Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)
5-6. szám - Fáy Csaba: A budapesti ivóvíz minőségét befolyásoló tényezők
FÁ Y CS.: A budapesti ivóvíz 313 csőhálózatot is kiöblítette, a vízóra szűrőjét is kitisztította, akkor csak arra lehet következtetni, hogy a házban van a szenny forrás. Ez rendszerint a használati melegvízkor hőcserélője, ahol vízkő csapódik ki. Ha a melegvízkör leágazásánál beépített visszacsapó szelep nem működik (fennakadt, beszorult, elkopott), akkor ha pl. a 10. emeleten éppen meleg vizet'engednek, de az 1—2. emeleteken több WC-t lehúznak (TV csúcs)! a melegvízrendszerből visszaáramolhat a víz a hid eg vízrendszerbe és a vízkövet magával ragadva, az a hideg víz csapóiéin megjelenik. Az elmúlt évek panaszbejelentéseinek 30%-a ilyen okra volt visszavezethető, hiszen ilyen helyről nem egyszer, de sokszor jelentettek zavaros vizet. 4. A jó vízminőség megtartása Az első tömeges vízminőségi panaszáradat nyomás a Vízmű azonnal intézkedett, azonban rövidesen fel kellett ismerni azt, hogy az elszigetelt intézkedés már nem elegendő. Ezért hozott létre a vízmű saját vezető szakembereiből Vízminőségi Bizottságot 1981-ben, amely aprólékos munkával végigelemezte a vízmű egész rendszerét, felfedte korábbi beruházási hiányosságait, pl. ürítők hiányát; ezek megépítésére intézkedett, trendvizsgálatokat készített, szabályzatokat dolgozott ki, figyelte a fejlesztési'munkák eredményeit és meggyorsította azok alkalmazását: távlati terveket dolgozott ki a minőség tartására, Természetesen a bizottság működése előtt is intézkedtek az érintett területek vezetői a vízminőség megtartására, ezért az itt áttekintett oredmények nem csak a bizottság működése nyomán jöttek létre. 4. 1 Vas- és mangántalanítás A vas- és mangánszennyeződés a Palotaszigeti kutakban már az 1930-as években megjelent. Meg is épült itt egy klóradagolós, káliumpermanganátos regenerálással működő vas- és mangántalanító (Molnár, 1935: 1943). Ezt a felszabadulás után a kutak üzemével együtt felszámolták, és több évtizedig úgy látszott, nem lesz ilyen gondja a vízműnek. Az 1963-ban megépült csepeli csőkútsor vizében azonban már megjelent a vas, ezért ezek üzemét 1973-ban le kellett állítani. A vízmű bővítéséhez készült Csepel-szigeti feltáró fúrások azt mutatták, hogy már csak olyan vizet lehet találni a környéken, ami vas- és mangántartalmú, sőt ez szerves kötésű is, amit csak ózonos kezeléssel lehet hatékonyan eltávolítani. A vízmű vásárolt ekkor egy kis teljesítményű ózon fejleszt őt és a csepeli csőkútsornál többféle eljárást próbált ki féliizemi szinten (Homonnayné, 1976). E kísérletek nyomán épült fel a ráckevei kútvízkezelőmű, ózonos technológiával (Lengyel, 1985). Ezzel párhuzamosan felvetődött, hogy a Finnországban feltalált talajbeli vastalanítást (Oszkó, 1975) alkalmazzuk, amit időközben mangántalanítássál is kibővítettek. Eszerint, ha a talajba levegővel dúsított vizet nyo : műnk vissza (ha külön dúsítókutakon "akkor ,,viredox", ha magán a kúton át, akkor ,,subterra" eljárással), s ezzel a talajban élő, vasat és mangánt fogyasztó baktériumokat elszaporítjuk, akkor azok hosszabb ideig képesek eltávolítani a vízből a vasat és mangánt. Ezek az eljárások külföldön elsősorban állóvizek mellett adtak jó eredményt. A ciklus kb. ilyen volt: 3 nap dúsítás, 1 nap pihentetés, 30 nap termelés. Ha a kút (csoport) kapacitáscsökkenését vizsgáljuk, akkor olyan törtet kell képeznünk, ahol a számlálóban a termelőnapok száma áll, amiből levonjuk a dúsítónapok számát — feltételezve, hogy dúsításra annyi vizet használunk, mint amennyit a kútból ki lehet termelni — míg a nevezőbe a teljes ciklusidő kerül, amibe a pihentetőnap is beleszámít. A külföldi mintákban (30—3)/34 = 0,79 érték azt jelenti, hogy az eljárás miatt a kút vízadó képessége 21%-al csökkent. A hazai kísérletnél a Duna vízszintingadozása miatt az elszaporodott baktériumok időszakosan elpusztultak, és csak 8 napi termelést sikerült elérni addig, amíg a víz vas és mangántartalma a szabványos határérték alatt maradt. így a kútsor termelőképessége (8—3)/l2 = 0,42-szeresre csökkent, ami a gazdaságos alkalmazást már megkérdőjelezheti. A leállított csepeli csőkútsor északi ágán subterra eljárással 1986 óta újra termelünk jó minőségű vizet. A tartott vízszintű Soroksári-Dunaág partjánépült szigetszentmiklósi csápos kútsoron ugyanakkor lényegesen jobb eredményt sikerült elérni. A talajbeli vas- és mangántalanítás hibája, hogy a szabványos határérték alatt ugyan, de mégis kerül vas és mangán a csőhálózatba, ami ott kellemetlen. Ezért további módszereket keresünk, főképp egyedi kutakhoz, mert amikor egy kútsor egyetlen tagjánál mutatkozik szennyeződés, akkor helyi megoldást kellene találni. E kísérleteink még folynak. A megelőzés'is szóba került oly módon, hogy a mederfenékre a kőgátak közé ülepedett iszapot kikotortatjuk és helyére jó minőségű kavicsot tetetünk, vagyis az eredeti állapotot megközelítő helyzetet alakítunk ki. Ennek gazdasági előkészítő számításai folynak. 4.4 Nitráttalanítás Jóllehet a fővárosban a határérték felett termelő kutak vízhozama az 1 %-ot sem éri el, önmagában ez is azonban napi 10 000 m 3 mennyiségű. Ma ugyan még vízkeveréssel a kutak vizét tudjuk hasznosítani, mert a parti szűrésű alacsony nitráttartalmú vizet eljuttattuk a keletpesti övezetekbe is, ahol a nitrátos kutak találhatók. Mivel az ismert, pl. ioncserés eljárást (ösanády, 1985) csak kisebb vízhozamoknál szokás alkalmazni, francia tapasztalatok (Diret, 1982) nyomán kezdtünk a VITUKI-val közös újabb, hatékonyabb eljárás kutatásába, azonban ez még nem vezetett üzemi méretben is hasznosítható eredményre. 4.3 Csőhálózati technológiák Szigorú követelményrendszert dolgoztunk ki mind a fenntartási technológiára és ezek betartásának ellenőrzésére. Megrendeltük a legelrakodottabb csőszakaszok tisztítását a Heves Megyei Vízműnél. Amerikai lincenc alapján szivacstestes görényekkel ezt éveken át igen jó hatékonysággal végezték részünkre.Ttt jelentős akadálya fenntartási keret korlátozottsága. Mivel a víz árát a szakmai felügyeleti szerv határozza meg, és a vízáremelés mérséklése érdekében a fenntartásra fordítható összeget kor-
