35 Év A Közutak Szolgálatában (Békéscsaba, 2003)

V. 35 év a szakmai munka tükrében

A 2003. év a hőmennyiség szempontjából rendkívülinek számított. Január 6-án és február 2-án kezdődő pár napos hóesések - melyek egyes körzetekben hófúvással párosultak - az 1960-as évek teleit idézték a rég nem látott 40-60 centiméteres hóvastagsággal, amely a rendkívüli, hosszan tartó hideg miatt csak március 15-e tájékán kezdett végleg elolvadni. Ilyen körülmények között is jórészt egyszárnyú hóekék dolgoztak. Az állandóan gyarapodó személy- és tehergépkocsik, autóbuszok télen is közlekedni akarnak, s ez késztet a hóeltakarítási eszközpark folyamatos növelésére, a technika és technológia állandó fejlesztésére. Síkosságmentesttés A kezdetekben salak- és homokszórással történt a síkosságmentesítés. 1968 után érkezett az első sószállítmány, ekkor került bevezetésre az olvasztásos eljárás. Eleinte azonban sok problémát okozott a technológia. 1968-1972 között igen kezdetleges volt a sószórás. A ZIL fix platójú tehergépkocsira felrakott sót egy kardántengelyre szerelt forgólapát segítségével szórták ki a közút burkolatára. Ezt a berendezést - megszerkesztőjéről - VITÁLIS szórónak hívták. Az első időszakokban egy-egy útmesterség képes volt 3-4000 tonna sót is kiszórni. Eleinte volt próbálkozás arra is, hogy a só érdesítő anyagként funkcionáljon, de a feleslegesen kiszórt só nagy burkolatkárokat okozott. A kezdetleges technika fokozatosan korszerűsödött. Az első igazi sószórók a ZIL 130 PR gépkocsik voltak, ezek speciálisan csak szórásra voltak alkalmasak, télen sót szórtak, nyáron izzadásgátlásra használták őket. Ebben az időben jelent meg a 1,5 tonnás RCV sószóró gép, amit traktor vontatott, és egy kaparószalagos kihordó berendezés juttatta a sót a burkolatra. A gépesítés 1970-1980 között a mezőgazdaságtól átvett műtrágyaszóró adapterek átalakításával fejlődött tovább. Ezek a Tornádó típusú adapterek voltak, s már 5, illetve 7 tonna sót tudtak szállítani, s így hosszabb szakaszon tudták a síkosságot megszüntetni, és a közlekedés biztonságát növelni. Az 1980-as évek elején a WEISER típusú sószórók voltak a legkorszerűbbek, de ezek nem kihordólánccal működtek, hanem kihordócsigával, s így az akkori nem túl jó sóminőség miatt gyakran megszorultak és üzemképtelenné váltak. Egy-egy ilyen megszorulásnál bizony sokszor kézzel kellett kilapátolni a bennmaradt sót. Az 1982-ES GÉPSZEMLÉN A CSEPEL-760-AS ALAPGÉPEK JELENTETTÉK A LEGÚJABB TECHNIKÁT A következő fejlődési fokozatban megjelentek a nedvesítő tartállyal ellátott szóróadapterek. SA-07 típusok magyar gyártmányúak, a NIDOECO és a SCHMIDT-NIDO szórók német licenc alapján készültek. Ma a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt a technikai fejlesztés lehetővé tette, hogy a legkorszerűbb, dán gyártmányú EPOKE sószóró adapterekkel végezhetjük a síkosságmentesítést a mind nagyobb felületű úthálózaton. A modern berendezés már rendelkezik olyan számítógéppel és adagoló berendezéssel is, ami lehetővé teszi a hatékony, de kis mennyiségű sószórást. így 10-40 gr/m

2 mennyiségű finom szemcseméretű szórósó kijuttatásával differenciált színvonalat lehet biztosítani. Tovább fejlődött a nedvesített sószórás és a sókoncentrátum készítése. Az 1990-es évek végén így már kombinálva tudunk szemcsés sóval és sóoldattal is védekezni a síkosság ellen. A sóoldat készítésére külön berendezést szereztünk be, ezzel CaCl oldatot is elő tudunk állítani, amely már mínusz 25 °C-ig tud jégolvasztó hatást előidézni. A WEISER SÓSZÓRÓK AZ 1982-ES HÓSZEMLÉN 35 ÉV A SZAKMAI MUNKA TÜKRÉBEN 35