Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Varrók Endre: A budapesti Duna-szakasz szabályozása
VARROK E.: A budapesti Duna-szakasz szabályozása 91 történt közben a pénzügyi fedezet előteremtésére is; a Helytartótanács a két érdekelt várost, Pestet és Budát próbálta rávenni, hogy a költségeket viseljék, de fáradozása eredménytelen maradt. A pest-budai szakasz szabályozásának kérdése nyilvánvalóan holtpontra jutott. A hazai szakértők jól ismerték a Dunát, a vízjárás sajátságait ugyanúgy, mint a hazai igényeket és gazdasági lehetőségeket és megpróbáltak egy relatív optimumot kialakítani, az ő véleményüket azonban nem lehetett összehangolni a külföldi szakértők véleményével, akik minden bizonnyal szakmailag kiválóan képzett mérnökök voltak, de nem ismerték a helyi viszonyokat. Az országgyűlés elutasító magatartását sem lehet indokolatlannak minősíteni, végül is az elé terjesztett ügyben nem alakult ki egységes, minden szakértő által valósnak, megalapozottnak minősített álláspont. Bizonytalan ügyre az országgyűlés egyetlen tagja sem akart pénzt áldozni a szűkösen mért keretekből. István nádor kísérletet tett arra, hogy a szabályozás ügyét előbbre vigye, és 1847-ben Széchenyi Istvánt kérte fel arra, hogy az ügyben eljárjon. Nem tudhatjuk, hogy Széchenyi milyen eredményt ért volna el, ha kellő idő áll rendelkezésére, az országgyűlés azonban rövidesen tárgyalta a szabályozások ügyét és az 1848. XXX. törvénycikkel az ország egész területén folyó szabályozási munkákra összesen 2 millió forintot szavazott meg, amiből a pesti szakaszra vajmi kevés jutott. A szabadságharc alatt és a szabadságharc bukását követő időben a szabályozás kérdésével senki nem foglalkozott, a súlyosabb gondok mellett ez háttérbe szorult. Gyakorlatilag a kiegyezésig, 1867-ig nem történt semmi olyan, amit a szakasz egységes elképzelésen alapuló szabályozásának lehetne mi6. kép. A vízivárosi Dana-part állapota Jacob Alt IS 50 körül készített rajzán 7. kép. Pest-budai látkép 1850 körül a szabályozatlan budai Duna-parttal. Sandmann litográf iája Jacob Alt rajza alapján