Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - HÍREK, ISMERTETÉSEK - Dr. Dóka Klára: A váci Duna-kiállítás

HÍREK, ISMERTETÉSEK A váci Duna-kiállítás A történeti megismerésben igen nagy szerepük van a levéltári iratoknak. A múlt emlékeit őrző dokumentumok azonban nemcsak a szűk szakmai közönségnek, a levéltárakban búvárkodó tudósoknak szólnak, ezért nem rejthetők el a raktárak mélyén, hanem, megfelelő formában a közönség elé kell tárni azokat. Ez a gondolat vezette a Pest megyei Levéltárat, amikor Vác, Géza király tér 10. sz. alatt megnyílt épületében az Országos Vízügyi Levéltárral együttműködve kb. 200 m

2-es területen állandó kiállítást létesített (1. kép). Vác földrajzi helyzetének megfelelően a bemutatók témája a Duna. A levéltári iratokból és térképekből nyomonkísérhető, hogy a folyó milyen fontos szerepet játszott a környező települések lakóinak életében. Nemcsak gondot okozott tavaszi és nyári árvizeivel, hanem az itt élő lakosság igyekezett erejét szolgálatába állítani. A jelenleg látható kiállítás a Kárpát-medencén végighaladó Duna szabályozásáról ad képet, arról a hatalmas munkáról, amit a területen élő, több nemzetiségű lakosság a közös cél, a természet átalakítása érdekében hajtott végre. A bemutatott tervek és iratok zöme a Vízügyi Levéltárból származik, kiegészítve a Duna menti megyei levéltárak dokumentumaival. Az anyag elhelyezése a tárlókban és üvegvitrinekben topográfiai sorrendben történt. így lehetőség nyílt a folyó kritikus szakaszainak, az itt folyó szabályozási munkáknak részletesebb ábrázolására. A Duna mocsaras partjain, árvizektől látogatott szigetein megtelepedett, csekély számú lakosság az ártéri haszonvételekből (halászatból, vadászatból, nádvágásból) élt. Az állattartás, kertgazdálkodás a magasabb területeken is csak kiegészítő szerepet kapott. A lakosság számának növekedésével a szükségleteket így nem lehetett kielégíteni. A szántóföldek területét növelték, azok a mélyebb völgyekbe, a veszélyeztetett ártérbe kerültek. A mezőgazdaság fejlődésével együtt nőtt az igény a vízi szállításokra, és a Duna a XVIII. század elejétől fontos vízi úttá vált. A hajózást azonban a meder elhanyagolt állapota, a vontatást a járhatatlan partok akadályozták. Kisebb vízrendezési munkák már a XVIII. század végén megindultak. Elzártak néhány mellékágat, a a községeket primitív körgátakkal vették körül. A tervszerű munka csak a XIX. században kezdődött meg. Ennek alapvető feltétele volt, hogy a folyóról megbízható térkép készüljön, és a vízrajzi adatok rendelkezésre álljanak. A rendszeres Duna-mappáció 1823-ban indult meg, befejezése után részletes szabályozási tervek készültek. A Duna egyes szakaszain mederáthelyezésekre, sarkantyúk, párhuzamművek létesítésére került sor, másutt csak partfalak és kisebb árvízvédelmi gátak építésére volt szükség. így az 1840-es években kialakított egységes koncepció után a szabályozási tervek is folyószakaszonként készültek, majd 1895-ben a törvényhozás rendelte el az egész magyarországi Duna-szakaszon a munkák egységes folytatását. A szabályozás irányítására kirendeltségeket, művezetőségeket hoztak létre, illetőleg a kiegyezés után megszervezett folyammérnöki hivatalok vezették a kisebb építkezéseket. Nem maradt ki a Duna szabályozásából a társadalmi segítség sem. A parton élő lakosság hozzájárulásával a védművek fenntartására, nyárigátak építésére, belvizek levezetésére vízszabályozó társulatok jöttek létre, amelyek árterei Pozsonytól Győrig, Szentendrétől Budafokig, Csepeltől az országhatárig a Duna mindkét partjára kiterjedtek. A kiállítás első része a Dévény—Gönyü közti szakasszal, a Felső-Dunával kapcsolatos. A sellős, sok ágra szakadt folyón a hajózás szinte lehetetlen volt. A XVIII. század végén Pozsony környékén kisebb mederelzárásokat hajtottak végre, majd a múlt század 30-as éveiben megindultak a komolyabb szabályozási munkálatok: 1831-ben Pozsony és Gutor között, 1837ben pedig Gutor és Vének között. A folyószakasz egységes szabályozását — Bodoky Lajos tervei alapján — a törvényhozás 1885-ben rendelte el. A munka irányítására létrehozták a Felső-Duna Szabályozási Művezetőséget, amelynek munkáját a századfordulótól a folyammérnöki hivatalok folytatták. A Gönyü—Dömös közti folyószakaszon csak kisebb szabályozásokra, partbiztosítások építésére került sor. Ilyen volt például 1912-ben a neszmélyi elzárás és a komáromi rakpart építése. Nem volt problematikus folyószabályozás szempontjából a Duna-kanyar sem, azonban a fővárosi Duna-szakasz rendezése éveket vett igénybe. 1838-ban Pestet jeges árvíz pusztította 1. kép. A váci levéltár folyosója