Hidrológiai tájékoztató, 1986

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Bidló Gábor: Megemlékezés dr. Vendl Aladárról, születésének 100. évfordulóján

Tanszékvezetői kinevezése után már nem vállal többé nagy térképezési munkát, részben az előzőleg begyűjtött anyagot dolgozza fel, részben a mérnöki munkák során felmerült földtani és kőzettani kérdések elmélyült megoldása foglalkoztatja. Ezek a kérdések viszik mind közelebb a hidrogelógiai kutatásokhoz és ösztönzik örökértékű művek megalkotására. A szedimentpetrográfia és klaszikus petrográfia művelése mellett Vendl Aladár 1914-től egészen haláláig alkotta értékesebbnél értékesebb, hidrogeológiai műveit. Magántanári előadásai során rámutatott Budapest közvetlen környékén és a Dunántúlon a vetődések és a hidrológiai viszonyok közötti kapcsolatokra, majd ezeket részletesen a „Hidrológiai és tektonikai vonatkozások" című művében fejti ki főként Zala- és Somogy megyei példákon (1923). A Somlyó és Szárhegy geológiája és egykori hévforrásai, a fejérvármegyei magmás előforduláshoz kapcsolódó galenit megjelenését értékeli. Különösen érdekes műve a Duna Nagymaros—Szentendrei szakaszának ismertetését tartalmazó tanulmánya. Ebben az 1919, 1924 és 1926 nyarán végzett földtani felvételek eredményeit foglalja össze. Valószínű, hogy Schafarzik Ferenccel együtt résztvett a Nagymaros—Visegrád környékén tervezett erőmű első geológiai bejárásán is, amit Schafarzik Ferencről írott életrajzban említ meg (1920-ban). Hosszú éveken át vizsgálta a budai talajvíz hidrokémiai és hidrogeológiai viszonyait. Igen részletes vizsgálatai az óbudai suvadások talajvizének tanulmányozásával kezdődött (1929), a lágymányosi keserűvizek tanulmányozása 1930-ban indult meg. A keserűvizes telepek és a lágymányosi szulfátos talajvíz vizsgálata a betonkorróziós jelenségek okainak feltárásával kezdődött és a szulfátos talajvíz betonbontó hatását megszüntető eljárás kidolgozásáig tartott. Tudománytörténeti érdekesség, hogy első tanulmánya 1930-ban németül jelent meg „Zur Kenntnis sulfathaltiger Grundwásser" címen a Stiny által szerkesztett „Geologie und Bauwesen" című folyóirat második évfolyamában. A magyar szöveg nem jelent meg, mert dolgozata „A Lágymányos talajvizeiről" hasonló adatokra épül fel, de a két szöveg lényegesen eltér egymástól. A német főleg műszaki kérdéseket, a magyar nyelvű ismertetés pedig főleg a geológiai oldalt domborítja ki. A keserűvíz keletkezésével „Uber die Bildung des budaer Bitterwassers" című műve a Hidrológiai Közlöny hasábjain jelent meg, de a két soros magyar nyelvű összefoglaló után csak németül. Szabó József elméletét a keserűvíz keletkezésével kapcsolatban kibővíti, a betöményedést a kiscelli agyag felületén levő mélyedéseknek tulajdonítja. Magyarázatának elméleti alapjait a mai napig is fontos monográfiája adja, amit a kiscelli agyagról írt. A keserűvizekkel tovább is foglalkozik, eredményeit részletesen a „A budapesti keserűvizes telepek hidrogeológiája" című 96 oldalas művében teszi közzé 1948ban. Röviden összefoglalást találunk a Hidrológiai Közlönyben is, továbbá az Union Géodésique et Géophisique Internationale 1948-ban Oslóban tartott „Assemblée Générale" kiadványában. Az 1952-ben megjelent, Almásy Andorral írt „Über sulfathaltige Grundwásser" című műve a szulfátos talajvíz keletkezése mellett a szulfát-tartalom csökkentésére szolgáló eljárást ismerteti, amit több évi munkával dolgoztak ki. Sajnálatos tény, hogy az eljárás nem került bevezetésre a műszaki életbe, jelentős beton megtakarítást lehetett volna vele elérni. Az eljárást 1962ben a Hidrológiai Tájékoztatóban is ismertette. A keserűvizek mellett Vendl Aladár nem feledkezett meg a gyógyvizekről és az ivóvízről sem. A JózsefNádor Műszaki Egyetem az 1940/41. tanévre rektorává választotta Vendl Aladárt. Rektori székfoglalójában, amiben az új rektor kedvenc témájáról szokott értekezni, Budapest fürdőváros földtani fejlődéstörténete címmel tartott előadást. Ebben a földtani felépítés mellett a budapesti gyógyforrások keletkezése és vizeik jellemzése is megtalálható volt. Talán érdekes megjegyezni, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem jelenlegi rektora, dr. Polinszky Károly első rektori székfoglalójában tisztelettel emlékezett meg Vendl Aladárnak erről a székfoglaló előadásáról, amelyet ő, mint első éves „gólya" hallott. A rektori székfoglaló előadásnál részletesebben foglalkozott Vendl Aladár a budapesti melegforrásokkal a Budapesti Szemlében 1944-ben megjelent, a szövegből következtetve a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában. Ugyanebben az évben jelent meg a Hidrológiai Közlönyben a „Budapest gyógyforrásai közös védőterületének tervezete" című munkája. Ebben megállapítja, hogy az egyes források külön-külön megállapított — és gyakran egymást átfedő — védőterületei helyett egységes védőterületre lenne szükség, ki is jelöli ennek határait. Észak-keleten a Szilaspatak lenne a határ, keleten Rákosszentmihály, Kőbánya; délen Kispest, Csepel, Budafok; délnyugaton a védőterület határán belül lenne Budaörs; míg nyugaton a vízválasztó lenne a határ. Északnyugaton Solymárig (Rozália-téglagyár) terjedne a védőterület. Sajnos, a háború megakadályozta a tervezett védőterület kialakítását. A vízellátás kérdéseivel először az 1930-ban elkészült tanulmánya számol be. „A Balatonmenti werfeni rétegek vízbőségéről" című munka Fűzfő ivóvízellátásának megszervezésével kapcsolatban készült. A próbafúrások és a felszálló víz alapján megállapítja, hogy a werfeni rétegek magasabb dolomitos szintjei, nevezetesen a felső campili dolomitok, igen figyelemre méltók nagy vízbőségük és vizük kifogástalan minőségénél fogva. Bizonyosnak tartja, hogy vízellátás céljából hamarosan fontos szerepük lesz. Igen részletes tanulmányt tesz közzé az 1938-ban megjelent „Magyarország ivóvízellátása" című műben, Földtan és ivóvízellátás címmel. Ismerteti Magyarország egyes víztartó rétegeit, ezek geológiáját és a belőlük várható víz mennyiségi és minőségi viszonyait. Sajnálatos tény, hogy a (könyv ma már nem, vagy alig hozzáférhető, és így az értékes tanulmányt a feledés pora lepi. Hidrológiai szakosztályelnöki megnyitóiban is útmutatást ad a tudományterülete legfrisebb kérdéseiről. Így 1940-ben a nehéz vízről számol be, ami abban az időben újdonságszámba ment. Beszámol a nehézvíz életműködést gátló hatásáról és felteszi a kérdést, hogy a gyógyvizeink nehézvíztartalma mennyi lehet és hogyan változhat. Rámutat a vizsgálatok fontosságára is. Vendl Aladár kutatásai mellett oktatott. Mérnök- és vegyészmérnök generációk sajátották el Tőle az Ásványtan, a Kőzettan és a Földtan alapjait. Tudását azzal is igyekezett tovább adni, hogy hallgatói számára két kézi könyvet írt: az Ásványtan két kötetét Mauritz Bélával együtt még 1942-ben jelentette meg; az ugyancsak két kötetes Geológiája első kiadása 1952-ben jelent meg, amit még az első kötet további három, a második kötet további két kiadása követett. Geológiája még ma is nélkülözhetetlen segédeszköze a mérnököknek, mert ma sincs hasonló magyar nyelvű kézikönyv forgalomban. Tudományos érdemei alapján a Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban levelező tagnak, 1931-ben rendes tagnak, 1943—45 években másodelnökének választja meg. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1932-től 1940-ig elnöke, a Hidrológiai Szakosztálynak 1922-től társelnöke 1941-ig, amikor a Hidrológiai Szakosztály elnökévé választják meg. Ezt a tisztet 1944. január 26-ig tölti be. A Magyar Tudományos Akadémia átszervezése után a Műszaki Tudományok Osztályának, majd a Földés Bányászati Tudományok osztályának rendes tagja és 1960-ig a Hidrológiai Főbizottság elnöke. A Kossuth-díj megalapításakor, 1948-ban a hidrológia területén kifejtett munkásága alapján a díj első fokozatával tüntették ki. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora volt az 1940/41. tanévben, miután előzőleg több ízben volt a Vegyészmérnöki Kar dékánja. Vendl Aladár kutatásai mellett oktatott. Mérnök- és Utolsó tanulmányai a Hidrológiai Tájékoztató hasábjain jelentek meg, kettő már elhunyta után. Hosszas betegség után 1971. január 9-én távozott körünkből. Dr. Bidló Gábor 5