Hidrológiai tájékoztató, 1967
2. szám, november - Kontur György: A Rajna-Majna-Duna csatorna 1966. évi építkezése
a vezetékek tisztítására polyuretán habot használtak igen jó eredménnyel. Az alkalmazandó műanyaghab átmérője 20%-kal nagyobb, mint a cső átmérője. A műanyaghabot víznyomással nyomják át a csövön, majd elv,égzik a fertőtlenítést. A továbbiakban felsoroltak különböző szervezetekre ható különböző vegyszerek lethális dózisait. Különböző országok által közölt adatok alapján megállapítható volt, hogy a lethális dózisok országonként igen változóak, Az ülés javasolta, hogy az IWSA kérje fel a Világ Egészségügyi Szervezetét egy részletes kutatás és tanulmány elkészítésére. A fentiekben csak néhány előadás rövid kivonatát ismertettem. Az előadások szekciókban folytak és igen látogatottak voltak. A kongresszus megrendezése és színvonala kiváló volt. Varró István A Rajna-Majna-Duna csatorna 1966. évi építkezése Baubericht 1966 der Rhein-Main-Donau A. G. München 1967. februárjában 48 oldal terjedelemben számolt be a Rajna—Majna—Duna Társaság (RMD) az 1966. évi építkezési tevékenységéről. A transverzális európai hajózó út az úgynevezett „Európa csatorna" a tervek szerint 1989-re készül el. A már elkészült szakaszon a hajóforgalom 1966-ban 8,2%-kal emelkedett és elérte a 17,8 millió tonnát. A forgalom évi növekedése a bajor Majna szakaszon volt a legnagyobb, 1965-höz képest 10%kal nőtt (13,8 millió tonna). A német Duna szakaszon mindössze 1,8%-os forgalomnövekedés mutatkozott 1965-höz késpet (3,5 millió tonna). Ebből 3,1 millió tonnával szerepel Regensburg kikötője. A csatorna építkezése szempontjából 1966. év folyamán döntő volt a hőmérséklet és a csapadák alakulása. A délnémet időjárás havi középértékeinek eltérése a sokévi átlagtól hasonló tendenciát mutat, mint amit mi is tapasztaltunk Magyarországon. Jellemző volt a rendkívül meleg február hónap, amely korai hóolvadáshoz és árvizekhez vezetett. Márciustól júniusig, valamint szeptember, október és december hónap az átlagosnál nagyobb hőmérsékletű volt Németországban. Ezzel szemben január, július, augusztus és november hónap az átlagosnál kisebb hőmérsékletű volt. 1966. év még nedvesebb volt, mint a csapadékos 1965. év. Ezt mutatják a középvízhozamok a Majnán, Lech folyón és a Felső-Dunán (lásd 1. táblázat). 1. táblázat. Évi középvíz mennyiségek összehasonlítása 1911—55, 1965 és 1966 évekre Középvízmennyiségek m 3/sec-ban Majna Lech Duna Steinbach Oberpeiching m 3/s OberelSchweinfurt chingen Kachlet Jochen stein 1911—55 évi átlag 134 100 118 121 648 1420 1965. évi A sokévi átlaghoz képest 179 +33,6 151 +51 152 +28,8 175 +44,6 903 +39,3 1890 +33,1% 1966. év A sokévi átlaghoz képest 197 +47 159 +59 163 +38,1 167 +38 886 +36,7 1872 +31,8% 1965. évi értékhez képest +13,4 +8 +9,3 —13,4 —2,6 —1,3% Jochensteinnél az ún. legnagyobb hajózási vízmenynyiség 3600 m3/s. 1966-ban négy árhullám volt, amely meghaladta ezt az értéket. A maximális vízhozam 1966ban 4600 m3/s volt, Energiatermelés szempontjából az 1966. év még kedvezőbb volt, mint az előző év. Az RMD területén 2,16 milliárd kW óra vízienergiát termeltek 1966-ban. Ez a mennyiség 16,8%-kal több, mint az előző évi, illetve 56,2 %-kal több az 1964. száraz évhez képest. 1966-ban 20,3%-kal volt nagyobb a vízienergia termelés, mint egy átlagos évben. A téli félévre jutott 1966-ban az öszszes energiatermelés 45,8%-a. Az RMD részesedése a bajor vízienergia termelésben 25,3%. 2. táblázat. RDM építkezési munkái számokban. 1962—1966. években Vízzáró §" > •W 3 ~ S-o •a íS gl a Ö u E « s s >o W fal m 2 felülel m 2 « M c 3 2 1962. 3,8 91 000 351 000 . 290 000 1963. 3,2 96 000 440 000 —• 266 000 257 000 1964. 2,4 80 000 267 000 19 000 — 198 000 1965. 2,6 95 000 165 000 8 000 75 000 181 000 1966. 3,2 155 000 280 000 45 000 550 OOOH 283 000 80 000A H = hydraton, A = aszfalt. A jelenlegi hajózási végpont a Majnán Bamberg, ahol a csatorna vízszintje 230,8 m a tengerszíne felett. A vízválasztóig a legyőzendő emelkedés még 175,2 m. A kikötő forgalma Bambergben 1966-ban az előző évhez képest 12,8%-kal emelkedett, és elérte az 1,3 millió tonnát. A 1. képen bemutatjuk a bambergi vízlépcső munkaterét és a Regnitz folyó duzzasztóját. A kép alján a már elkészült hajózó csatornarész látható. A 2. képen láthatjuk a bambergi munkatér légi felvételét 1966. júliusi állapotában. A képen jól láthatók a hajózózsilip betonmunkái, a felső és alsó kamaraelzárás, valamint az átzsilipelések vízmennyiségének tározására szolgáló betonmedencék (Sparbecken). A 3. képen bemutatjuk a következő vízlépcső munkaterét (Str Ullendorf). A kép felső részén Bamberg, az alsó részen a már elkészült csatornaszakasz és a Regnitz folyó elágazása látható a Hirschaid-i erőművel. A 4. képen látható a Nürnberg felé haladó csatorna kb. 7 km hosszú szakaszának építkezése és annak különböző fázisai. A légi felvételen jól látható a kőszórás, amelyet aszfalttal tömörítenek. A rézsűt aszfaltbetonból készítették, a csatornafenék ugyancsak betonaszfalt, amelyet bitumenes homokrétegre fektetnek. Bamberg és Nürberg között a 81,7 m magasság leküzdésére 7 zsilip létesül. 1967. év közepére Nürnberg felé haladva Forchheimig szabad lesz a hajózás és 1967. év végéig előreláthatólag a következő bögét is át35