Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Dr. Vendl Aladár: Emlékezés az első magyar mérnökgeológusra

gyakat adta elő. Egyetemi tanári munkájának egyik elismerése volt, hogy a Mérnöki Kar az 1949/50. tanévre dékánná választotta. Értékes tudományos munkát végzett az öntözés, a hajózás és a vízépítési modellkísérletezés tudományterületein. Tudományos munkássága elismeréseként nyerte el 1952-ben a műszaki tudományok kandidátusa címet. 1951—1965-ig elnöke volt a Magyar Tudományos Akadémia Hajózási Szakbizottságának, ahol értékes munkát fejtett ki a magyar hajózás fejlesztésével kapcsolatos tudományos vonalon. A nehéz körülmények között végzett eredményes munkálkodás megérdemelt megbecsülése helyett 1952ben átmenetileg váratlan és méltánytalan mellőzés érte. Egyik naoról a másikra elvesztette a háborús pusztítások után általa és lelkes munkatársai által újjáépített, majd szépen fejlesztett tanszékét, és a magas szintű vízépítési kutatások vitelének lehetőségeit biztosító laboratóriumot. Szakmaszeretetének, nemes emberi tulajdonságainak, valamint az igazságba vetett hitének tulajdonítható, hogy az ezt követő öt éven át mint az akkor alapított Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Felszínalatti Vizek Osztályának vezetője töretlen lendülettel tudott tovább munkálkodni a tudományos kutatás és a kutatásszervezés területén. A csőkutakra, a kútcsoportokra, a csáposkutakra, az öntözőcsatornák szivárgására, az öntözővíz mennyiségének megállapítására és a vízi közlekedés fejlesztésére vonatkozó tanulmányai jelennek meg. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság fontos szakértői és tanácsadói feladatokkal bízza meg. A Magyar Hidrológiai Társaság különböző tisztségekre választja meg. a Hidraulikai és Mezőgazdasági Vízgazdálkodási, valamint a Vízellátási és Hidrogeológiai Szakosztály előadóülésein nagy érdeklődéssel kísért előadásokat tart. 1957-ben visszatérhet régi tanszékére. Itt folytatja munkáját 1959. évi, elismeréssel kísért nyugalomba vonulásáig. Továbbra is aktívan vesz részt az akadémiai, vízügyi és társadalmi szakbizottságok munkájában. 1962-ben a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagjává választja. 1963-ban a Műegyetem mérnöki aranydiplomával tünteti ki. Egészségének romlása az 1960-as évek derekától lassan teljes visszavonulásra kényszerítette. Marosújvártól a Farkasréti temetőig hosszú és küzdelmekkel teljes volt az út. Többnyire a nehéz körülmények között végzett úttörő jellegő munka jutott osztályrészéül, és Szilágyi Gyula sikeresen állt helyt mindenkor. Embertársai iránt érzett szeretete és humanizmusa, szívós kitartása, szakmaszeretete, őszintesége és nagy szerénysége vezették a sikerekhez. E sorok írójára, ki szakmai pályafutását az ő irányítása alatt kezdte el és több éven át közvetlen munkatársa volt, mély benyomást gyakorolt Szilágyi Gyula segítőkészsége, közvetlensége és az őszinte baráti kapcsolat, melyet munkatársaival alakított ki. Környezetére mindenkor serkentőleg hatott a fiatal munkatársak képességeibe vetett hite, az irántuk érzett bizalma, és az egyéniség szabad fejlődésének biztosítása. Életében többször részesült hivatalos elismerésben, de maradandóbb az a tisztelet és szeretet, amellyel barátai, volt munkatársai és egyben tanítványai megőrizzük emlékét. Györké Olivér Emlékezés az első magyar mérnökgeológusra 1. kép. id. Lóczy Lajos portré-plakettje 1909-ből. (Csillag István szobrászművész alkotása, foto: dr. Bauer Jenő) Százhúsz évvel ezelőtt, 1849. november 4-én Pozsonyban született Lóczy Lajos, az első magyar mérnökgeológus. Lóczy az aradi gimnázium befejezése után a zürichi műegyetem műszaki szakosztályán tanult 1869-től. 1874-ben megkapta mérnöki oklevelét. Zürichi tanárai közül igen erősen hatott rá Escher von der Linth, Svájcnak akkoriban leghíresebb geológusa, akinek előadásait igen nagy érdeklődéssel hallgatta, s akivel sok földtani tanulmányi kiránduláson is részt vett. Escher von der Linth halála után Albert Heim professzorral még nagyobb hévvel járta a svájci hegységeket, és részt vett vele a schaffhauseni térképlap földtani bejárásában is. 1874-ben hazatért, és Aradon mint kultúrmérnök akart letelepedni. Krenner József, a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytani osztályának vezetője azonban meghívta a múzeumba, ahol Wiesinger Károly helyébe segédőrnek nevezték ki. Majd ázsiai útja után 1883-ban az Állami Földtani Intézetbe került, mint osztálygeológus. Közben a Műegyetemen magántanári képesítést nyert. 1885-ben a Műegyetemre hívták meg rendkívüli tanárnak, s ott a földtant adta elő. Itt megírta kínai útjának eredményeit. 1889-ben a Budapesti Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanárává, majd 1908-ban az Állami Földtani Intézet igazgatójává nevezték ki. 1920. május 13-án halt meg. Lóczy életét s tudományos munkásságát, eredményeit halála után többen méltatták. Ezért ezekre itt nem térünk ki. Csupán a hidrológiához kapcsolódó folyó lerakódásokról emlékezünk meg. Lóczyt, mint mérnököt a folyók kavicslerakódásai rendkívül érdekelték. Csaknem mindegyik nagyobb munkájában — pl. a Balaton környékét ismertető hatalmas műben is — részletesen tárgyalta a kavicsos üledékes kőzeteket. Ezen a helyen most csak a Lóczy munkásságát méltató közleményekben nem nagyon méltatott és ismertetett hegyes-drócsai (Drocea) folyók kavicstelepeiről emlékezünk meg néhány szóval. A Hegyes-Drócsa területét tárgyaló értekezései 1874, 1876 és 1877-ben jelentek meg a Földtani Közlönyben, és az Állami Földtani Intézet Évi jelentéseiben. Hegyes Drócsa Bihar és az Erdélyi Érceshegység rendszerének legdélibb, nyugat felé a Fehér Körös és a Maros közt az Alföld felé legmesszebbre kinyúló része. „Felső neogén kavics" néven ismertetette Lóczy azt a forrásokban nagyon bőséges kavicstelepet, amely a Maros lippai és aradi szakaszából mintegy 14 km szélességben húzódik dél-délnyugati irányban a Béga felé. 9