Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-16 / 63. szám
2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Átmeneti buszmegállót alakítottak ki felsőtárkány Szerkezetkész állapotban van már a településen a Fő út - Ady Endre utca összekötő híd, de a fokozott balesetveszély miatt továbbra sem járható. Az Eger felé közlekedő autóbuszok ideiglenesen a Fő út 221. szám előtt kiépített átmeneti megállóhelyen állnak meg. A munkálatok miatt a helyiek türelmét és megértését kérik, az áthelyezés előreláthatólag május közepéig tart. ■ P. A. Ismét látogatható már a novaji könyvtár novaj Mintegy három hónapos szünet után február végén ismét kinyitott a település könyvtára. Mindez azt is jelenti, hogy immár újra látogatható az E-Magyar- ország Pont a településen. Az érdeklődők heti 12 órában kereshetik fel az intézményt, kedden és csütörtökön 14 és 18, szombaton 9 és 13 óra között. A bibliotékába új kötetek is érkeztek az egri Bródy Sándor Könyvtárból. ■ P. A. Nem mondtak le a Boros-Torosról egerszalők Bár először nem számítottak nagy havazásra, a szervezők úgy döntöttek, a fehérbe borult táj ellenére is megrendezik ma a településen a Boros-Torost. Póczos Lászlóné, az Egerszalóki Turizmus Egyesület vezetője elmondta: a Faluházban már reggel 7 órától várják az érdeklődőket, akik bepillantást nyerhetnek egy igazi disznóvágás műhelytitkaiba, s maguk is részesei lehetnek a programnak, amely este toros bállal zárul. ■ P. A. Bárki bekapcsolódhat Ragyogó borok születtek fellövés után Félmillió palack Egri Csillag kerülhet forgalomba Az egri vár Dobó-bástyájában újságírók és borászok kóstolták és minősítették a 2012-es évjáratú Egri Csillagokat. Elégedettek voltak az eredménnyel. A borbarátok legnagyobb örömére elkezdődött a „csillagvizsgálat’’, bemutatták az egyetlen márkanévvel ellátott fehér házasítást, az Egri Csillagot a megyeszékhelyen. Pécsik Attila Gröber Jenő egri szőlősgazda . a múlt század elején alkotta meg az Egri Bikavért, hogy megmutassa a sokszínű Egri Borvidéken termő vörösborok szépségét. Két esztendővel ezelőtt pedig debütált a „fehér párja”, az Egri Csillag, amely a helyi borásztársadalom ösz- szefogását is hirdeti.- A gondolat 2010. februárjában fogant meg, a kezdeményezés pedig hamar követőkre talált, így már azon a nyáron nevet kapott a bor; közel 3500 javaslatból esett a választás az Egri Csillagra - emlékeztetett Gál Tibor borász csütörtöki sajtótájékoztatóján, amely egyben mínusz egyedik nap volt a 2012-es évjáratú nedűk életében. - Az Egri Csillag elkészítését 2011-ben 27 termelő vállalta, a tavalyi évjáratból legalább ugyanennyien készítenek Egri Csillagot. A 2011-es évjáratú fehér borból 350 ezer palack készült, a 2012-esből remélhetőleg mintegy félmillió kerül forgalomba. Az új védjegy nem csak a bor, hanem az egri borászok és az Egri Borvidék sikertörténete is. Az Egri Csillag minimum négy fajta házasítá- sával készíthető, ezek felének Kárpát-medenceinek kell lennie, az illatos fajták mennyiségét pedig 30 százalékban korlátoztuk. Csillagaink hamarosan Superior és Grand Superior minőségben is tündökölnek - mondta. Rázsi Botond, a megyeszékhely alpolgármestere úgy fogalmazott: olyan márkáról van szó, amely megéri a fáradtságot, egy remek termékről, amely méltó párja az Egri Bikavérnek. - Története ikonikus, szépen összefűzhető a megyegál tibor borász a sajtótájékoztatón elmondta: nemcsak Magyarországon sikeres és népszerű az új fehérbor. - Ismert, hogy Svédországban a borforgalmazás állami monopólium. Örömmel mondhatom, hogy jövőre már az Egri Csillagra is tendert írnak ki az északi országban. Az Egri Csillagok igazán szépen jelenítik székhellyel, annak történetével, kultúrájával, gasztronómiájával - emelte ki. Gál Tibor hozzátette: minden évben egyre több pincészet vállalja, hogy Egri Csillagot ■ Olyan márkáról van szó, amely megéri a fáradtságot, s amely méltó párja az Egri Bikavérnek. készítsen, ezzel is megmutatva a borvidék kiváló adottságait, a termőhelyi karaktert és a sokszínűséget. A sajtótájékoztatót követően Csillagtesztet tartottak az egri várban, ahol nemcsak a legújabb, hanem a korábbi két évjárat Egri Csillagai is terítékre kerültek, hiszen nem „egyévjá- ratos” termékekről van szó, hameg a termőhelyi karaktert: van könnyed és gyümölcsös, van a fajsúlyos és tömör, de mindegyik harmonikus és bájosan illatos - tette hozzá. Gál Tibor szerint fontos, hogy e fehér házasítás olyan legyen, mint a Bikavér: tüzes, egries és sokszínű. Pincészetükben nyolc fajtából házasítják az Egri Csillagot. nem olyanokról, amely az egri borok érlelhetőségét is szimbolizálják. Újságírók, borászok kóstolták és minősítették a Csillagokat, hogy az ünnepélyes ceremónián másnap, a legjobb Csillagok fénye ragyogja be a teret. A rendszer 100 pontos volt, s az első, „belövő bor” 85 egységet kapott. Többen is kiemelték: ez mindenképpen bizakodásra ad okot, s végül úgy nyugtázták, remek borok születtek. A Cslllagjárás folytatódik a hét végén, a 2012-es évjáratú nedűket tegnap este „lőtték fel” ünnepélyes keretek között. Az Agria Park Pálinka Fesztiválján az Egri Csillag a díszvendég, de a nedű jövője sem kérdéses: március 21-én az Egri Csillag Budapesten is bemutatkozik a Vinopolis Naphegy borkomplexumban, ahol neves egri borászok mutatják be új fehérborukat a sajtó és a nagyközönség részére. Idén másodjára fesztivállal is ünnepük a fehér cuvée-t, április 27-én az egri várban a borászok pincészetük legjobb Egri Csillag és Egri Bikavér boraikat mutatják be a vendégeknek. Szórakoztató és családi programokkal készülnek a szervezők, este pedig Szekeres Adrienn és barátai lépnek fel a Csillagok tiszteletére. ■ Hamarosan már Svédországban is kortyolhatják EHSZEEI Hulott a hó, és hózott az idei nemzeti ünnepünk- kinek-kinek más miatt, de- örökre emlékezetes marad. A szomszéd Józsinak például azért, mert miután egész télen át nem találta a hólapátot, most megadatott neki, hogy legyen dolga a kedden előkerült eszközzel. Azt sem bánta, hogy az - minő szimbolikus: négy nappal a parlamenti voksolást követően- Alkotmány útra nyíló kapu és a Dózsa György utcai bejárati ajtó között frissen kialakított járóösvényt tíz perc alatt eltünteti a sűrűn hulló égi áldás. Már csak azért sem volt bánatos, mert örökbecsű mondása szerint: „a csapadéknak pont az a dolga, hogy aláessék”. ezen A tavasz nyitányának is számító ünnepi napon persze mindenki (és minden) másnak is meg lett volna a maga teendője. Közöttük azoknak, akik a közutak állapotáért felelősek, és már októberben felkészültek a télre. A félreértések elkerülése végett, itt most nem a közútkezelő megyei szervezeteire gondolok. Ők azzal főznek, amilyük van, s ha már vizük sincs, nem főznek. Az a tény, hogy a meteorológusok által napokkal ezelőtt beharangozott zord időjárás a Dunántúlon, legfőképpen pedig az egyes számú autópályán katasztrofális állapotokat idézhetett elő, magasabb körök felelősségét veti fel. ebben a helyzetben nem az számít, hogy van egy parlamenti párt, amelyik mindig, mindenhez hozzászól és most is a felelősök azonnali felderítését, posztjukról való eltávolítását követeli, hanem az, hogy igaza van. De nem csak a katasztrófavédő, vagy közútkezelő nagyfőnököket terheli a felelősség, hanem azokat is, akik évek óta restek visszaforgatni a közúti közlekedésbe azt az adót, amit az üzemanyag árában megfizetünk. ■ Fehérbe borult megyénk is az ünnepen időjárás Havazott, de elzárt település, járhatatlan út nem volt Hevesben Hadirokkantnak ingyenes marad a buszos utazás ►Folytatás az L oldalról Antal Erika tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő a Hírlap kérdésére elmondta: járhatatlan út, elzárt település nem volt a megyében. A havazás miatt két balesethez riasztották pénteken délelőtt a megye tűzoltóit: előbb a 21-es úton Hatvan és Lőrinci között borult fel egy személygépkocsi, majd nem sokkal később Eger és Kerecsené között csúszott árokba egy autó. Személyi sérülés nem történt, bár utóbbi esetben a sofőr és utasa beszorultak a járműbe, őket a kiérkező szakemberek szabadították ki. A főhadnagy hozzátette: gázvagy elektromos szolgáltatás szüneteléséről délután 5 óráig nem érkezett bejelentés a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére. A havaria helyzetre való tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan kérte az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken - elsősorban a Dunántúlon - semmiképpen ne induljanak útnak. A meteorológiai előrejelzés | szerint szombaton már ország- | szerte napos idő lehet, a szél f még helyenként megélénkülhet, ^ de komolyabb hófúvásokra már 1 nem kell számítani. ■ R A. Az egri Széchenyi utcát is belepte a hó. Képgaléria: heol.hu panasz Felsőtárkányi idős olvasónk panaszolta szerkesztőségünkben, hogy február végén törvénysértő módon fizettették meg vele a budapesti távolsági autóbuszon a kiegészítő jegyet. Mint mondta, nem az összeg (205 forint) háborította fel, hanem az, hogy őt és 264 Heves megyei sorstársát hadirokkantként egy 1994-es törvény szerint díjmentes utazás illeti meg valamennyi közlekedési eszközön. Miután hadigondozási könyvét, s a törvényi paragrafust is bemutatta a járművön, a sofőr új szolgálati rendeletre hivatkozva mégis megválttat- ta vele a jegyet. Amikor Egerben a buszpályaudvaron a forgalmi szolgálattevőnél érdeklődött, ott sem kapott érdemi választ kérdésére. Észrevételére Völfinger Balázs, az Agria Volán Zrt. közszolgáltatási és üzemeltetési osztályvezetőjétől kértünk reagálást. Megtudtuk: egy idén március 5-én életbe lépett rendelkezés szerint az utazási kedvezmény a helyjegyre, s pótjegyre nem vonatkozik, kivéve a 3 év alatti, külön ülőhelyet nem foglaló gyermeket, valamint a hadirokkant személyeket, igazolt esetben kísérőjét és a hadiözvegyeket. Tehát panaszosunknak igaza volt, amikor jogait hangoztatta. ■ B. K.