Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Dömötör János: Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek kiállítása a Gyöngyösi Galériában
Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek kiállítása a Gyöngyösi Galériában Alig van még egy megye hazánkban ahol két egyenlő nagyságú, szomszédos város olyan jó munkamegosztással végezné kiállítási tevékenységét, mint ahogyan ezt a gyöngyösi és Hatvani Galéria teszik. Hatvan a nagy kollektív, eszmeileg orientált kiállításokkal (Táj és portré Biennálé) orszár- gos művészetszervezői feladatokat lát el. Gyöngyös pedig a galéria méretéből, mint adottságból fakadóan is színvonalas egyéni kiállítások sarával gazdagítja a város kulturális életét. A galéria új helye ideális lehetőséget biztosít kamarakiállítások bemutatására. Az egy nagyobb és két kisebb helyiség ideális tér a művek eszmei-esztétikai tagolására. A terem mennyezetfreskója és drapériái, az odavezető barokk architektúra ünnepélyes és egyben bensőséges légkört teremtenek a művekkel való találkozásra. A rejtett és kellő fényértékű világítás a két és három dimenziós műveknek egyaránt kedvező. A Gyöngyösi Galéria folyamatos és átgondolt kiállításpoiitifcájában eddig is szerepet kapott az egyik legkarakteresebb mai képzőművészeti közösség, műhely a Vásárhelyi Művésztelep. Az eddigiek során azonban elsősorban festészeti bemutatkozásra került sor. Legutóbb viszont egy fiatal szobrászházaspár Lantos Györgyi és Máté István műveit láthatták a gyöngyösi tárlatlátogatők. Az irányultsággal teljesen egyet kell értenünk, mert bár Vásárhely elsősorban festő-iskolájáról ismert, és emiatt szobrászat® kissé árnyékba került, azért nem érdektelen plasztikai művek születnek ott ma is. Lantos Györgyi és Máté István művészi múltja, pályája igen rövid, hiszen alig fél évtizede kapták meg oklevelüket a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Szabó Iván illetve Pátzay Pál növendékeként végezték tanulmányaikat. Ezt követően nyomban letelepedtek Hódmezővásárhelyen és itt élnek, alkotnak ma is. Rendszeres résztvevői kollektív kiállításoknak és egyéni kiállítások is vannak már mögöttük, sőt néhány város köztere is helyet adott munkáiknak. (Debrecen, Budapest, Nyíregyháza, Túrkeve, Zán- ka.) Művészi magatartásukban, művészetikájuk alap- elveiben közösséget vállalnak festőművész kollégáikkal: Hisznék a realizmus korszerűségében, építenek a plasztika évezredes — és sok tekintetben ma is érvényes — klasszikus hagyományaira. Vallják, hogy az emberarc, az emberi test alkalmas a ma embere számára is művészi tartalom tolmácsolására. Ez a mondanivaló az általános emberi érzések, az anyaság, a szerelem mellett az európai kultúra gazdag hagyományát és a magyar irodalmat jelenti ihlető forrásként számukra. A szobrászat szinte minden anyagában otthonosan, szilárd mesterségbeli tudással mozognak. Kiállításukban kő, bronz:, fa, réz anyagú művekkel egyaránt találkozunk1. A homo faber, az alkotó, alakító ember kezenyomát és a csinálás örömét az is érezteti a kiállított művek többségén, hogy azokat saját maguk öntötték bronzba. Pontosan ismerik az anyag adta lehetőségeket. A kőbefara- gással tömör egybefogott arc-architectúrát, a haj- korona tömöttségét, és együtt megragadó gyer- jnekportrét alakított ki Lantos György vésője (Laci). A bronz játékosabb, könnyedebb formálása jó lehetőséget adott a Rita portré ziláltabb, nyugtalanabb kibontására. Lírai, lágy, sima, összefogott, jórészt íves-körös formák, felületek adják egy fia- tallányarc lényegét, ahol még a fa színezete, erezete is eredményesen szolgálja a művészi kifejezést (Máté István: Portré). A fedetlen, teljes emberi testet az évezredek során nagyon sokszor megformálták már. Lantos Györgyi kismértékben tud aktjainak életteljessé- get adni. Hangsúlyozás nélküli, egészséges eroti- kuma a fiatalság életörömét, jövővárását, nyitottságát sugározzák (Lépő). A kevesebb is adhatja a teljesség élményét, ha ez az alkotó törekvése és párosul a megvalósítás képességével, tehetségével. E találkozás sikeres műve a Torzó (Máté István). Lantos György■; Lépő 13
