Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

5. szám - Dr. Fulvio Meucci: Torino vízellátásának fejlődése és felszíni vizének kezelése

282 Hidrológiai Közlöny 1967. 5. sz. Meucci, F.: Torino vízellátása ugyanakkor el kell ismertetni a víztermelés elsőrendű fontosságát. Ezt meg kell értetni a fogyasztókkal is. A fogyasztóknak is érezniük kell e szolgáltatás értékét, hogy mérsékeljék a vízpazarlást és racionalizálják a fogyasztást. Ügy érzem itt az ideje újra értékelni a vízkérdést, mint az emberiség alapvető szükségletének létfontosságú kérdését. Hozzászólás Hajdú György : a Fővárosi Vízművek igazgatója Külföldi szakembert vendégként üdvözölni mindig jóleső érzés. Nemcsak az önzetlen és hasznos tapasztalatcsere, de a béke, a népek közötti barátság jele minden ilyen alkalom. Különösen örülök a mai előadásnak, mert a hallgatóság számára bizonyára nem maradt észrevétlen az a sok hasonlóság, sőt helyenként azonosság, mely a torinói és budapesti vízgazdálkodás között van. És ez nem véletlen. Néhány évvel ezelőtt, amikor igen élesen merült fel a szüksége annak, hogy Budapest vízellátásának, vízgazdálkodásának irányát az elkövetkező években meghatározzuk, akkor saját adottságaink alapos felmérésén kívül néhány olyan külföldi vízművet látogattunk meg, melyek adottságaikban hasonlóak a budapestihez és technikai felkészültségük, jó hírük lehetőséget adott arra, hogy összehasonlításokat is tegyünk és ezzel részben ellenőrizzük saját elképzeléseinket, részben hogy követendő módszereket, eljárásokat, elképzeléseket ismerjünk meg. Ekkor látogattuk meg a Nyugat-berlini, a Maina-Frankfurt-i és a Torinoi Vízművet. Ezek közül éppen a Torinoi Vízművek adottságai álltak talán legközelebb hozzánk. A tanulmány a korlátozott terjedelemhez képest igen elemzően tárgyalja a torinói vízgazdálkodás történetét és irányzatát. Egy nagy város vízgazdálkodása igen sok tényező figyelembevételével teheti csak meg a fejlesztéséihez szükséges lépéseket. Ehhez fel kell mérnie természeti adottságait, technikai lehetőségeit, anyagi korlátait, a város lakosságának szociális és kulturális igényeit. Kapcsolatát az ipari vízellátással, és még számos jellegzetes adottsággal. A rendelkezésre álló .lehetőségek közül ki kell választani az esztétikailag, egészségügyileg és nem utolsó sorban gazdaságilag legmegfelelőbb változatot. Több évtizedre előre le kell fektetnie elképzeléseit, a létesítendő műveket bizonyos fokig elő kell készíteni, pl. területet kell foglalni olyan vízmű számára is, mely esetleg csak több évtized múlva épül meg. Ugyanakkor a vállalati koncepció rögzítése mellett azokat évről évre felül kell vizsgálni, alkalmazni a kor változó követelményeihez és lehetőségeihez, az igények felfutásának nagysága szerint az ütemezést gyorsítani vagy a rendelkezésre álló anyagi eszközök miatt lassítani. Budapest vízellátásában eddig három olyan időszak volt, amikor le kellett fektetni a további évtizedek koncepcióját. Az első 1877-ben, a Fővárosi Vízmű tervezésekor választani kellett két lehetőség között. A meghívott angol szakember az európai hírű és tekintélyű Lindly a Duna vizének mesterséges tisztítását javasolta. A magyar szakemberek, elsősorban Wein János, a Duna-parti kavicsterasz felhasználásával a Duna vizének természetes szűrését javasolta. Wein János javaslatának elfogadása és a Vízmű első igazgatójává való kinevezése a századfordulóig eldöntötte városunk vízellátásának módját. A századforduló előtt Budapest rohamos fejlődése, a belső vízadó rétegek teljes felhasználása újra felvetette a kérdést: hogyan tovább. Ekkor ismét elvetették a mesterséges szűrés gondolatát és Kajlinger János tervei alapján inkább az akkori Budapesttői, nagy távolságban levő Káposztásmegyeri és Szentendre-szigeti természetes szűrésű Duna-víz sokkal költségesebb beruházást igénylő, de olcsóbb üzemeltetésű és egészségügyileg, esztétikailag jobb változatát valósították meg. Napjainkban ismét előtérbe került ez a kérdés. A budapesti vízszolgáltatás fejlődése az utolsó három évtizedben talán még rohamosabb volt, mint Torinoé. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a budapesti ipar elsősorban a közüzemtől igyekszik vízszükségletét beszerezni. Budapesten — Torinohoz hasonlóan — az 1940-es évek végén a háztartás fogyasztotta el a víztermelés 80%-át. Ma a háztartások csupán 40%-ot fogyasztanak és ha követem a tanulmanybeli számításokat és a lakosság vízfelhasználásahoz hozzá számítom a különböző nem ipari jellegű közületek vízfelhasználását is, akkor is a lakossag részesedése csupán 60%. Az 1964. évi termelés 227 millió m

3-ét felosztva, a hálózati veszteség és az ipari felhasználást levonva, 90%-os ellátottságot feltételezve, 183 literes fejadag esik egy budapesti lakosra. Ha figyelembe vesszük Torino valamivel melegebb éghajlatát és a modernebb, komfortosabb lakások, ujabb lakóházak nagyobb részarányát, ez a torinoi 267 literes fejadagnak csupán 69%-a. Ez mutatja, hogy a következő időben a lakosság érdekében is nagyarányú fejlesztésre van szükség és az ipar egyre meredekebben fokozódó igényei még élesebbé tették a kérdést, hogy a 100 óv alatt kialakult hagyományos természetes szűrésű Dunavíz ki tudja-e elégíteni a főváros távlati igényeit. Erre a kérdesre mi is azt a választ adhatjuk csak, amit a torinói vízgazdálkodás szakemberei adtak: egymagában semmiképpen és hozzá kell nyúlni a Duna vizének mesterseges tisztításához is. Igen, mások azonban a tormói és a budapesti adottsagok néhány kérdésben. Torinoban a nagy iparvállalatok maguk termelik a szükséges vizet és a talajvíz kiaknazásával konkurálnak a Vízművel. Csupán a kis üzemek igénylik a központi vízellátást. Nálunk ellenkezőleg, még azok az üzemek is felhagytak a talajvíz kiaknázásával, amelyek azt régóta művelték és így egyes területeken a talajvíz emelkedése súlyos nehézséget okoz az építkezéseknél. Egészen más a víztisztítás céljára rendelkezésre álló nyersvíz Torinoban és Budapesten. A Duna igen bőséges hozamú, a felhasználandó mennyiség csak töredéke az 1000 m

3/nap kisvízho-