Hidrológiai tájékoztató, 1972
Balló Iván: Vízháztartási folyamatok durva becslésének jelentősége a vízimérnöki gyakorlatban
A terület felszíni esése magyar részen átlagosan 0,54%o a román oldalon a rendelkezésre álló térképek alapján egyenletes dőlést feltételezve 2,18% 0. A magyarországi területrészt 8—10 m vastagságban infúziós lösz fedőréteg takarja. A fedőréteg különböző iszapés agyagtartalma szerint további, vékonyabb rétegekre oszlik. A fedőréteg vízházitartásra legjellemzőbb fizikai tulajdonságai; a viszonylag nagy hézagtérfogat (30— 40%) és a nagy kapilláritás. A finomszemcséjű halmazok nagy fajlagos felülete miatt a fedőréteg jóval nagyabb mennyiségű víz elpárologtatására képes, mint amit akár legcsapadékosabb nyári félév is produkálni tud. E tulaj doniságok következtében a talajvíz átlagos szintje mélyen van és ingadozása nagy. A legszélsőségesebb talajvízjárás a battonyaj részen, a mérsékeltebb a makói területeken tapasztalható. Az okok a szerkezeti felépítésen kívül domborzati tényezőkben is kereshetők. A talajvíztükör megfigyelt legnagyobb helyi ingadozása 300—550 cm. A fedőréteg alatt az ősi Maros hordalékkúpjának szerkezete nem egységes. A folyó vándorlásai, szeszélyes kanyargása során egyes helyeken durvább, másutt finomabb szemcsés üledékeket rakott le, melyek kisebb-nagyobb lencsékben szivacsos szerkezetet alkotnak. A vízháztartási vizsgálódás gyakorlati kérdése az, hogy a törmelékkúp adott szerkezeti és domborzati viszonyai között a felszín alatti víznek milyen mozgásai lehetségesek és azok milyen nagyságrendűek lehetnek? Ezeknek a tényezőnek ismeretében határokat lehet kijelölni. A szerkezeti és esésviszonyokon kívül szükség lenne még a talajvízszint ingadozásainak sűrű és hoszszú idősorra vonatkozó megfigyelésére is. Ez sajnos nem áll rendelkezésre. A területen mindössze egy olyan talajvízmegfigyelő kút van (a 473. nyilvántartási számú), mely 25 évnél régebben észlel. További 5—6 olyan talajvízmegfigyelő kút is van, melyeknek telepítése ugyan alkalmas volna, de adatsoruk még nem kielégítő. Meg kell tehát elégednünk azzal a rend"XN'W 1. ábra. A Szárazér egyszerűsített szerkezeti modellie. Szelvény az esésvonal mentév kívül kevés adattal, amely három kút vízállásainak átlagolásából és az 1938—1956. évek közötti megfigyelésekből származik. A lejtő esésvonalából szerkesztett, durva közelítéssel leegyszerűsített hosszmetszeti modellt az 1. ábra tünteti fed. A felszín alatti víz lassú, horizontális vándorlása a szemcsehalmaz ellenállása által megengedett sebességgel csak olyan helyeken következhet be, ahol az esés folytonos — azaz ellenesés nincsen — és a vízzel telített rétegek belső feszültségállapota nem szegül szembe a vizet mozgató erőkkel. A tapasztalatok szerint helyi szerkezeti okokból már egészen kis mélységben (10—30 m) fekvő rétegvíz is túlfeszültség alatt lehet. Ennek nemcsak a réteg rugalmassága, plaszticitása, de a helyi domborzat és szerkezet is okozója lehet. Ha van horizontális vízmozgás, csak azt lehet feltételezni, hogy az a talajvíz legfelső, viszonylag vékony rétegében, vagy közvetlenül a fedőréteg alatti, áteresztőbb kavics- és homokrétegek még túlfeszültség alá nem került legfelső tartományában lehetséges. A talajvíztükör egyensúlyi feltételei A talajvízállás és annak ingadozásai a vízháztartási folyamatok természet által nyújtott szintézisének legfontosabb mutatóit tartalmazzák. A taltjvízszintváltozások hosszabb-rövidebb periódusainak elemzése sok fontos felismerésre vezethet. A talajvíztükör mindig a felszínnel közel párhuzamosan alakul ki. A felszín és a talajvíztükör felülete kvázi-konform viszonyban vannak egymással. Ezt a dinamikus egyensúlyt a szemcsehalmazokban lejátszódó csapadéktározódási és párolgási folyamatok állítják elő. A szemcsehalmaz párologtató képessége a felszín felé közeledve négyzetes függvény szerint növekszik. Ha a fedőtakaró nem volna folyamatos és a párolgás ezt az egyensúlyi helyzetet nem volna képes fenntartani, akkor az adott helyeken felszíni víznek, forrásnak kellene megjelenni. Ez általánosságban nem tapasztalható, hanem az időben változó vízháztartási feltételek szerint a felszínnel mindig közel párhuzamos talajvíztükör észlelhető. Az első kérdés annak eldöntésére vonatkozik, hogy a szemcsehalmazok vízháztartásában uralkodó jellegű vertikális vízforgalmon kívül egyáltalában lehetséges-e, szükséges-e horizontális vízforgalmat is feltételeznünk?! A Szárazér vízgyűjtőjének felépítése olyan, hogy ennek szerkezeti feltételei szemmel láthatóan fennállanak. A jelenség valószínűsítése érdekében azonban meg kell vizsgálni a még oly csekély megfigyelési adatokból ismert talajvízszin ingadozásokat és az időjárás tényezőit, melyek vagy alátámasztják, vagy kizárják a horizontális vízmozgásból származó halmozódás lehetőségét. A fedőréteg és a mai klíma adottságai mellett a felszíni csapadék közvetlen úton általában le sem jut a 3—4 m mélységben kialakult talajvíztükörig'. A csapadékosabb nyári félévben látszólag valóban nem jut le a felszíni csapadék a mélyebb talajvíztükörhöz, hanem átmeneti rétegben helyezkedik el, majd elpárolog és a növények transpirációja során távozik a légkörbe. A VITUKI kísérletei (Komiósi-telep) bebizonyították, hogy a felsőbb rétegben tárolt csapadéknak mérhető része átpárolgás útján juthat le az alsóbb talajvízszinthez. A jelenséget a szemcsehalmazokban lejátszódó hőháztartási folyamatok szabályozzák. A talajvíztükör ingadozásait azonban nemcsak vertikális vízmozgás, hanem más hatások is okozhatják. A szárazér vízgyűjtője olyan terület, melyein a csapadék és párolgás vertikális forgalma nem nyújt kielégítő magyarázatot a megfigyelt talajvízszint-ingadozásra. A három kút átlagolt megfigyeléseiből a 18 éves adatsor alapján szerkesztett talajvízszint-ingadozások görbéjén az éves változások és a burkológörbéken a több évér változások jelenségeit elemezhetjük (2. ábra). 1972.
