetből álló mű első része történeti áttekintést ad a kezdeti időktől az 1970-es évek végéig a földtani képződmények mezőgazdasági felhasználásáról. E fejezetből megtudhatjuk, hogy a 18. és 19. században a legfőbb talajjavítási gond a szikesek és a futóhomokok köré csoportosult. Nemcsak hazai, de világviszonylatban is egyedülálló Tessedik Sámuel 1781ben elindított kísérlete, amikor jó meglátással a szikeseket meszes altalajjal kívánta termővé tenni. A tudományosan megalapozott kutatás elindításában Szabó Józsefnek (1858), majd továbbvitelében a Földtani Itv-