Hidrológiai Közlöny 1944 (24. évfolyam)

Szakosztályi ügyek az 1944. évről - I. Évzáró ülés 1944. I. 26-án

74 hallhattuk. A Mátraverebély, Szúpatak és Kisterenye környéké ről szóló liiflrogeológiai fejtegetése eklatáns bizonyíték amellett, hogy egyrészt a vízszerzés a geológia segítségével oldandó meg, másrészt, hogy a fúrások szolgáltatta geológiai adatok mennyire hozzájárulnak földtani ismerteink tágításához. Az év utolsó elő­adója Jendrassik Aladár volt, aki az artézi víz jellegzetes tulaj­donságait foglalta össze előadásában. Tagtársaink a Szakosztály keretein kívül is értékes munkát végeztek. Erről tanúskodnak a legkülönbözőbb szakfolyóiratok, melyekben gyakran találkozunk neveikkel. Így elsősorban a Földtani Közlönybe, a Földtani Értesítőbe, a Bányászati és Ko­hászati Lapokba, a Természettudományi Közlönybe, a Vízügyi Közleményekbe, a Technikába, a Soproni Bányászati és Kohásza­ti Osztály Közleményeibe írtak értékes cikkeket. Ezen kívül számos víztani és ezzel összefüggő kérdésekkel foglalkozó intézet és intézmény vezetésével és munkájában való részvétellel járultak hozzá a magyar hidrológia fejlesztéséhez. Ezek közül első helyen kell megemlítenem a Magyar Mérnök- és Építészegylet Vízépítési Szakosztály működését, mely az elmúlt évben 22 szakelőadást tartott. Ezeken tagtársaink közül: Moso­nyi Emil, Bauer Sándor, Papp István, Papp Ferenc, Lászlóffy Woldemár, d'Ouvenou Roland, Töry Kálmán, Németh Endre. Pap Rémig részben előadással, részben hozzászólással vett részt A m. kir. Vízrajzi Intézet 1943. évben is a víztani adatok gvüjtésének központi szerve. Az országos vízjelző szolgálat ellá­tásán kíviil számos tanulmányt végzett az Intézet. így hordalék­mérést végzett a Dunán, különösképpen pedig a Tiszán a tisza­löki vízduzzasztóval kapcsolatban. A csapadékból lefolyásra ke­rülő ú. n. fajlagos vízmennyiségek megállapítására is számos mérést végzett. Az intézet irodalmi munkássága főleg a Vízrajzi Évkönyvek szerkesztésében áll, melynek legutóbb 1940. kötetét bocsátotta közre. Tőry Kálmán tagtársunk, az Intézet igazgatója Szakosztályunkban tartott előadásán kívül felhasználta az alkal­mat a víztani ismeretek rádió útján való terjesztésére is. Bogárdi János tagtársunk a hordalékmozgató erőről írt cikket a Technika c. folyóiratba. A m. kir. Orsz. Közegészségügyi Intézet Vízügyi Osztályának munkájában a háborús viszonyok miatt bár számszerű csökkenés mutatkozik, szakszempontból azonban a teljesítmény fokozódása állapítható mes, A vízvizsgálatok száma kevesebb volt, de több volt a bonyolult részletes vizsgálatok száma. A kútépítések szá­ma erősen lecsökkent december l-ig, mindössze 99 fúrt és 17 ásott kút készült el, ami a nehéz anyagbeszerzési körülményekkel hozható összefüggésbe. Az intézet tagjai közül Jendrassik Aladár igazgató tartott előadást a Szakosztályban az artézi víz jellegze­tes tulajdonságairól. Papp Szilárd pedig a szabad szénsav meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom