Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: A tizennegyedik aradi vértanú tábornok haditörvényszéki pere és kivégzése

nokságót átvette, június hóban önként és anélkül, hogy valamilyen katonai rendfokozatot viseltem volna, lemen­tem hozzá. Parancsőrtisztje lettem, mivel jól ismertem még Kassáról, ahol ő dandárparancsnok volt. — Én abban a reményben, hogy a honvédzászló­aljakkal egyidejűleg lovasságot is fel fognak állítani, jelentkeztem a magyar miniszterelnöknél, gróf Batthyány Lajosnál, sőt maaánál a főherceg nádornál is, és kér­tem egy tiszti állást a felállítandó lovasságnál. Mivel azonban csak gyalogság állíttatott fel, így mint önkén­tes jelentkező lementem a déli hadsereghez. — Ezen említett jelentkezésem következményeként szeptember hónapban kaptam közvetlenül személyemhez intézve egy kinevezési okmányt, melyet a nádor maga írt alá és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök ellenjegy­zett. E kinevezési okmánnyal engem beosztottak az Ivánka ezredes alatt alakítandó hadtesthez segédtiszt qyanánt. és ezen az alapon be is vonultam új szolgá­lati állásomba. Hadtestünkkel Székesfehérváron át Pá- kozdra meneteltünk. Ott részt vettem a báró Jellasics bán parancsnoksága alatt álló horvátok elleni ütközet­ben. — Sajnos, nemsokára súlyos betegségbe esvén, Pestre mentem. Felgyógyulásom után bevonultam a Parn- dorfnál (a Fertő-tótól északra) levő táborba, és rövid­del azután részt vettem a schwechati csatában <1848. október 30-án). — Az Ausztriából való visszavonulás után kaptam a magyar hadügyminiszter azon parancsát, hogy Po­zsonyba menve, szervezzek egy utászzászlóaljat, és e cél­ra soroztassam be a szükséges mesterembereket. Po­zsonyban felállítottam az első utászzászlóaljat négy szá­zaddal. A zászlóaljjal Győrbe meneteltem, s ott a má­sodik utászzászlóaljat is megszerveztem. Gvőrben a ma­gyar hadügyminisztérium december hónapban őrnaggyá léptetett elő, és kinevezett az összes utászok parancs­nokává. Ebben az állásomban vezettem a Győr megerő­sítését célzó sáncmunkálatokat. Windisch-Grätz elő- nyomu'ásakor azonban ezeket a sáncokat nem használ­ták fel a védelemre. — Még az osztrákok megérkezése előtt a két zász­lóaljammal, amelyeknek még nem volt fegyverük, Győr­ből Budára vonultam, és a magyar hadsereg számára hidakat vertem. — Budának és Pestnek általános kiürítése alkalmá­val a két utászzászlóaliammal Tiszafüredre rendeltek, hoqy ott csatlakozzam Répásy hadtestéhez. Nem sokkal ezután megbíztak egv dandár parancsnokságával, és a folyó év ionuár havában alezredessé léptettek elő. — Ettől foava lázasan igyekeztem a dandáromat fölszerelni és fölfegyverezni. Dandárom 2 zászlóalj utász­ból, 1 zászlóalj porosz herceg gyalogságból, 1 honvéd- zászlóaljból, az első huszárezred 3 osztályából és 3 ütegből állott. Nemsokára narancsot kaptam, hogy dan­dárommal Perczel hadtestéhez csatlakozzam, és azt tá­mogassam a Szolnok elleni támadásban. A támadást végrehajtottuk, Szolnokot elfoglaltuk, és az osztrákokat Cealédig üldöztük. Három nap múlva Ceglédet is el­foglaltuk az osztrákoktól. Ekkor a parancsnokságot Per- czeltől Dembinski vette át. E csaták eredménye folytán hadosztályparancsnok lettem. A hadosztályom 7 gyalog- zászlóaliból, 5 osztály lovasságból és 4 üteaből állott. Dembinski a hadosztályommal Polgárra küldött. Innen Tiszalökre és a Tisza átlépése után Miskolcra menetel­tem. — Miskolcról Tornaijára mentem, majd támadást in­téztem Schlik utóvédie ellen. Itt akartam bevárni Pillér ezredes csapatát Kassáról, de az nem érkezvén meg, kénytelen voltam visszavonulni Miskolcra. — Ismétlődő betegségem miatt másnak kellett át­adnom a hadosztály parancsnoksáaát. Csak a káool- nai csatához érkeztem meg. de mivel méa nem volt csa­patom, a csatában csak mint néző szerepeltem. — Ezután Klapka I. hadtestében kaptam ismét had­osztály-parancsnokságot. Részt vettem az előnyomulás­ban. megvívtuk a tápióbicskei, isaszegi, váci és nagy­sarlói csatákat, végül felmentettük Komáromot. — Ezután a hadosztályommal előnyomultam Buda ostromához, de a rohamban nem vettem részt, mivel egy önálló hadosztály parancsnokságával bíztak meg a Csallóközben. — De már tizennégy nao múlva kaptam Görgey parancsát, hogy menjek Munkácsra, kezdjem meg ott egy hadtest szemezését, és a hadtesttel védelmezzem a határt. Miután hadosztályom parancsnokságát Koszto­lányi ezredesnek adtam át, tényleg Munkácsra menetel­tem, s ott egy 8000 főnyi hadtestet szerveztem 2 lovas­osztállyal és 32 ágyúval. Az ágyúk közül 24-et és 7 ta­rackot én fúrattam Munkácson. A csapatommal Ungvá- rig nyomultam, és ezen mozdulattal fedeztem a vissza­vonuló Görgey-hadsereget Tokajig, az oroszokkal szem­ben. Én ugyan túlságosan gyönge voltam, hogy az oro­szokat megtámadjam, de már magában véve e mozdu­latom elegendő volt ahhoz, hogy az oroszok Kassáról Eperjesre vonuljanak vissza. Én ugyanis egy kis csapa­tot, amely 5 gyaloaszázadból, 1 lovasszázadbó! és 3 háromfontos ágyúból állott, arra különítettem ki. hogy a Vereckei-szoroson — amelyet nagyon erősen eltorla­szoltam — Galíciába törjön be. Ez a betörés azután az oroszokat visszavonulásra késztette. — Ezután kaDtam Gö-geytől egy levelet azzal az utasítással, hogy ha magamat e'ég erősnek érzem, úgy tartsam magamat a meglevő felállításomban, ellenkező esetben igyekezzem hozzá csatlakozni. Én fontosabbnak láttam, hogy ott maradjak, mivel a heqységben kisebb erőkkel is lobban tudtam magamat tartani, s a fegy­verzet- és lőszergvá-tás igen fontos telepeit kellett egy­úttal fedeznem. Munkácsnál helyezkedtem el, és a vá- sárosnaményi Tisza-hidat biztosítottam. — Auquszttis eleién azonban sürgős narancs jött Bemtől: felszólított, hogy azonnal meniek Erdélybe, és Naszódnál állítsam fel csapataimat. Én azonnal elin­dultam, és Mármarossziqeten, Kapnikbánvón keresztül Dés-e meneteltem. Elővédem augusztus 15-én érte el Déstt Innen összeköttetést kerestem báró Keménnyel, aki Kolozsvárnál vezényelt, de azután tudomásomra iutott, hogv visszavonult Bánffyhunyadra, miután Grottenhjelm o-osz altábornagy túlerővel támadta meq. — Elhatároztam: visszafoqlalom Kolozsvárt, hoqy Keménnyel összeköttetésbe kerüliek. Nem sokkal elindu­lásom után megtudtam, hogy Keménytől Gál vette ár a parancsnokságot, s ő Zsibóra vonult vissza. Ez a hely­sén majdnem a hátam mögött feküdt, de nem maradt más hátra, mint nekem is oda menetelnem, hogy egye­süljek az ottani csapatokkal. — Itt ért, először csak mint szállongó hír, a világo­si események híre, hogy Görgey ott az összes csapatok­kal letette a fegyvert. — Gál ezredes csapatai már teljes feloszlásban voltak, sokan eqyszerűen eltávoztak. Én erre átvettem a oarancsnoksáqof. a csapatokat néqy hadosztályba osz­tottam, s így 12 ezer ember és 56 ágyú fölött rendel­keztem. — G ottenhjelm tábornok időközben Désre mene­telt: ott akart engem megtámadni. Amikor ott nem ta­lált. gróf Kornissal egy hadikövetet küldött hozzám; ezek Görgeytől is hoztak egy levelet, amelyben tudatja Görgey, hogy a fegyvert letette, és felszólít: én ugyan­ezt tegyem. — Grottenhjelmnek azt válaszoltam, hogy csak ak­kor teszem le a fegyvert, ha meggyőződöm arról, hogy a magyar fősereg fegyverletétele .— igazság. — Erre Kékessy alezredest egy orosz törzstiszttel Nagyváradra küldöttem, hogy a valóságról meggyőződ­jön. — Amíg ezek odajártak, megjelent nálam egy orosz százados és segédtiszt: Timaschoff; bemutatta Paszke- vicsnek Grottenhjelmhez intézett levelét Görgey fegyver- letételének hírével. — így, midőn minden reményem szétfoszlott, nem maradt más hátra, mint hogy magam is letegyem a fegyvert, Grottenhjelm előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom