Hidrológiai tájékoztató, 1972

Hajdu György: A 100 éves Budapest és az ivóvíz

A 100 éves Budapest és az ivóvíz Hajdú György Fővárosi Vízművek A közműves vízellátás a várospolitika alapvető kérdése volt eddig, és valószínűleg az is marad. Törvényszerű folyamat a városok kialakulásánál a közüzemi ivóvízellátás létrehozása. Laza, ritkán lakott települések, tanyák, falvak kevéssé szennyezik környezetüket és a természetes vízfolyások, források, talajvíz rétegek könnyen biztosítják az alacsony kulturális foknak megfelelő vízigényt. A városiasodás kialakításával, egy-egy település növekedésével, a lakósűrűség emelkedésével a rendelkezésre álló víz minősége többnyire leromlik, és sok esetben a helyileg kiaknázható mennyiség is elégtelen. Hazánk fővárosa, Budapest, mai területén több alkalommal alakult ki, majd pusztult el olyan városias település, melyhez kimutathatóan létrehoztak közüzemi ivóvíz ellátást is. Több mint 2000 évvel ezelőtt a keltáknak volt településük a mai Csillaghegy vidékén. A települést a csillaghegyi forrásokból látták el ivóvízzel. A települést „Aq Ink"-nek nevezték, mely „bő vizet" jelent. Nyilvánvalóan a városka nagyságához képest bő vizű forrás vonzotta a letelepülőket, és lett a névadó is. Időszámításunk elején a római hódítók igázták le a kelta őslakókat és építettek jelentős katonai és polgári határvárost ezen a helyen. Átvették a kelta városnevet is. Aquincumra latinosítva. Mai napig is láthatók a római vízvezeték maradványai a csillaghegyi HÉV vágány mellett. A feltárt aquincumi romok magas kultúrfokot mutatnak. Nemcsak ivóvizet, hanem használati és fűtő vízvezetéket is rendszeresen építettek az itt élő jómódú katonai és polgári vezetők házaihoz. A középkorban Budapest területén több város alakult ki. Budán a Várhegy körül több község összeépüléséből jelentős polgárváros keletkezett. A várhegyen Zsigmond és Mátyás királyaink emeltettek palotákat és telepítették udvartartásuk köré az ország főnemeseit. Ugyanabban az időben a Duna túlsó oldalán, a mai belváros területén alakult ki kereskedő és iparos polgárváros. A budai várat a Szabadsághegy keleti lejtőin fakadó források vizével gravitációs úton látták el vízzel. Mátyás király idejében a pesti polgárvárost a mai Kun Béla téren fakadó Illés kútból látták el. Később a budai vár növekvő vízigényét a Dunából szivattyúzott vízzel pótolták. E közműves jellegű vízműveken kívül a háztartások jelentékeny része ásott kutakból elégítette ki vízszükségletét. A XVIII. sz. végén, a XIX. sz. elején következett be fővárosunk területén az az állapot, amikor a növekvő népsűrűség már nem elégedett meg a középkori vízellátási megoldásokkal, ugyanakkor a helyi vízbeszerzés az altalaj fertőződése, elszennyeződése miatt az egymás után ismétlődő járványok gócává vált. Első lépésként megpróbálták a középkorban létesített műveket felújítani, kibővíteni. Az egymás utáni évtizedekben a legkiválóbb mérnökök foglalkoztak ezzel a kérdéssel, többek között Kempelen Farkas és Clark Ádám. Ezek a korszerűsítések azonban a vízművek termelését lényegesen növelni nem tudták, ugyanakkor rohamosan nőtt a három város lakossága. Ez a növekedés a leggyorsabb Pesten volt. mely a XIX. sz. elején már elhagyta lélekszámban Budát. A szabadságharc idejére Pest már elismert fővárosa volt az országnak. Itt talált helyet az ország kulturális, ipari és kereskedelmi vezető rétege, de a fellendülő gazdasági élet eredményeit lefölözte a császári kormányzat és még annyit sem juttatott azokból Pestnek, hogy közüzemi vízellátását megoldhatta volna. Az osztrák ipar és Bécs városa versenytársat látott a fejlődő magyar városiasodásban és iparosodásban, azt minden erővel gátolni igyekezett. Természetes igényként merült fel a múlt század első évtizedében a lényegében összeépült 3 város egyesítése és annak modern fővárosként való kialakítása. Erre az első tényleges lépés azonban csak a szabadságharc fellángolásával történhetett meg. Az első felelős magyar belügyminiszter kimondta a hárorrt város egyesülését és a választott főpolgármester, Rottenbiller Lipót elsőnek fogadtatta el az újszülött főváros tanácsával a közüzemi vízellátás létrehozását. Ehhez az anyagi fedezetet is biztosították. A szabadságharc leverésével a császár hivatalnokai megsemmisítették ezeket az intézkedéseket és a három testvérváros ismét magára hagyva próbálta áldozatkész lakosainak lelkesedése révén a vízellátás gondjait megoldani. E

Z azonban nem volt elegendő a szükséges alao eloteremtesére. Hiába dühöngtek egymás után a kolera járvány ok, hiába volt nyilvánvaló, hogy a járványokat a fertőzött kutak és a Duna vize okozza hiaba volt áldozatkész emberek lelkes törekvése a közüzemi ivóvízellátás a Bac/i-korszak politikai és gazdasági viszonyai között nem valósulhatott meg A 60-as évek közepén a császár súlyos katonai vereséget szenvedett és kénytelen volt nehéz helvzetében a magyar társadalomra is támaszkodni és bizonvos politikai engedményeket tenni. Így a kiegyezés első eredménye volt a városok önkormányzatainak kialakítása. Pest városa ismét Rottenbiller Lipótot választotta polgármesternek, a király által kinevezett Szentkirályi Móric főpolgármester mellé. Rottenbillernek első dolga volt a vízellátás ügyét ismét napirendre tűzni és közpénzből biztosítani az ehhez szükséges fedezetet. 67 végén meghívták a

z Európa-szerte ismert William Lindley angol mérnököt, hogy tegyen javaslatot a vízellátás kialakítására. Lindley 1868. januárjában Pestre érkezett és egy hónapon belül elkészítette javaslatát a pesti vízellátás megoldására. Tervei szerint a Duna parton, a mai Kossuth Lajos téren, mesterséges tisztító üzemet kell létesíteni és 2 db párhuzamos 500 mm-es vezetékből leágazó elosztó hálózattal ellátni a várost. 2 db 11.000 m

3 űrtartalmú ellennyomó medence biztosította az egyenletes elosztást és nyomásszinttartást. Lindley terveit elfogadták, kivéve ami a vízbeszerzésre vonatkozott. A mesterséges víztisztítással szemben Wein János pesti mérnök és Bürgermeister kútépítő mester javaslatai alapján kutakat építettek a kijelölt helyen. Elődeink lelkesedését és szervező képességét bizonyította, hogy még ez év végén — 1868. decemberében — üzembe lépett a mű első szakasza. egy 6 m-es átmérőjű kút, egy gőzüzemű gépház és 40 km vezeték megépítés után. A medence elkészültéig a városháza tornyába építettek be 52 m magas állócsövet a nyomás kiegyenlítése végett. 1869ben újabb kút épült. Megépült az első 11.000 m'-es kőbányai víztározó medence és további 26,5 km csőhálózat. A budai és óbudai vízellátás csak az 1872-ben bekövetkezett egyesülés után valósulhatott meg. 1873ban alakították meg az egyesített főváros vízvezetéki irodáját. Az irodából 1889-ben igazgatóságot létesítettek, mely a vízművet a főváros mérnöki hivatalának irányítása mellett vezette. A Vízmű első vezetője 1869-től Wein János lett. Az egyesülés után nagy lendülettel vetette magát a budai rész vízellátásának megoldására. Már 1874-ben bevonta a vízellátás tervezésébe Szabó József geológus egyetemi tanárt és Zsigmondy Vilmost, a városligeti és sok más artézi kút építőjét. Még 1874-ben 1972.