Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-16 / 63. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT Egyszerűbb az állampolgársági kérelmek ügyintézése Gárdonyi Géza immár az égbolton csillagász A piszkéstetői obszervatórium Schmidt-teleszkópjával lelt a kisbolygóra igazgatás Egyszerűsödött az állampolgársági kérelmek inté­zése. Március 1-jétől nem a te­lepülési anyakönywezetőknél, hanem a járási hivataloknál lehet benyújtani az állampol­gársági kérelmek formanyom­tatványait. Természetesen továbbra is el lehet indítani az eljárást minden külkép­viseleten, a kormányablakok­nál, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is. Ahogy korábban, ezután is bármely polgármester előtt vagy külképviseleten letehető az állampolgársági eskü. Az országgyűlés 2012. decemberében fogadta el azt a törvényt, amely az anya­könyvi, az állampolgársági, valamint a személyi- és lak­cím-nyilvántartási eljárások esetében csökkentette a bürok­ráciát, az adminisztratív terhe­ket. Mindez része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében tavaly elindított egyszerűsítésnek, melynek célja, hogy csökken­jen a lakosságot érintő hivatali bürokrácia, kevesebb legyen a papírmunka, a kitöltendő nyomtatvány, a sorban állás, kiterjedtebb, pontosabb legyen az üggyel kapcsolatos tájékoz­tatás - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal. ■ G. R. A honatya autója szalagkorlátnak » csapódva állt meg baleset Ittas járművezetéssel gyanúsítják azt a Szabolcs me­gyei rendőrt, aki az M3-ason a hétfő esti tömegkarambolt okozta. Hat jármű szaladt egymásba, két gyermek is megsérült. A baleset részese volt megyénk országgyűlési képviselője, Herman István is, aki elmondta: a sötétben késve észlelte a karambolt, akkor oly közel ért, hogy csak a szalag­korlátnak csapódva tudta el­kerülni az ütközést.- Isten a tenyerén hordozott, nem sérültem meg, az autóm tört össze - mondta. Telefonon hívta a fiát, a megyegyűlés al- elnökét, ifj. Herman Istvánt, ő hozta haza Egerbe. ■ G. R. Pócsik Attila Tíz évvel a felfedezés után a Nemzetközi Csillagászati Unió elfogadta Sárneczky Krisztián csillagász javasla­tát, s a 2003 GG jelű kisboly­gó immár Gárdonyi Géza nevét viseli. Kisbolygó névadó - elvileg - bárkiből lehet, csupán szak­értelem, kitartás és például a piszkéstetői obszervatórium­ban eltöltött hideg éjszakák (a távcsövet mínusz 40 Cel- sius-fokra is lehűtik) sora kell hozzá. Sárneczky Krisztián eddig mintegy 100 névadásban működött közre.- Egy kisbolygó felfedezése az első megpillantásától az el­nevezéséig igen hosszadalmas és bonyolult folyamat - mesé­li. - Ennek legfőbb oka, hogy az égitest mozgásának pontos meghatározásához, a pálya precíz leírásához több éven ke­resztül követni kell a kisboly­gót, ami nem mindig sikerül az észlelőknek. Általánosság­ban elmondhatjuk, hogy egy éjszaka megfigyelései nem elegendőek ahhoz, hogy való­ban felfedezőnek mondhassuk magunkat. Ehhez legalább két-három különböző éjszakán át kell megfigyelni a kisboly­gót, de a legbiztosabb az, ha egy hónapon át tudjuk követni, így amikor évekkel később újra lefotózzák, a múltbéli adatokat visszakeresve eljuthatnak a mi észleléseinkig. . Amennyiben kevés észlelést végeztünk, az is előfordulhat, hogy elveszítjük az égitest felfedezésének jogát. Ha már két különböző évben észlelték a kisbolygót, és a mi ideiglenes jelölésünk alatt fut, akkor már biztosan mi leszünk Sárneczky Krisztián csillagász a piszkéstetői obszervatórium Schmidt-teleszkópjával kémleli az eget. Közei 250 kisbolygót fedezett már fel innen. megadva felfedezőnek, de eh­hez legalább további két évben meg kell figyelni az égitestet. Sárneczky Krisztián elmond­ta, amíg egy szupernóváról egyetlen spektrummal fél óra alatt ki lehet deríteni a termé­szetét, addig egy kisbolygó ese­tében az első észleléstől akár 10 esztendő is eltelhet, amíg ■ A tavalyi év végén éppen nyolc kisbolygó elnevezését hagyta jóvá az Európai Unió. nevet kaphat. A szabályrend­szer tehát komplikált, hiszen előfordul, hogy akár 10 évvel ezelőtti megfigyelések hasz­nosulhatnak, vagy el is veszít­hetnek egy szívüknek kedves kisbolygót. Az első magyar és a program első kisbolygója SÁRNECZKY KRISZTIÁN először tizenhat esztendeje, 1997-ben, a program kezdetén járt Pisz- késtetőn, az első megfigyelések pedig 1998. januárjában történ­tek. Mindezek után az első fel­fedezés egy hónappal később: ez volt az 1998 DA33-as, amely a Széchenyi nevet kapta. Azóta legalább 250 kisbolygót fedez­tek fel hivatalosan. Mind közül az egyik legérdekesebb a 2003. novemberében felfedezett Mar- ■koláb, amelyre egy teljes hold- fogyatkozás során bukkantak. Egy kisbolygó keresése ugyanis akkor igazán eredményes, ha nincs hold, teleholdnál a vilá­gosság miatt kevés az esély a sikerre. Ezért esett a névválasz­tás a palóc néphit égitestet evő lényére.- A névadás szubjektív, rendszerint olyan javaslatok­ra törekszem, amelyek széles körűen elfogadott értékeket jelenítenek meg - fogalmaz a csillagász. - Igyekszem mindig valamilyen aktualitáshoz, év­fordulóhoz kötni az elnevezést, egy 2005-ben felfedezett aszte­roida az első magyar űrhajósról kapta a nevét, hiszen Farkas Bertalan akkor éppen 25 éve jutott el a világűrbe., Az Euró­pai Unió által most elfogadott elnevezések között is szerepel ilyen: a 2005. augusztus 29- én észlelt, 19,5-20 magnitúdós kisbolygó Keszthelyi Sándor építész, amatőrcsillagász szá­mára állít emléket, aki pon­tosan 30 évvel az aszteroida megtalálása előtt az egyik első európai felfedezője volt a két magnitúdóig fényesedő Nova Cygni 1975-nek. A tavalyi év végén nyolc kis­bolygó elnevezését hagyta jóvá az unió, az égbolton találha­tó immár Fertőszentmiklós, Mecsek, Kabos Gyula, Márai Sándor, de emléket állítottak Steiner Zsuzsanna matemati­ka-fizika szakos tanárnőnek is, aki tudós generációk sorával is­mertette és szerettette meg ezt a két tudományágat. Szinte véletlen, hogy épp’ az emlékévben „kapott” kis­bolygót kitűnő írónk, Gárdonyi Géza. A Virgo csillagképben járó, 20,5 magnitúdós égitestet 2003-ban csak két napig sike­rült követni, de szerencsére az Arizonában működő Space- watch program keretében a hó­nap végén ismét megfigyelték. Már üstököst is fedeztek fel Piszkéstetőről NAPJAINKBAN TÖBB százezer kisbolygó ismert, közülük eddig 15-20 ezret neveztek el. Kis­bolygó viseli például Kodály Zoltán, Bartók Béla, Karinthy Frigyes, Irinyi János, Lugosi Bé­la nevét. De az égen találjuk Kalocsát, Aquincumot és Egert is. Sárneczky Krisztián úgy véli, egy üstökös felfedezése hatal­mas eredménynek számítana, amire már volt is példa a Felső- Mátrában: Lovas Miklós vizsgá­lódások során elért eredmé­nyekben gazdag pályafutása során öt üstököst fedezett fel az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének Piszkéstetőn fölállított 60/90/180 centiméteres Schmidt-teleszkópjával, közel 30 esztendővel ezelőtt. asmm I Hasznosak-e a csillagászati felfedezések? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A halvány égitest így a 2005-ös újrafelfedezés után is magyar kisbolygó,maradhatott. Az író monogramja miatt esett a vá­lasztás az ideiglenes jelölésé­ben GG betűket tartalmazó aszteroidára. Sárneczky Krisztán számára mégis a 2008 Q03 elnevezésű égitest legkedvesebb, amely a felfedező kislányáról, Sár­neczky Szófia Málnáról kapta a nevét. Hozzátette: a munka során később már nem követik az elnevezett égitesteket.- Szeretünk az elsők lenni, s két éjszakányi megfigyelés 2010 óta a szükséges és elég: séges feltétel a felfedezéshez. Ezután úgymond elengedjük a kisbolygó kezét. Az első kis­bolygók után felmerült, hogy mi motiválja majd az embert, és tisztában vagyok azzal, hogy ezt a munkát nem az éle­te végéig csinálja az ember, de eddig még nem sikerült kisze­retnem belőle. Meg kell őriznünk hazánkat gyöngyös Bogdány József tizedes sírjánál emlékeztek ►Folytatás az 1. oldalról A hagyományokhoz híven Bog­dány József néhai honvéd ti­zedes sírjánál koszorúzással kezdődött az ünnepi megem­lékezés. A Mátra Művelődési Központban megrendezett ün­nepségen Balázs József ország- gyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, a forradalmakat meg kell vívni, hogy újra talpra állhasson a nemzet.- Ma is csak egy hazánk van, amelyet továbbra is őriznünk % kell a viharoktól, addig, amíg 5 végre be nem köszönt a tavasz |- fogalmazott. Ezután a Vak | Bottyán Katolikus Szakközép- e iskola adtak műsort. ■ P. Á. A gyöngyösi diákok műsorral készültek az ünnepre Pócsik Attila az Év újságírója elismerés A Hírlap munkatársát díjazta a politika Munkatársunk, Pócsik Attila vette át az Év újságírója díjat Horváth László megyei kor­mánymegbízottól, Habis Lász­ló egri polgármestertől, Szabó Róbert megyei közgyűlési el­nöktől. A szabad sajtó ünnepe előestéjén a megyeházán tar­tott fogadáson Horváth Lász­ló közölte: 1848 márciusában is olyan zord volt az időjárás, mint az idén, az ifjak mégis az utcára mentek a szabadságért.- Ma senkinek nem kell ut­cára vonulnia. A sajtó szabad - mondta. A díjazottal a kor- 1 mánymegbízott készített inter- s jút, abból kiderült, kollégánk | szereti a zenét, kedvenc újság- I írói műfaja a portré. ■ G. R. Pócsik Attilának Horváth László kormánymegbízott gratulált

Next

/
Oldalképek
Tartalom