Hidrológiai tájékoztató, 1980

2. szám, október - Dr. Dobos Irma: Ásvány- és gyógyvizeink számbavétele száz évvel ezelőtt

Ásvány- és gyógyvizeink számbavétele száz évvel ezelőtt A Kárpát-medencében az ásvány- és gyógyvízlelőheíyek felmérése Erdély kivételével az 1500-as évek első felében Wernher György sárosi várkapitány nevéhez fűződik. Ezt az egyéni kezdeményezést a 18. században Mária Terézia utasítására a központilag szervezett forma váltotta fel. Rendelete nyomán az első összefoglaló munka a monarchia ásvány- és gyógyvizeiről német nyelven 1777-ben Crantz Heinrich tollából került ki. A 19. század első felétől pedig már nagyrészt magyar nyelven készültek az ilyen jellegű feldolgozások. A túlnyomóan orvos-szerzők ekkor még nem érezték annak szükségességét, hogy a lelőhelyeket és egyéb, a vizet jellemző adatokat térképen is ábrázolják. Zsigmondy Vilmos az 1878. évi párizsi közkiállításra egy olyan térkép és katalógus készítését javasolta, amelyből tökéletes áttekintést lehet kapni az ország minden ásvány- és gyógyvizéről. Emellett a palackozott keserűvizek bemutatását is szorgalmazta. Közvetlenül a „közkiállítás" után a Magyarhoni Földtani Társulat felhívást intézett tagjaihoz: „Jelen füzetünkhöz mellékelve veszik társulatunk rendes tagjai a párizsi 1978. évi közkiállítási országos magyar bizottság nagylelkűségéből a „Les eaux minérales de la Hongrie" című művecskét, mely a párizsi közkiállítás alkalmából a magyar ásvány-földtani kiállításhoz készült. Ennek kapcsában a jó ügy érdekében melegen fölkérjük t. tagtársainkat, hogy ezen műveeske adatainak kiegészítésére vagy netaláni helyreigazítására való beesés észrevételeiket a társulat titkári hivatalába (Budapest nemz. múzeum czím alatt) beküldeni szíveskedjenek. Ezen meglevő összeállítás mellett a helyreigazítás a legkönnyebb módon eszközölhető és t. tagtársaink becses figyelmét főleg annak ellenőrzésére kérjük, hogy nincs-e valamely forrásvíz lelhelye mellőzve, vagy éppen tévesen olyan lelhely is fölemlítve, hol jelenben forrás nem létezik. Üj források vizéből elemezésre egy-két palaczk vizet a fönti czím alatt szívesen fogadunk és újból a legmelegebben kérjük t. tagtársainkat ezen ügy szíves fölkarolására. (S. S.)" (3). Bernáth József orvos — a katalógus kritikai munkájának bevezetőjében — arról panaszkodott, hogy 100 év óta először kísérelték meg az ország „ásványvizeinek számát, leihelyét, természetét és gyógyhatását kipuhatolni és mindezekről tökéletes és áttekinthető kimutatást nyújtani". Szerinte az összeállítónál hiányzott a szakértelem. A felsorolás sem teljes, mert pl. az 1873. évi bécsi világkiállításon kitüntetést kapott „NagyIgmánd"-i keserűvíz és még sok egyéb — a szakirodalomból ismeretes — lelőhely sem szerepel a katalógusban. Helytelenítette, hogy néha ugyanaz a lelőhely más néven többször is előfordul az összeállításban. Á régebbi elemzések pedig sokszor helytelen következtetésre vezették a szerzőt, mert a különböző időpontban végzett és nem összevágó elemzési adatokból több forrást tételezett fel (1). A bírálatra Zsigmondy Vilmos a Földtani Társulat 1879. január 8-i szakülésén válaszolt. Kifejtette, hogy először 1877. októberben vagy novemberben került megtárgyalásra a párizsi köztárlaton való részvétel. A kiállítás szervezését a Magyar Országos Központi Bizottság végezte, és úgy döntött, hogy ásványvizeinket ugyanúgy, mint a bécsi köztárlaton ki kell állítani. Módosító javaslatát (palackok helyett térkép és katalógus) a bizottság elfogadta. Elmondta, hogy a katalógust Lengyel Béla egyetemi tanár állította össze igen rövid idő alatt. A három részből álló térképet pedig az ő irányítása mellett unokaöccse, Zsigmondy Géza mérnök készítette. Zsigmondy Vilmos magyarázatát szükségszerűen Bernáth József igen erős hangvételű bírálata indokolta (6). A sok hiányossággal és talán hibával terhelt katalógus és térkép azt eredményezte, hogy a következő évre Bernáth József elkészítette — véleménye szerint — a lehetőségekhez mérten a valóságot legjobban megközelítő ásványvíz-előfordulások térképét. Munkájáról az 1879. november 5-i Földtani Társulati szakülésen számolt be, ahol a „Magyarhon ásványvízi térképét" is bemutatta. Ezen az 1700 ásványvíz-előforduláson belül megkülönböztette az alkáliás, a földes, a keserű-sós, a vasas, a kénes vizet és a hévizeket. Külön jelölést alkalmazott az ismert és ismeretlen hatású ásványvizekre. Munkájáról úgy nyilatkozott, hogy ez Magyarország első részletes ásványvíz térképe. Feldolgozott adatai azt bizonyították, hogy a Kárpátok és az Erdélyi-hegység a leggazdagabb, míg az Alpok és a medencék ásványvíz-előfordulásokban igen szegények. Megállapította, hogy a Kárpátokat a Sok savanyúvíz, a déli hegységeket a hévíz, az erdélyi hegységteret a konyhasós víz, az Alföldet a sziksós és a kisebb medencéket a keserűvíz jellemzi. Helyesen látta, hogy az egy csoporthoz tartozó ásványvizek jellege vidékenként eltérő. A Nyugati Kárpátokban pl. a savanyúvizek nem sok gázt, míg a keleti részen — Csík és Háromszék megyében „tömérdek" sok szabad szénsavat tartalmaznak (Kovászna). Az utóbbiak többnyire kalciumot és magnéziumot nagyobb mennyiségben tartalmaznak, mint alkáliát, tehát túlnyomóan „földes savanyúvizek". Az Erdélyi medencéhez közeledve viszont a konyhasó tartalom növekszik meg (2). Az 1879. év sok tekintetben igen mozgalmas volt. Számos jelentős munka született az ország földtani és vízföldtani megismerésének újabb eredményeiről és az ismeretek összefoglalásáról. A magyar orvosok ós természetvizsgálók XIX. nagygyűlésüket Máramarosszigeten tartották, ahol elhatározták, hogy a következő gyűlés helye Budapest lesz. Az előkészítésre kiküldött bizottság 1877. november 30-i ülésén úgy döntött, hogy a fővárosról geológus, kémikus, fitológus, zoológus, meteorológus és orvos közreműködésével 3 kötetes összefoglaló munkát adnak ki. Az első kötet „A főváros és környékének természetrajza" címet kapta, amelyben tekintélyes helyet foglal el Szabó József földtani tanulmánya. A főváros vízellátásának elemzése közben felvetette a felszíni vízkivétel lehetőségét, de azt sem Bécsben, sem Budapesten a szakemberek nem pártfogolták. Az állásfoglalástól majdnem 100 évnek kellett eltelnie, hogy a felszíni vízkivételi mű részt vegyen a főváros vízellátásában. A budai keserűvizek tárgyalása során figyelemre méltó megállapítást tett. Véleménye szerint a keserűvíz minőségét nemcsak az időjárás, hanem a kutak kiképzése és állapota is befolyásolja. Nagy teret szentelt a főváros hévizeinek és különösen a városligeti kútnak. Ezt a 970,48 m mélységű kutat „geológiai" szempontból a főváros egyik büszkeségének tekintette.