Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-03 / 153. szám
1995. július 3., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Tamaszentmiklós új telefonokat kap Tamaszentmiklóson a Pélyi, a Kömlői és a Vöröshadsereg úton a már kiépített telefonvezetékek mentén újabb lakásokba kapcsolják be a telefont. Új vonalat kap hamarosan a tsz-iroda is. A teljes egészében a Matáv által megvalósított munkálatok után a település lakosságának mintegy 40 százaléka rendelkezik majd telefonnal. A jövő színházi évadban Egerbe és Szolnokra A hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Központ az elkövetkező színházi évadra színházbuszokat szervez. A színházrajongók az egri Gárdonyi Géza és a szolnoki Szigligeti Színház repertoárjából válogathatnak. Amennyiben igény lesz rá, ugyancsak indítanak buszokat a Szegedi Szabadtéri Játékokra a Nemzetközi Néptáncgálára augusztus 5-én, valamint az Agria Játékokra is. A hevesi plussszosok sikeres szereplése Sikeresen szerepeltek a hevesi 2. számú iskola diákjai az országos vetélkedésen. Amikor már nem is várták, akkor érkezett a hatalmas csomag, amelyből értékes könyvek, futball- labda, egyéb sportszerek, szakácskönyvek és oklevelek kerültek elő. Az iskola a létszámához képest a legtöbb gyereket megmozgató intézmény volt. A jó eredmény következtében az előzetesen tervezett dobbantó-vásárláson felül még jutott pénz a könyvár és a lemeztár bővítésére is. Fogadáson voltak a megye legjobbjai Heves megye legjobb teljesítményt nyújtó diákjait köszöntötte fogadás keretében dr. Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Ide volt hivatalos a hevesi Juhász Kinga, aki a Hevesi György országos kémiaverseny 7-8. osztályos korcsoportjában az ötvenhárom döntőbejutó közül a tizenkilencedik lett. Felkészítő tanára Kovács Lászlóné. Bő áruválaszték, elérhető áron fotó: temesvári Erzsébet Követendő üzletpolitika A Profi 38. üzlete - Hevesen Hetek óta folyt a kopácsolás Heves város központjában - padlót és falakat bontottak a korábban „nagy ABC” néven ismert üzletben, amely néhány hét alatt kívül-belül teljesen megváltozott. A korábban szürke falak ma vidám, élénksárga színben pompáznak, és a nemrégen még üres polcok mára roskadoznak az áruk súlya alatt. A ráfizetéses 4. Sz. ABC-t a Heves és Vidéke Afész bérbe adta a Duna Füszért Rt.-nek, és itt nyitották meg tegnap a Profi Diszkont kiskereskedelmi hálózat harmincnyolcadik üzletét. A megnyitón az emberek százai tolongtak az ismét kitárt ajtók előtt, kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel kutattak a polcokon. A bevezetőben a cég munkatársai ismertették a vásárlókkal az újonnan felszerelt technikai berendezéseket, és bevezették őket a vásárlási rend rejtelmeibe. Mindeközben Kávás István vezérigazgatót kérdeztük, hogy vajon honnan is indult a Profi.- A Profi-üzletláncot a Duna Füszért Rt. működteti, akiket négy éve keresett meg egy belga kiskereskedelmi szakmai vállalkozó csoport. Már maga ez is újdonság a sok német és amerikai befektető között. Ők már 120 éve családi vállalkozásban vesznek részt a kiskereskedelemben, így szép hagyományaik és tapasztalataik vannak. Miután abban az időben már látszott, hogy a nagykereskedelemnek nincs tovább jövője, az rt.-nk kapott az alkalmon, és társult a Louise Delhaize csoporttal. Ez a roppant szimpatikus és puritán család a bevételei túlnyomó részét (97 százalékát) visszaforgatja az üzleteibe, ezáltal biztosítja a folyamatos fejlődést.- Mi az üzletpolitikája a Profinak?- Először is egy árréssel dolgozunk. Mivel saját raktárainkra támaszkodunk az ellátásnál, így közel nagyker-áron tudjuk kínálni termékeinket, amelyeknek 90-95 százaléka magyar áru. „Nemzeti áruk - nemzeti menedzsment” - a belga fél a magyarokra bízza a vezetést. Az árainknak átlagosan a legolcsóbbaknak kell lenniük az adott településeken. Fontosnak tartjuk, hogy állandóan képezzük munkatársainkat, és ebben is partnerünk a belga fél. Velük szemben tapasztalataink a lehető legjobbak. Nem riasztotta önöket az, hogy az eddig itt működő ABC veszteséges volt? Nem, egyáltalán nem éreztük riasztónak. Mi mindenhol tiszta lappal kezdünk - ezért is alakítottuk át a bolt belső tereit. Bízunk a saját tevékenységünkben, hisszük, hogy jó az, amit és ahogy csinálunk. Ezért mindenkor vállaljuk a versenyt, hiszen az a vásárlóknak jelent kedvezményeket. A diszkontjelleget megőrizve törekszünk a legkorszerűbb technikák alkalmazására, amit eleinte kíváncsisággal fogadnak, majd később pedig teljesen természetesnek tartanak a vásárlók. (molnár) Pénzjutalom a legjobbaknak Kerestetik a legnagyobb dinnye A Hevesi Napok keretében idén augusztusban a hevesi önkormányzat megrendezi az országos zöldségtermesztési tanácskozást és kiállítást, melynek védnöke dr. Lakos László földművelésügyi miniszter lesz. Az augusztus 18-án, pénteken 9-töl 16.30-ig tartó összejövetel alkalmából pályázatot is hirdetnek a hevesiek: keresik ugyanis Magyarország legnagyobb görögdinnyéjét. A pályázaton mindenki részt vehet, aki hazánkban igazoltan termel dinnyét, és előzetesen bejelentkezik lakcímével, földterületének megjelölésével, a fajta megnevezésével és rövid szakmai összefoglalóval. A legnagyobb súlyú dinnyét kiállító termelőt oklevéllel, valamint 50 ezer forint pénzjutalommal díjazzák. Ezenkívül zsűri elé kerülnek a legszínvonalasabb kiállítók is. Náluk az első helyezett díja 20, a második 10; a harmadik 5 ezer forint lesz. Érdeklődni és a tanácskozásra jelentkezni a polgármesteri hivatalban Szucsik Istvánnál lehet. Cím: Heves, Erzsébet tér 2. Telefon/fax: (36)-345- 427. (M. Cs.) Ünnepélyesen avattak szakmunkásokat Hevesen Többségükre munkahely vár Huszár Janos, Heves varos alpolgármestere bocsátotta útjára ünnepi köszöntőjében azt a 89 fiatalt, akiket a napokban avattak szakmunkássá a hevesi Eötvös József Középiskolában. A Himnusz hangjai után Körömi Anna gimnazista szavalata vezette be az ünnepséget, majd az ifjak Kontra Gyula polgármester előtt tették le a fogadalmat. Fodor Endre igazgatóhelyettes 24 kőművesnek, 9 szobafestő és mázolónak, 11 gépi forgácsolónak, 6 cipőfelsőrész- és 23 nőiruha-készítőnek, valamint 15 általános állattenyésztőnek, illetve egy péknek adta át a nagyon .várt szakmunkás-bizonyítványt. A végzettek közül tizenket- ten kitűnő, négyen pedig jeles eredményt értek el. Ők Tóth László igazgatótól vették át az oklevelet. Örvendetes, hogy a végzett iparosok és állattenyésztők többségét állás várja. A bensőséges hangulatú rendezvényt az iskola ének- és zenekara, valamint Ocsovai Agnes gimnazista szavalata tette még emlékezetesebbé. Vörös Dezső Mégsem lesz peres ügy... Tiszanánán 1993. augusztus 20-án készült el a szép új tornacsarnok. A használat azonban azt bizonyította, hogy némely dolgok mégiscsak hiányoznak, nincsenek a helyükön. 1994 augusztusában megtörtént a műszaki bejárás, melynek során feljegyezték a garanciális munkák igényét - amelyeket decemberig el kellett volna végezni. Azonban a hajdani kivitelező a füle botját sem mozgatta. A testület érthetően megelégelte a dolgot, és nemrégiben úgy döntött, hogy ha szép szóval nem megy, akkor a bíróság elé viszi az elmaradt javítások ügyét. Nem tudni, hogy az erélyes fellépésnek köszönhető-e, de Szabó István vállalkozó bejelentette a tiszanánai önkormányzatnál, hogy július 3-án, azaz ma, megkezdi a munkákat, és elvégzi a most már közel kétéves hiányosságok pótlását. Vajon miért kell egy településéért tenni akaró testületnek végletes, retorziós lépésekhez folyamodnia ahhoz, hogy jogos követelésének érvényt szerezzen? Azt pedig, hogy ez a követelés mennyire jogos, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vállalkozó nem kívánt belemenni egy eleve vesztésre ítélt peres ügybe. (molnár) A mi kátyúnk! Már hosszú hónapok óta vigyázzuk. Ha nem is szeretettel, de óvó féltéssel kerülgetjük, igyekszünk nem megközelítem. Bár ez ugyancsak nehéz feladatnak tűnik, hiszen az út közepén terpeszkedik, nem messze egy veszélyes kanyartól. E kanyarulatból előbukkanva, a helyismerettel nem rendelkezőnek bizony, jó reflexekre van szüksége ahhoz, hogy félre tudja kapni a kormányt. Természetesen az sem árt, ha a forgalmas úton nem jön senki, aki rákényszeríti, hogy ráhajtson, beletiporjon e közúti remekmű „leikébe”. Ha ugyan van neki. Mert azoknak, akik hagyják, hogy üyen sokáig így tátongjon, valószínűleg nincs, de legalább egy vödörnyi bitumenjük lehetne, hogy betömjék ezt a csúfságot. fotó: temesvári Erzsébet Díszkard illeti a férfit, dísztőr a nőt A magyar honvédség történetében elsőként a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, az idén először adományoztak dísztőr kitüntetést a rangelső női hallgatónak. A magyar tisztképzés során páratlan esemény megyei vonatkozása, hogy az erről szóló alapítvány okirata az erki illetőségű dr. Gulyás Istvántól, a felbecsülhetetlen értékű régészeti magángyűjtemény tulajdonosától származik. Az ünnepség kapcsán kérdeztük a részletekről a hagyományápolásról ismert állatorvost.- Milyen szálak kötik a katonasághoz?- Szűkebb körökben ismert dolog, hogy elég régi kapcsolatom van a bolyaisokkal. Lehet talán hat éve annak, hogy ebben az intézményben hoztam létre egy közel 2000 darabból álló kis hadtörténeti múzeumot, hogy gyűjteményem nemes célt szolgáljon. A holnap tisztjeiben fokozza a történelemszemléleti tudatot, a múlt megismerése által erősítse bennük a haza iránti ragaszkodást. Egyébként a kiállítás a pattintott kőkorszaktól az 1956-os forradalom és szabadságharcig mutatja be a hadászati eszközök fejlődését.- Hogyan született a dísztőr- alapítvány ötlete?- Az intézetben már él egy hasonló adományozási hagyomány. Ugyanis a melboume-i illetőségű Ausztrál Ludovika Közösség még 1991-ben dísz- kard-alapítványt hozott létre. Az intézet legjobb férfi tanulójának, a minden területen kiválót nyújtó, rangelső hallgatójának - évenként meghatározott időben - díszkardot ajándékoznak. Múlt századra visszanyúló hagyomány kelt ezzel életre, hiszen időtlen időkön át a magyar katonaember mindene a kardja volt. Akit kardjától megfosztottak, becsületétől fosztották meg. Nos, napjaink tisztképző rendszerében megjelentek a női hallgatók is, s férfias helytállásuk, a férfinövendékekkel azonos szintű elismerés gondolatával keresett fel Nagy László alezredes, a főiskola humánpolitikai osztályának vezetője, aki maga is nagy támogatója a haladó hagyományok ápolásának. Miután ismerték lehetőségeimet, fölkértek arra, hogy katonai vonatkozású gyűjteményem ereklyéjét, az egyik különleges formájú, páratlan ritkaságú, a szakirodalomban sem található, egyedi példányú tőrt ajándékozzam az intézetnek. Alapjában véve két nagyon fontos szó van: becsület és haza. E személyi harci eszközt évente ítéli és adja át az intézet parancsnoka az arra legalkalmasabbnak, a rangelső női hallgatónak.- Mikor került átadásra?- Ez évben rendhagyó módon, az iskola által rendezett 100 napos ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseményén, a honvédségnapi ünnepségen. A hallgatói és oktatói gárda, valamint jeles külföldi katonai vendégek jelenlétében dr. Farkas Tivadar intézményparancsnok adta át jelképesen az arra érdemes tisztjelölt hölgyhallgatónak, a továbbiakban azonban a szeptemberi tanévnyitón veheti majd át az arra illetékes a dísztőrt.- Szándékozik-e közelebbről megismerkedni a jutalmazot- tal?- Természetesen, mihelyt lehetőség adódik rá, mert nagyon kíváncsi vagyok a kitüntetett személyére, hogyan alakult az élete, milyen lehet a hétköznapokon.- Kíván-e más, hasonló alapítványt létrehozni?- Erre az alapítványra is felkérés során került sor. Tolakodni ezután sem fogok, de ha a közjót szolgálhatom és nemes szándék áll mögötte, hasonlóra ezután is hajlandó vagyok. Nem teljesen ilyen formájú lehetőség megvalósításán fáradozom, amikor a közeljövőben egy oktatástörténeti gyűjteményem kerül az érdeklődők elé a Heves Megyei Pedagógiai Intézet közreműködésével. Mihamarabb szeretném nyélbe ütni Noszvajon a mezőgazdasági és konyhaművészeti múzeumot, melyet Hevér János vállalkozóval közösen létesítünk annak érdekében, hogy a ma élő nemzedék a múlt kultúrájából táplálkozva teremthesse meg a holnapot.- cseh Nyári könyvtári menü... Már hírt adtunk róla, hogy a Heves városi felnőtt- és gyermekkönyvtár a nyári hónapokban megváltozott nyitva tartással működik majd. De ennek ellenére programjaikkal várják a fiatalokat. A hétfői napokon 18 órától videovetítést tartanak a közép- iskolás kötelező olvasmányokból. Keddenként 16-18 óráig „Versbarátok egymás között” címmel a versek kedvelőit várják a pinceklubba. Szerdánként 9-18 óráig a pinceklubban könyv-cserebere lesz. Csütörtöki napokon 9-12 óráig zene- délelőttök keretében „Kulcs a muzsikához” címmel a különböző korok muzsikájával ismerkedhetnek meg. A gyermekkönyvtárbanked- denként 15-17 óráig általános iskolai kötelező olvasmányokból lesz videovetítés.