Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Varrók Endre: A budapesti Duna-szakasz szabályozása

90 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVFOLYAM, l, SZAM szerűen eltekintettek az alkalmazásától. A két város elöljárósága mindenesetre feltöltetett néhány partközeli utcát. (A feltöltést több, máig fennmaradt épület mutatja: Budán a Fő utcában és a Batthyány tér körül, Pesten a Pesti Barnabás utcában, a Szerb Antal—Veres Pálné utcák sarkán.) Pest—Buda árvízi veszélyeztetettségét valójában a harmadik határozat végrehajtása szüntethette volna meg, ennek a döntésnek a végrehajtása azonban nemcsak a legfontosabb, hanem egyben a legköltségesebb is volt. Mindenesetre a végrehajtás előkészítésére a lépéseket megtették. A nádor már 1838-ban utasította az Országos Építészeti Főigazgatóságot, hogy készítse el a pest-budai Dunaszakasz szabályozásának tervét. A Duna-m'appáció anyagából (és kiegészítő mérések nyomán) a következő adatok álltak a tervezők rendelkezésére: Pest utcáinak legnagyobb része a vízmérce ,,0" pontja fölött 19—20 láb (•^600—630 cm) magasan fekszik, az ennél kisebb vízállással lefolyó árvizek tehát nem veszélyeztetik a várost. A legnagyobb jégmentes árvizek ezt a szintet legfeljebb 4—5 lábbal 130—160 cm-rel) haladják meg, ezek ellen tehát egy elfogadható magasságú töltéssel védekezni lehetne; a jeges árvizek azonban — amelyekre gyakorlatilag minden hidegebb tél után számítani lehet — kiszámíthatatlan magasságra emelkedhetnek. (Az 1838-as árvíznél például 29 láb 6 hüvelyk (-930 cm) vízállást mértek.) A magas vízállásnak minden esetben a jégtorlasz-képződés volt az oka, a szabályozással tehát a jégtorlaszok kialakulásának lehetőségét kell kiküszöbölni. A pest-budai szakaszon két helyen torlódhatott a jég: északon a Margitsziget, délen a Csepel-sziget fölött. Mindkét helyen több ágra szakadt a Duna, a Margitsziget alatt a mai Gellért térig viszont egységes mederben folyt. A két, torlódásra alkalmas szakasz közül nyilván az alsó volt Pestre nézve veszélyes. A Duna-mappáció adatai szerint a meder a középső szakaszon mindössze 148 öl (~280 m) széles, a középmélység itt 21 láb 9 hüvelyk ( ~690 cm); a Gellért-hegytől délre (a mai Lágymányossal határos szakaszon) a szélesség 417 öl ( ~790 m), itt a vízmélység középértéke mindössze 6 láb 4 hüvelyk ( ~200 cm). A Csepel-sziget felső csúcsánál a folyó két ágra szakadt, a soroksári ág átlagosan a Duna vízhozamának 1/3-át vonta el a főmedertől. A kis vízmélység, a lelassult vízfolyás eredményeképpen ezen a szakaszon lerakódott a hordalék, nagy kiterjedésű zátonyok képződtek. A legnagyobb volt közülük a budai part mellett, a Gellérthegytől körülbelül Albertfalváig húzódó kopaszi zátony, egy alakulóban lévő új sziget magja, amely kisvíznél körülbelül 1,5 m magasan a vízszint fölé emelkedett. Az Építészeti Főigazgatóság úgy döntött, hogy a Duna medrét a Káposztásmegyer—Békásmegyer vonal és a Gubacs—Albertfalva vonal közé eső szakaszon átlagosan 200 öl (~380 m) szélességre szorítja össze, párhuzammíívek segítségével. A párhuzamműveket úgy tervezték, hogy — nagy sugarú íveikkel—biztosítsák a zajló jég zavartalan levonulását. A sekélyebb oldalágakat elzárták, hogy azok feliszapolódjanak. A Margit-sziget, a mainál keskenyebb alakkal megmaradt, a pesti oldalon 100 öl (~ 190 m), a budai oldalon 150 öl (~280 m) széles folyóággal. A Gellérthegytől a Csepel-sziget felső csúcsáig terjedő szakaszon kotrást is terveztek, mert a jobbpart felől a kopaszi zátony, a balpart felől a Csepel-sziget csúcsa a szabályozási vonalon belül esett. Tervezték továbbá a soroksári ág teljes elzárását annak érdekében, hogy a főágban a megnövelt vízhozam a lehető legrövidebb idő alatt kimélyítse a kotrás által egyébként már megbontott medret és erről a kritikus szakaszról továbbszállítsa a hordalékot. A vízbőségre és a nagyobb vízmélységre jégzajláskor is szükség volt, ezek voltak a biztosítékai annak, hogy jégtorlasz nem alakulhat ki. A műszaki kérdések megoldása után az ügy az országgyűlés elé került, és az — az 1840. IV. törvénycikkel — elrendelte egy országos bizottság felállítását azzal a céllal, hogy a következő országgyűlés számára készítsen jelentést a Duna és egyéb folyamok szabályozásának lehetőségeiről és a Pest-Buda és a szomszédos területek árvíz elleni védelméről. A bizottság áttekintette az elkészült terveket, jelentéseket; a felmerült kérdésekre Vásárhelyi Pál véleményét kérte. Mindezen előtanulmányok után 1843. február 5-ére elkészítette jelentését, amely — az országgyűlés rendelkezésének megfelelően — a Duna, a Tisza és a jelentősebb mellékfolyók szabályozásának kérdésével foglalkozott és javaslatot tett a szabályozásokhoz szükséges anyagi alap előteremtésére is. A Duna magyarországi szakaszának rendezésére 8 948'149 forintot irányoztak elő,ebből az összegből 1 044941 forint esett a pest-budai Duna-szakasz rendezésére. A folyószabályozás kérdésének ilyen egységes kezelése mindenképpen indokolt volt; egy azonos jellegű, hosszabb folyószakasz egy kiszakított részének szabályozása mindig kockázattal jár, a nem szabályozott szomszédos szakaszok hatása a munkák sikerét kétségessé teheti. Az országgyűlés nem mérlegelte ezeket a szempontokat, nem rendelte el sürgősségi sorrend megállapítását sem, hanem — az ország pénzügyi helyzetéhez mérten túl nagynak ítélt összegek hallatán — egyszerűen levette a napirendről a folyószabályozás kérdését. A szabályozás megkezdésének azonban nemcsak pénzügyi akadályai voltak, az Építészeti Főigazgatóság szabályozási terve ellen több kifogás is felmerült: Pest megye a partmenti községek érdeksérelmére hivatkozva, Pest városa az árvízveszély növekedésétől félve tiltakozott a soroksári ág elzárása ellen. A nádor által még 1842-ben létrehozott és az Építészeti Főigazgatóság megbízottjaiból és külföldi szakértőkből álló, a szabályozási terv végleges formájának kialakításával megbízott bizottság küldöldi szakértői (Paleocapa Péter velencei építési főigazgató és Mitis bécsi építési tanácsos) is ellenezték az ág teljes elzárását, mindössze szűkítését tartották szükségesnek. Véleményükkel a Főigazgatóság vezetője, Lechner József nem értett egyet és megegyezés nem született, végiil a terveket mégis Paleocapa javaslatainak megfelelően kellett átdolgozni. A munka 1847-ig húzódott (úgy látszik, a Főigazgatóság mérnökei nem siettek egy olyan szabályozási tervet kidolgozni, amellyel nem értettek egyet). Kísérlet