Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki - Ismétlődik a történelem? - Nemere Péter és Lorberer Árpád vitája - Gátak az algáknak? - Tudományos IPI-APACS

REFUZNYIKI 245 Refuznyiki DOUBLE BLUES PRODUCTIONS PRESENTS AN EVENING WITH Blues Brothers SHOW STARTS AT 7PM IT'S TIME TO CALL FOR THE BLUESI Ezt már meg sem próbáltuk a Magyar Nemzetnél közöltetni: Előzmény: A Magyar Nemzet 1989. december 19-i száma, 3. oldal: 1. melléklet A rfSP-fc a. / *t L miá. 1909. december • — Nem Jelent merj indoklás arra vonatkozóan, hogy a tlós— nagymarosi építkezések felügyeletét miért vonla meg a kormány a uasárnopi ülésén a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumtól Mi ennek az oka? — kérdeztük Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettestől. — Azt gondolom, a közvélemény előtt elég világos, hogy miről van szó. Van egy bizalomvesztés az iráni az apparátus iráni, nmely éveken keresztül elkötelezettje volt ennek a beruházásnak Még akkor is. ha ott kunkrétan olyan emberek dolgoztak, akiknek nincs eltorzult gondolkodásuk, vagy nincsenek túlzottan elköteI lezve az ügy iránt. A bizalomvesz| tés következtében mindenképpen helyes lépés volt. hogy elkerüljön ez a téma a minisztériumtól és ' olyan kezekbe legyen, ahol talán nem vetődik fel újból a bizalmatlanság — Az nem merüli fel. hogy a tiltás ellenére titokban (ouá/>b folyik az építkezés? — Nem, erről szó sincs ! — És ha ne adj isten vnlami; tyen katasztrófa történik a térségben, akkor mi történik? — Akkor természetesen igénybe kell venni a szakapparátust, amelynek azonban más az irányítása. és más az elkötelezettsége ebben a kialakult helyzetben Megjegyzésünk: Ezt a kis interjút 1949-ben vagy 1951-ben így írták volna meg (ha lett volna hol): — Nem jelent meg indokolás arra vonatkozóan, hogy a kormány miért vonta meg a bizalmat pl. Papp Simon olajmérnöktől vagy pl. Vitális Sándor geológustól, s miért tartóztatta le őket? — Azt gondolom, a közvélemény előtt elég világos, hogy miről van szó. Van egy bizalomvesztés az iránt az apparátus iránt, amely évtizedeken át elkötelezettje volt szaktudományának, számos létesítésnek, beruházásnak. Még akkor is, ha nem volt eltorzult a gondolkodásuk. A bizalmunk elvesztése miatt mindenképpen helyes lépés volt, hogy az illetőket (és más szakértőket) elmozdítsuk a helyükből és ügyeiket olyan kezekbe adjuk, ahol talán nem vetődik fel újból a bizalmatlanság(unk). — És ha ne adj' isten, valamilyen katasztrófa történik a térségben, akkor mi történik? — Akkor természetesen igénybe kell venni a szakapparátust, sőt az említett személyek szaktudását — legfeljebb elnézést kérve tőlük. Ismétlődik a történelem? V. I. Az alábbiakat vitarovatunkba is sorolhattuk volna. Mégis itt közöljük Nemere Péter levelét és Lorberer Árpád válaszát, hiszen az eredeti észrevételek, amelyeket Lorberer Árpád írt Erdélyi Mihálynak a HITEL c. folyóirat 1989. 10. számában megjelent cikkére, a Hidrológiai Közlöny 1989. 5. számának 315— 320. oldalain, a „Refuznyiki" rovatban jelentek meg. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Lorberer Árpád cikkét a HITEL nem közölte. Ezért vállalkozott rá folyóiratunk, hogy a visszautasított cikket változatlan formában megjelentesse. E cikkre érkezett Nemere Péter tői, a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat műszaki igazgatóhelyettesétől az alábbi levél: Tisztelt Szerkesztőség! Nem szeretem ugyan a lap levelezési rovatának elnevezését — a „refuznyiki" olyan idegen szó, amelynek bevezetése teljesen indokolatlan volt —, mégis szívesen elolvasom a benne megjelenő zsörtölődéseket és a máshol elutasított cikkeket. Az ember megpróbálja kitalálni, miért is nem minősült egy írás megjelenésre érdemesnek. Néha sikerül. Lapunk ez évi 5. számában megjelent egy vitacikk Lorberer Árpád tollából, amellyel kapcsolatban az a véleményem, hogy valószínűleg igaza volt a Hitel szerkesztőségének, amely elutasította. A lapot is minősíti az, ha megjelenhet benne bárkiről egy ilyen mondat: „felelőtlen és megalapozatlan kijelentéseivel saját szakmai tekintélyének utolsó maradékait rombolja szét". Dr. Lorberer Árpádnak dr. Erdélyi Mihállyal van vitája arról, hogy lehetséges-e kommunikáció a duzzasztott Duna Almásneszmély és Nagymaros közötti szakaszán a folyóvíz és a karsztvíz között. Ebben a vitában Lorberernek igaza is lehetne, függetlenül attól, hogy a magyar hidrogeológiánalc neves személyiségével került szembe. A hiba ott van, hogy ő ezt nem hiszi igazán, s ezért megpróbálja a tekintélyt sárba rántani. Nehéz dolga van, mert éppen ebben a lapszámban jelent meg Varsányi Zoltánné tanulmánya arról, hogy vízkémiai módszerekkel is igazolható Erdélyi Mihálynak a magyar medence hidrodinamikájáról először 1973-ban megjelent hipotézise. De írását maga is azzal kezdi, hogy megállapítja (a maga lebecsülő felhangjaival: „Erdélyi hidrogeológiai munkássága kizárólagosan a síkvidéki területek felszínközeli víztároló képződményeinek leíró jellegű vizsgálatára korlátozódott, amelyet magas elméleti szinten művelt, és ebben a vonatkozásban még jelenleg is nemzetközi szaktekintély." A lejáratás igyekezetében sajnos a maga érvelését nem tudja igazán összeszedetten elvégezni. A cikk terjedelmessége ellenére sem igazán meggyőző. Mindenekelőtt tulajdonképpen bebizonyítja, hogy Erdélyi igazat állít, csak a kommunikáció mértéke nem jelentős. „A kavicsteraszon keresztül kommunikál a Duna a fő karsztrendszerrel Esztergomban, a Sobieski-sétány 650 méter hosszú partszakaszán. Ennél is áttételesebb a hidraulikai kapcsolat a fő karsztvíztároló mezozoós kőzetek és a Duna-meder között Dunaalmáson, ahol a kavicsterasz és a triász—jura mészkövek között, 25—35 méter vastagságú, felsőpannon rétegvíztároló homokrétegek települnek, összefüggő agyagrétegek nélkül." Miután nem ismeri el szakértőnek Erdélyit, megpróbálja kimutatni, hogy kik azok a szakértők, akiknek munkássága befolyásolhatta az eretnek vélemény kialakulását. Velük szemben az elmarasztalás hangneme mértéktartóbb, hiszen nemrég elhunyt akadémikusunk is köztük van. (Kovács György és Szilágyi Gábor „fikcióját elfogadva", Böcker Tivadar „becslésre szorítkozott", majd Varsa Endre „összekeverte".)