Hidrológiai Közlöny 1944 (24. évfolyam)
Szakosztályi ügyek az 1944. évről - I. Évzáró ülés 1944. I. 26-án
73 vizek földrajzi elterjedéséről. Soltész László: Békés, Asztalos utcai artézi kútja című első ilynemű előadásában példát adott arra, hogy miként kell számbavennünk értékes vizeinket. Áprilisi szakülésünkön Láng Sándor: Hidrogeológiai megfigyelések a Gömör-Tornai karsizitban c. kimerítő értekezésében mutatta be a Szakosztálynak páratlan szorgalommal végzett kutatásainak eredményét. A sekély és mélykarszt lehető elkülönítésével hathatósan járult hozzá a magyar karsztról szóló eddigi ismereteink szélesítéséhez. Lenkei Tibor a tatai források vízhozamméréséről tartott igen értékes, remekszép vetített képekkel kísért előadást. A májusi szakülésünkön Mosonyi Emil: A visóvölgyi tárolómedence szerepe a tiszai vízgazdálkodásban c. érdekes fejtegetésében vezette be a hallgatóságot a víz tárolásával kapcsolatban adódó rendkívül bonyolult kérdésekbe. Kárpáti Jenő pedig gyógyvízelemzéseinek rendelkezésre bocsátásával járult hozzá a Szakosztály tudománvos tekintélyének gyarapításához. Az őszi előadások elsején új, vidéki tagtársunkat : Wietórisz Róbertet üdvözölhettük az előadók sorában, aki a Pécsbányatelepi víziükörlesüllvesztés c. előadásával nemcsak értékes adatgyűjtéséről szómolt be. hanem példát nvúitott arra. ho{»y a gyakorlati szakember is mennyire lehet és kell hogy elősegítője legyen a tudomány fejlődésének. Ugyanakkor hallotüik másodízben Mosonyi Emil testarsunknak a víztárolás országos jelentőségű kérdéséről szóló értékes fejtegetéseit. Komlósy Zsolt a Rudasgyógvfiirdő két forrásának vízhozamingadozásáról számolt be. Takáts Tibor, a Szakosztály sok éven át volt titkára. N^srybánva és Felsőbányáról való bányavízelemzéseit mutatta be s előadása érdekes kapcsolatban volt Vitális Sándornak a nagybányai vízkutató fúrás «teológiai vonatkozásait ismertető értekezésével. Gőbel Ervin • Adatok a bndaki medence hidrosreológiáiához r. előadásában szép oéldáiát adta annak, hogy miként lehet és kell a vízsre^zés «zolgálatába állítani valamely vidéknek ereolórr.'ní TTtrv ^zen p területen, mint p keleti fronton Kurszk körnvélrén kiváló eredménnyel zárult közreműködésének kesrvelemdöfésként kellene hatni arra — a nálunk sainos ma is széltében elterjedt — felfogásra, m elv a vízszerzés terén a varázsveszsző«ök tudománytalan misztifikációját részesíti előnvben. Az il ven eredmények köztudatosítása sok fölösleges költségtől kímélné meg nemcsak a magánszemélyeket és vállalkozókat, hanem magát a hivatalos intézménvekct is, ahol a varázsverszősök szolgálatainak felhasználásával való vízszerzési mód ma is közkedveltségnek örvend. Ezzel kapcsolatban utalhatunk arra is, hoüv Németországban. ahol eddig kénesítéshez kötötték a varázsvesszősök működésének engedélyezését, újabban rendeletileg megtiltották a vízszerzésben való közreműködésüket. Az év utolsó előadóülésén újból Vitális Sándor tagtársunkat