Hidrológiai tájékoztató, 1968 június
Kontur György: A Vaskapu Erőmű építése (Djerdap)
sát és szállítását vízi úton eszközölték. Az 5. képen jól látható a Scheide folyó széles torkolati része, valamint a portáldaru és a zúzottkő, kavics és homok kirakására szolgáló szállítószalag. A kép bal oldalán látható az acéláru kirakása. A zsiliptöltő és ürítő nyílások építését a 6. kép szemlélteti. A 7. kép a mintegy 22 km hosszú, 250 m fenékszélességű medencét mutatja a Zandvliet-i hajózsilip ünnepélyes megnyitásának napján, 1967. október 3-án, a 70 000 t-ás belga olajtartályhajó áthaladásakor. Belgium lakossága valamivel kevesebb mint hazánk népessége, de területe jóval kisebb, alig nagyobb mint a Dunántúl. Ezen a területen egy rendkívül szorgalmas és gazdag nép lakik. Elveszítve gyarmatbirodalmát, hazai területen épít maradandó és világviszonylatban is elismerésre méltó alkotásokat. A magyar—belga kapcsolatok örvendetesen fejlődnek. A Technika Házában 1967. novemberében mutatták be a Belga Műszaki Hetek keretében a belga ipar, jelesen az atom békés felhasználás lehetőségeit. A vízi mérnököket természetszerűleg a vízi létesítmények érdeklik. A Duna—Majna—Rajna nagy víziút megvalósulásával a magyar belvízi hajók számára is megnyílik az út Antwerpen kikötőjébe. A hajókra és a kikötőkre vonatkozó adatokat dr. G. A. Theel, az Instituts für Seeverkehrswirtschaft igazgatójának 1967. XI. 30-án Brémában tartott előadásából vettem, (megjelent a „Hansa" 1968 január első füzetében), míg a hajózsilipre vonatkozó adatokat, a képekkel együtt a „Navigation" 1967. október 25-i számában az antwerpeni kikötő vezérigazgatója R. VLEUGELS, a hidak és utak főmérnöke F. EELEN, továbbá E. HUBERTY és Y. FERRATON három cikkéből. A Vaskapu Erőmű építése (Djerdap) KONTUR GYÖRGY Vízügyi Műszaki Tájékoztató Iroda I. Történelmi visszapillantás Az Al-Duna zuhatagos szakaszán a hajózást évezredek óta a sziklazátonyok akadályozzák. Gr. Széchenyi István elgondolása és tevékenysége alapján épült meg a nevéről elnevezett 118 km hosszú út a Duna bal partján. Az út megvalósította az áruknak folyamatos szállítását, alacsony vízállásnál is, társzekeres átrakodással. A Duna jobb partján pedig a híres római hadiút romjai láthatók még, a második század elejéről. A Vaskapu hajózásának további javítását ugyancsak Magyarország hajtotta végre 1891—1896 között, 42 millió aranykorona költséggel (1. kép). Többek között kb. 2,5 km hosszú csatornát létesítettek (jelenlegi nevén „Slip" csatornát). A jobb parton 73 m széles és 3 m mély csatornát robbantották. De ez a megoldás sem tökéletes, mert a víz 4—5 m/sec sebességgel rohan a csatornában és ezért a felfelé haladó hajók részére parti vontatót kellett beállítani. Ó-Moldova (1048 km) és Turn Severin (943 km) között több mint 100 km hosszú szakaszon elődeink a 1. kép. Emléktábla jelzi a zuhatagos szakasz szabályozását a sziklába vájt gróf Széchenyi István úton 1. ábra. Az Al-Duna zuhatagos szakaszának helyszínrajza 116